Végre bejelentették: Esteban Ocon a Haasnál folytatja!

2024.07.26. 06:04

  • Egy ideje biztosan tűnt, hogy Esteban Ocon távozik az Alpine csapatától és az amerikai Haasnál folytatja.
  • A hivatalos bejelentésre végül most került sor.
  • 2025-ben Ocon csapattársa az első teljes szezonjára készülő Oliver Bearman lesz.

A Forma-1-es sajtó már hetek óta tényként kezeli, hogy Esteban Ocon a szezon végén távozik az Alpine-tól, és 2025-től a Haas kötelékében folytatja. Bár a kezdeti szalagcímek után csend honolt a francia versenyző körül, a Haas múlt héten bejelentette Kevin Magnussen távozását, így számítani lehetett az új igazolás bejelentésére is. Ez ma történt meg: az amerikai csapat hivatalosan a világ tudtára adta, hogy 2025-ban az Oliver Bearman és Esteban Ocon alkotta duóval állnak rajthoz.

GettyImages-1718848196



Bár Ocon, a 2021-es Magyar Nagydíj meglepetésgyőztese sokáig az Alpine nagy becsben tartott versenyzője volt, egy ideje megromlott a viszony a felek között. Ennek egyértelmű jelét a Monacói Nagydíjon láthattuk: itt Esteban Ocon a verseny első körében, egy szükségtelenül agresszív előzési manőver közben nekiment saját csapattársa, Pierre Gasly autójának. Az Alpine-nál valósággal forrtak az indulatok az esetet követően, és néhány napig az sem tűnt kizártnak, hogy a csapat vezetői akár a következő futam előtt kitehetik Ocon szűrét.

Most úgy tűnik, a franca versenyző a szezon végéig maradhat. Új csapatánál várhatóan ő kapja a vezérpilóta szerepét, hiszen a Szaúd-Arábiában Carlos Sainz helyére beugró Oliver Bearman jövőre első teljes szezonját kezdi a Forma–1-ben.