Lehetne vonzó is a magyar rendszám

Nem kell ködös tekintetű, zárt osztályra való veteránosnak, kertben tucatnyi autót felhalmozó gyűjtőnek lenni, hogy belefussunk a poroszos szigorral megálmodott rendszer egyik zsákutcájába. Elég, ha van egy motorunk, netán kabriónk, amit csak nyáron használunk, ne adj' isten hobbiautónk, amit csak ünnepnapokon veszünk elő. Máris többszörös járműtulajdonosok vagyunk, és többszörösen önthetjük a pénzt a nagy közös zsákba. Pedig egy seggel csak egy lovat lehet megülni.

A tulajdon teher is, ezt előbb-utóbb mindenki megtanulja. Aki második jármű vásárlására adja a fejét, nyilván végiggondolja, megéri-e magára vállalni a dupla mennyiségű karbantartást, gumicserét, műszaki vizsgáztatást. De amikor szembesül vele, hogy például a kötelező biztosítását A0-ról kezdheti elölről, évente faragva lefelé a bónuszokat, meg adót is ugyanúgy kell fizetnie, mint a hétköznapi igáslóra, kezd elmenni a kedve az egésztől.

Igen, lehet érvelni azzal, hogy egynél több jármű luxus. Aki pedig fényűzésre vágyik, fizessen is érte, nem kell megkönnyíteni a sorsát. De gondoljunk csak bele, nem lenne például ésszerűbb városban motorral, rossz időben apró, kis fogyasztású autóval járni, amikor pedig családostul vagy haverokkal megyünk vidékre, egy testes egyterűvel útnak indulni? A mostani játékszabályok mellett ez nem kifizetődő, pedig sok pozitív hozománya lenne, ha nem a kéttonnás buszlimuzinnal ingázna mindenki.

Sokféle megoldás kínálkozik egy ideális világban. Papolhatnánk az autómegosztás előnyeiről is, de ha nem akarunk túlságosan elrugaszkodni a valóságtól, elég átsandítanunk a szomszédos Ausztriába, ahol jó pár éve működik a csererendszám intézménye. Akár három autóra is átrakosgathatják a sógorok a Wechselkennzeichent, de mivel csak egy pár táblát kapnak, kizárt a csalás: egyszerre egy autót lehet használni. Adót, biztosítást persze a legdrágábbra kell fizetni, vagyis arra, amelyikre a legtöbbe kerül a sarc. Vegyünk egy szélsőséges párost példának, egy tizenéves turbódízel Chrysler Grand Voyagert, azt úgyis szeretik az osztrákok meg egy benzines Smart ForTwót. Milyen kár is lenne telekormolni Bécs belvárosát a Chryslerrel, inkább szaladgálnak a praktikus Smarttal, kirándulni pedig előveszik a kényelmes egyterűt.

Ésszerű választás, nem nevezném luxusnak. Így gondolják a svájciak is, náluk két autó osztozhat egy pár rendszámtáblán, de a szigorú németek is belátták, hogy jobban járnak a csererendszámmal: idén januártól szerették volna bevezetni, de még pár hónapot csúszik a jogalkotás.

Pedig a sokszor mintának felhozott Németországban aztán igazán sokféle táblácskával szaladgálhatnak az állampolgárok. Létezik természetesen veterános rendszám, az úgynevezett H rendszám (historisch), amelyet a magyar OT-hez képest lényegesen kevesebb kekeckedés árán lehet megkapni, van piros betűs rendszám, amit leginkább a magyar P-hez lehetne hasonlítani, de magánemberek is használhatják bizonyos korlátozásokkal, meg ismerjük ugye a piros, illetve sárga szélű ideiglenes rendszámokat is, amikkel haza szokás hozni a kint vett autókat. Ezeket mind joggal irigyeljük, hiszen legális megoldást nyújtanak olyan helyzetekre, amiket a magyar rendszerben csak ügyeskedéssel, segítőkész ismerősökkel lehet elintézni. De ott van még a szezonrendszám is, amit aztán igazán könnyű lenne átemelni itthonra.

A szezonális rendszám instant megoldást nyújtana a motorosok, hobbiautósok szerencsétlen helyzetére. Félelmetesen logikus elv alapján működik: csak az év bizonyos időszakában érvényes. Egy motorkerékpár vagy egy kabrió esetében például márciustól októberig, és ezzel arányosan kell rá fizetni biztosítást, illetve adót. Vagy fordítva, egy igazi motorosnak, aki például csak télen jár autóval, elég lenne mondjuk egy szeptembertől áprilisig érvényes rendszám. Németországban tetszőlegesen lehet megválasztani az időszakot, a rendszám szélén feltüntetett két hónap jelöli az érvényességet.

Persze elvileg itthon is meg lehet valósítani az időszakos használatot, ha az ember szeret okmányirodába járni. Létezik az ideiglenes forgalomból kivonás intézménye – a kivonás, illetve visszahelyezés alkalmanként 2300 forintba kerül, ami egy kisebb teljesítményű járműnél hasonló nagyságrendű összeg, mint amennyit megspórolunk a kivonással. Plusz kétszer zarándokolhatunk a hivatalba. Nem csoda, hogy gyakorlatilag senki nem él a lehetőséggel. Ha már belejöttünk a külföldi példálózásba, megemlíthetjük az angol hivatal pragmatikus megoldását: a szigetországban az interneten vagy telefonon is lehet kérni a jármű ideiglenes kivonását, ami azonnal érvénybe lép, majd postán kiküldik a papírt, hogy azért legyen róla okmány is.

Ehhez képest itthon elég kaotikus a szabályozás. Az ideiglenes kivonás például csak hat hónapig érvényes, utána automatikusan visszakerül a jármű a forgalomba – papíron. Ha ezt – például egy veteránautó felújításánál, ami a legritkább esetekben készül el fél év alatt – el szeretnénk kerülni, kérvényezni kell a hosszabbítást. Újabb kör a hivatalba, újabb 2300 forint.

Van viszont egy másik opció is, amiről kevesen tudnak: az átmeneti kivonás. Nem tévedés, a hivatal két szinonimával két különböző állapotot jelöl. Átmenetileg ki lehet vonni a forgalomból egy járművet, ha ellopták vagy ha külföldön helyezték forgalomba – eladás után vagy külföldi tartózkodás esetén –, illetve ha muzeális előminősítésen esett át. Ez a státus tíz évig tartható fenn, utána véglegesen kivontnak számít. Hogy miért tartják életben ezt a sajátos állatfajt, nehéz lenne megindokolni, talán csak a külföldi használat esetén van értelme, mégpedig a regisztrációs adó miatt. Ha valaki külföldre költözik, és ott jelenti be az autóját, tényleg igazságtalan lenne újból behajtani rajta a regadót, amikor hazajön, és megint magyar rendszámmal szeretné használni. Vagy abban a meglehetősen ritkán előforduló esetben, ha egy autót külföldre adnak el, majd ismét importálják. Ilyenkor sem lenne ugye indokolható a dupla regisztrációs adó, bár erre a problematikára őszintén szólva a regadó megszüntetése lenne a legjobb megoldás.

Nem kérdés, hogy időszerű lenne a jelenlegi szabályozás alapos revíziója. Nem szégyen ilyenkor lesni, jobbnál jobb példákat lehetne másolni az EU-s padtársaktól. Hiszen úgyis megoldja mindenki a maga módján, amit szeretne, legyen az P rendszám a hobbijárművekre, szlovák tábla a nagyköbcentis autókra, ötven köbcentis adásvételi a 125-ös motorra. De ha lenne legális módszer, nyilván nem lavíroznának sokan a szürke zónában. A csererendszám, a szezonforgalmi és a logikus kivonási szabályok mind vonzóbbá tehetnék a magyar forgalomba helyezést – talán nem kellene akkor a pozsonyi, passaui és pápua új-guineai rendszámokra vadászni Budapesten.