Még bő tíz évig velünk maradhat a jelenlegi Golf

2024.07.31. 18:09

Röviden:

  • Úgy tűnik, hogy a VIII-as Golf még sokáig piacon maradhat.
  • A tervek szerint 2035-ig megvásárolható lesz a típus.
  • Ha így lesz, az élettartama tizenhat évre nyúlhat, ami a VII-es Golf élettartamának épp a duplája.

A Volkswagen 2019-ben mutatta be a Golf nyolcadik generációját, így azt hihetnénk, hogy a típus most jár nagyjából az élettartama felénél. Úgy tűnik azonban, hogy a német gyártó sokkal hosszabb távra tervez a VIII-as Golffal: a hírek szerint egészen 2035-ig velünk maradhat a típus.

A hetes Golfot 2012-ben mutatták be, és 2020-ig árulták Európában, vagyis nyolc évig volt piacon. Ha a 2019-től kapható utódnál is ezzel az élettartammal számolna a Volkswagen, akkor azt 2027-ben vezetnék ki a piacról. Ezek egyébként teljesen normálisnak mondható számok az autóiparban.

A Volkswagen elvileg valamikor az évtized végén mutatja be az új, elektromos Golfot, de úgy tűnik, hogy látják a potenciált a hagyományos, belső égésű motorral szerelt változatban is. Mivel szélsebesen haladunk az elektromos átállás felé, a jelenlegi állás szerint teljesen új, hagyományos motorral hajtott Golfot már nem fejlesztene a Volkswagen. Ezért kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy megtartják a VIII-as Golfot, várhatóan egészen 2035-ig.

Ez azt jelenti, hogy a VIII-as Golf még további tizenegy évig velünk marad, így a teljes élettartama tizenhat év lehet, ami a VII-eséhez képest kétszeres. Egy interjúban a Volkswagen egyik szóvivője, Kai Grünitz elmondta, hogy a VIII-as Golf a tökéletes autó az MQB platformon, így ezért szükségtelen újat fejleszteni.

Grünitz hozzátette, hogy előfordulhat, hogy mégis mennie kell a VIII-as Golfnak, de annak más oka lesz. A Golf is úgy járhat, mint a 718 Boxster és a Cayman, amiket a Porsche a szigorodó kiberbiztonsági előírások miatt volt kénytelen kinyírni.

Forrás: Volkswagen / Motor1