Piskóta alakú körforgalommal tennék könnyebbé az esztergomi autósok életét

2024.08.29. 12:02

  • Átalakul Esztergom egyik legveszélyesebb kereszteződése.
  • Megépül a régóta tervezett piskóta-körforgalom, ami alakjáról kapta a nevét.
  • A körforgalom kiépítése és a közműfejlesztés munkálataival érintett szakasz aszfaltozásával az év végéig befejeződik.

Esztergom egyik legveszélyesebb kereszteződése a Petőfi Sándor utca, a Terézia utca, a Kálvária út és a Dobogókői út találkozásánál található. A hírhedt csomópontban ráadásul gyakran alakultak ki torlódások is, tovább keserítve a helyiek életét.

Screenshot 20240828 163255.png

Nem kell már azonban sokat várni a megoldásra: az Economx szerint ugyanis javában zajlik a kereszteződés teljes átépítése. Ennek keretében megépül a régóta tervezett piskóta-körforgalom, amely babapiskótára hasonlító alakjáról kapta a nevét. Ezen kívül a munkavégzés területén modernizálják a közműveket, a távközlési hálózatot és átalakítják a csapadékvíz-elvezető rendszert is.

A körforgalom kiépítése és a közműfejlesztés munkálataival érintett szakasz aszfaltozásával az év végéig elkészülnek a STRABAG szakemberei, valamint a kivitelezésbe bevont alvállalkozók. – írja az Economx.

sturcz_bertalan
Sturcz Bertalan követés

Vélemény: A körforgalom nagyon kell, de jó lenne piskóta nélkül is

Huszon éve élek Esztergomban és szerintem teljes egyetértés van a lakosság részéről, hogy a kiszemelt helyszínre körforgalom kell. Jelen formájában az a kereszteződés egy katasztrófa, a Dobogókői út és a Terézia utca is nagyforgalmú szakaszok, gyakran hosszú sorok alakulnak ki a Petőfi Sándor utcában és a helyiek a szűk, egyirányú kis utcákban próbálnak csalni – több-kevesebb sikerrel.

Abban a kereszteződésben állandóan történt valami, volt olyan időszak, hogy heti szinten történtek balesetek, sőt, egyszer engem is elütöttek benne. Motorral érkeztem a Dobogókői út felől és a Petőfi Sándor utcából kihajtva egy autós telibe vert, nem esett jól.

A problémám a dologgal az, hogy megint újra fel akarjuk találni a körforgalmat és kicsit aggódok a piskóta megnevezés miatt. Láttam a terveket, eszerint nem lesz olyan vészes, mint amilyennek a képe először megjelent a fejemben, de egy három (jó, három és fél) elágazásos körforgalomhoz szerintem semmi szükség egy ilyen megoldásra. A hely bőséges, egy sima, egyszerű körforgalom is megtenné, de a város nem arról híres, hogy átgondoltan kezeli az infrastruktúrát.

Nemrég a 117-es számú út és a Puskás Tivadar utca kereszteződését kellett megcsinálni, mert évek óta ott is rengeteg a baleset. Széles, nagy forgalmú szakasz, amin a környező vállalatok és a Suzuki gyár miatt is erős a teherforgalom. A terület adottságai jók lettek volna egy körforgalomhoz, elég lett volna felfesteni, esetleg kiszórni egy marék térelválasztót kör alakban, mellé a táblákat és kész. Egy kamionnak is lett volna helye elfordulni, de nem, teleszórták szigetekkel és lámpákkal. Azóta ugyanúgy sok benne a baleset, de legalább lassult a forgalom és gyakran kijárnak büntetni a rendőrök, mert STOP táblát tettek egy felsorolósáv elé – akkor meg mi értelme?

Hasonló ökörség volt, hogy megépítették a tizenéve ígérgetett bicikliutat Esztergom és Esztergom-kertváros között, de a város felőli szakaszát nem sikerült jól elvezetni. Hiába van finom friss aszfalt a vasútállomásig, utána a panelok között széttöredezett utakon festették fel az útvonalat. Különösen vicces, hogy ott van felfestés, ahol találtak egy négyzetméter ép beton felületet, persze mára már az is lekopott. Versenybiciklivel először szenvedtem, mint malac a jégen, azóta inkább szabálytalankodok a szép, széles, frissen aszfaltozott szakaszon,a hol nincs bicikliút.

Szintén zseniális húzás volt elvinni a belvárosból a buszvégállomást, sokkal jobb helyen van ott, ahol a lakosság legfeljebb tizede éri csak el könnyedén. Az volt az indok, hogy így kevésbé szennyeznek majd a buszok, de közben meg minden járat megy egy teljes kört, csak így még vissza is kell gurulnia a külvárosba, tehát kvázi még többet forog a szűk utcákban. Nem lettünk előrébb, sőt.

Tudnék még sorolni hasonlóan idétlen fejlesztéseket az elmúlt évekből, Esztergomban ez nagy divat. Ezek után szerintem mindenki érti, hogy miért aggódok, amikor azt hallom, hogy egy klasszikus helyett piskóta körforgalmat fognak építeni. Remélem, nem egy szlalompálya lesz a kereszteződésből, mert akkor megint nem vagyunk sokkal előrébb.