- A Boreham Motorworks és a Ford megállapodott, hogy az előbbi limitált számban gyárthasson Ford MkI Escortot és RS200-at.
- Az RS200 inkább restomod lesz, míg az Escort sokkal korhűbb.
- Ha minden jól megy, a Boreham további öt régi Ford modellt alkot újra.
Az 1960-as évek vége felé mutatták be az első Escortot, ami az európai Ford első személyautója volt. Viszont nem ettől vált híressé, hanem a raliban elért eredményeitől és a sikerekből létrejött RS verzióktól. A modell megélt hat generációt, 2002-ben befejezték gyártását, bár Argetínában csak 2004-ben.
A Ford RS200 viszont már kimondottan ralira, azon belül is Group B-re készült, de a szabályok miatt kellett belőle párszáz utcai darab is, így igen rövid ideig, '84-'86 között gyártották. Az RS200 gyorsan legenda lett és a mai napig az egyik legikonikusabb és vágyott Ford. Az előbb említett két modell most visszatér, amire a Ford is áldását adta.
A Boreham Motorworks megállapodott a Forddal, hogy limitált számban ugyan, de újragyárthassák az első generációs Escortot és az RS200-at. Viszont a két modell nem lesz teljesen korhű, ugyanis a képek alapján valamelyest modernizálva lesznek - legalábbis biztos, hogy mindkét modell kap LED fényszórót.
Az RS200 esetében egy restomodról beszélhetünk (mint amit a Kimera csinált), míg az Escortnál egy „tervrajzilag-pontos” és „korhű” folytatást ígérnek, aminek még a járműazonosítószáma is folytatja az Escortét.
Ha minden jól megy, nem csak ezt a két modellt éleszti újra a Boreham. Közleményük szerint ők még legalább öt régebbi Ford modellt építenének újra.