28 milliárd forintos támogatással segíti a villanyautó töltők terjedését a kormány
- 28 milliárd forinttal támogatja a töltőinfrastruktúra fejlesztését a kormány.
- A pályázatra november 6-tól 2025 május végéig lehet jelentkezni.
- A pályázók az elszámolható költségek bizonyos részét igényelhetik állami hozzájárulásként.
Bár Budapesten és az ország nyugati nagyvárosaiban egyre több a villanyautó töltő, az ország más területei lemaradtak ebben a tekintetben. Mivel az elektromos átálláshoz elengedhetetlen a kiterjedt és megbízható töltőinfrastruktúra, most 28 milliárd forintos támogatással segíti a kormány az új töltők telepítését.
A pályázat november 6-án indul, általa pedig kedvezményes hitelhez és vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a kritériumoknak megfelelő vállalkozások. Az igényelhető összeg 100 milliótól 4 milliárd forintig terjedhet, de a hitel feltétele 10 százalék önerő. A pályázók az elszámolható költségek bizonyos részét igényelhetik állami hozzájárulásként, ami nagyvállalatok esetében 35, középvállalkozásoknál 55, mikro- és kisvállalkozásoknál pedig 65 százalék.
A pályázatok leadási határideje 2025 májusának vége. Ezután a kölcsönszerződések megkötése következik, aminek 2025 végéig be kell fejeződnie. Innentől a töltőpontok kiépítésére a szerződéskötéstől számított három év áll rendelkezésre.