Mercedes-Benz dizájn workshop

Apple-t? Ubert? Bernd Stegmann márkastratégiai menedzser az Ezüst Tehénlepény (F 015) előtt beszélt egy kicsit a jövőről, illetve inkább kérdéseket tett fel, viszont legalább érdekes kérdéseket. Elsőre nem esett le, de ugye ez négyféle, tök reális fejlesztési irány. A Mercedes a hagyományos, bár a futurisztikus megoldásoktól egyáltalán nem idegenkedő luxus autógyártó. Az Apple a dizájnbuzi. A Google az általános problémamegoldó, az Uber pedig a globálisan működő személyszállító, aki nem szeret adózni. Jó, azt a Google se. Marha gyorsan változik a világ, mert bár már az 1970-es években is az volt a törikönyvben, hogy most éljük a tudományos-technikai forradalmat, még rövidítése is volt a gyakori ismételgetés miatt (TTF), azért ma nagyobb a pörgés.

Megvan, hogy 2008 előtt nem létezett képmegosztás? Mármint a szó instagrami értelmében, hogy bárki megnézheti? Nem volt Bitcoin, nem volt Whatsapp, de ami a legdurvább, májer voltam a szakadt Garminommal (ma is azt használom), mert nem volt Google Maps? Durva, hogy 2018-ban a világ tíz legértékesebb márkaneve közül hét techcégeké, és úgy kezdődik a lista, hogy Apple és Google, de a Mercedes büszke rá, hogy a maguk 48 milliárd dolláros márkaértékével beférnek az első tízbe, a 4. Coca Cola és a 7. Toyota mellett, a még továbbjutást érő 9. helyen. Végül is tavaly csak eladtak 2,3 millió autót, ami bevételileg nagyon más, mint ugyanennyi porszívó, és júliusban van 63. hónapja, hogy folyamatosan nőnek az eladásaik. Hogy márkaértékileg miként jön ki, hogy a Hyundai kicsit értékesebb, mint a Nescafé, ne tőlem kérdezzék, amúgy sem azért vagyunk most itt. Hanem hogy a Daimler elmesélje dizájnügyi terveit a jövővel kapcsolatban.

Mi a luxus jövője? Hol a Mercedes helye az önvezető jövőben? Bizony, én is meghallgatnék egy turbómagyar rádióműsort, ahol nemzeti sorkérdésekre specializálódtak, mit hoznának ki ebből. Az mindenesetre szívbe markoló megállapítás az erős mezőnyben is talán a legdölyfösebbnek nevezhető német márkától, hogy az „én” felől sokkal inkább a „mi” felé tartanak. Az én fejemben az van, hogy a luxusautók vásárlói jelenleg Mercedest, Audit vagy BMW-t vesznek, illetve ha el akarnak határolódni az előbbiektől, akkor Lexust, akár azon az áron is, hogy úgy néz ki az autójuk kívül-belül, ahogy. Aki pedig az elhatárolódástól is elhatárolódna, már úgyis van egy Teslája.

Végre, végre: német autógyár formatervezői nem az általános német autógyári formaruhában, szűk fehér ingben kigombolt felső gombbal, szűk kék öltönyben prezentálnak, hanem csak mint a normális emberek, farmerban, pólóban, utóbbi általában fekete, de nem egyen-. Egyik előadás jön a másik után, engem egyelőre az lep meg, hogy az AMG-t éjemdzsínek ejtik, pedig én mindig nagyképűen kijavítom, ha valaki erre vetemedik, hogy az áemgé. Mert ugye Aufrecht und Melcher, Grossaspach. Eztán nem fogom, megígérem, és az eddigiekért elnézést kérek. Főleg, hogy most tudtam meg a cégalapító teljes nevét: Hans Werner Aufrecht! Fel is írom közvetlenül Aldo Dolce és Stefano Gabbana mellé. Ugye, milyen jó kis trollkodási alap kocsmakvízekhez? Hasonlóképpen, mint a kérdés, hogy hány márkája van a Daimler-Benznek, mármint személyautóban? Négy! A Smart nincs benne. Akkor is négy: Mercedes-Benz (ez egy), AMG, Maybach és EQ, a hamarosan kapható villany-Mercedes.

Gorden Wagener (fehér nadrág, szürke póló), a Daimler A.G. dizájnigazgatójának előadásához nem fűztem sok reményt, mert egyszer már megpróbáltam vele interjút készíteni, a szó technikai értelmében véve beszélgettünk is, de ő tényleg a semmitmondás fekete öves kung fu-mestere. Néhány érdekes gondolatot azért felvetett, például hogy semmi baj a klasszikus luxussal, és a 300SL is méltó módon reprezentálta a 60-as évek Amerikájában, amikor a legluxusabb Cadillac 4 ezer dollár volt, ez meg 8. Holisztikus luxus életérzés? Ön hogyan fordítaná a holistic luxury experience-t? Nekem csak kedvenc sorozatom, a Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája ugrott be: a kretén detektív, aki végül valahogy mégis hasra esik a megoldásban. Oké, hogy minden mindennel összefügg, és egészében kell kezelni egy-egy dolgot, de ez olyannyira elmondható bármiről, hogy irodalmilag inkább a rizsa kategória.

Wagener elmeséli még, hogy ma a dizájnerek feladatai között elég nagy részt tesz ki a különféle menüpontok, és azok grafikai tervezése. Valamint megoszt egy edzőtermi Coelho-szerű bölcsességet, mely szerint nem kitalálni, hanem kialakítani kell a jövőt. Crafstmanship és simplicity a kulcsszavak, amik ma még nagyon sokszor elhangzanak, az elsötétített előadóteremben rég elfogyott a levegő, én pedig arról ábrándozok, hogy a héten megjön a Rinehart kipufogó a motoromra. Az a baj Wagenerrel, hogy arra sem veszi a fáradságot, hogy legalább mással írasson magának egy érdekes előadást. Kínomban már felveszem a tolmácsgépet, a török hangsávot hallgatom, és belegondolok, milyen bizarr, ahogy Wagener arról beszél, milyen jó az analóg technika megjelenítése, miközben effektíve magunkra maradtunk az analóg technikával (toll+notesz), mert a ruhatárban kellett hagynunk a telefonokat. Nincs ám buzulás az Instán, csak a vágy, hogy bár egy bodobáccsal játszhatnék, mint Tom Sawyer a hittanórán.

Pihenésnek az előtérben lelepleznek négy szobrot, melyek érdekes dizájnfeladat megoldásai: öntsék női szoborba a Daimler négy márkáját. Az AMG nyilván egy rohanó alak, szerintem a legjobban a Maybach megjelenítése sikerült: a csaj annyira gizda, hogy még saját magával sem áll szóba. Megmutatják a négyajtós AMG GT-t, amit már láthattak, akik figyeltek a genfi szalonon. Engem meglep, mennyire hasonlít a Panamerára, a többiek mondják, hogy ez kisebb. Aztán, hogy hehe, végül is mindegy, úgyis biztos lesz hamarosan a Porschénak egy ekkora Panamerája. Azt hiszem, az AMG-s teremben is rettenetesen meleg volt, és olyasmik hangzottak el a levegő oxigéntartalmához képest aggasztóan sokszor, mint athletic beauty. Az illusztráció pedig általában valami Hale Berry-szerű csaj volt. Dizájnban gondolom olyan sokat nem lehet mesélni az AMG-ről, mert hát bábozz már el egy kétcentis ültetést, meg négy piros féknyerget.

A Maybach workshopja, az bezzeg kemény. Formaterv rég volt rám ilyen hatással. Édes Jézus!!! Irgalom Atyja, ne hagyj el! Most komolyan: mi az istennyila ez?! Admiration of Sublime Sophistication felirat alatt egy Audi-lámpákból, ZISZ-hűtőrácsból, és az óvodai gyereknyomdákra emlékeztető Maybach-emlémákkal díszített mély-kuplerájvörös szörnyeteg. A Maybach-projektről még nem tett le a Mercedes, hiszen a Bentley és a Rolls-Royce ligájában kéne azért játszani egy kicsit. A külön Maybach egyszer már nem jött be, most nagyjából évente bemutatnak egy-egy tanulmányautót. Az amerikai stúdiókban készült kupé és kabrió eszelősen jól néznek ki, olyanokat magam is nagy örömmel üdvözölnék az utcákon. Ezt azonban a pekingi stúdió tervezte, ha érted, mire célzok.

Manapság már teljesen globális az ipari formatervezés, minden cégnek mindenfelé vannak stúdiói, ahol mindenféle nációból dolgoznak tervezők, magyarok is. A sajtóajándékban, ami egyébként Gorden Wagener igényesen kiállított könyve volt, nagyrészt fotókkal, melyek nem elhanyagolható számban a szerzőt ábrázolták, megnéztem a pekingi Mercedes dizájniroda legénységét: tízből kilencen kínaiak, már amennyire meg tudom ítélni. De ha nem is kínaiak, olyan kegyetlen tudatossággal tervezték a kínai piacra, hogy nem merek belegondolni, mit hoznának ki egy gémeskútból a Hortobágyon. Az előadáson pedig a kifinomultság szó hangzik el sokszor, olyankor önkéntelenül is az első ajtó brutális zsanérjára vésett ULTIMATE LUXURY feliratra bandzsítok.

-Hátulját láttad már? - kérdi cinkos mosollyal Csepreghi kolléga, úgyhogy megkerülöm, és rájövök, hogy rossz helyre rakták a teremben steampunk-júgendstíl ülőgarnitúrát, mert akkor lenne hová lerogynom, mint állítólag a Koko Gymben a szteroidos tulkoknak a két szint közti lépcsőfordulóban, amikor bedurran a combjuk.

Szavak? Nincsenek, tán soha nem is voltak. Akkora ultimate luxury, amilyet elképzelni sem tudtam, pedig reggeliztem én már moszkvai polgármesterrel is egy grúz kurzusképzőművész kastélyában. „Not being arrogant”, hallom közben az előadást valahonnan a tudatomon messze túlról, miközben konstatálom, hogy a Teslából sikerült ellopni az egyik legbénább alkatrészt, a kilincset. Arra is rájövök, miért tilos fotózni, amikor az összes kiállított tárgy szerepelt már a nyilvánosság előtt. Igen, a Maybach miatt.

Minden autónak van pár jó szöge, ahonnan érdemes fotózni, ennek viszont elég kevés, úgyhogy precízen kell meglőni, mint Vaszilij Zajcev, azt a pár képet. Különben még az olvasók is az arcukat kaparnák. Ha még fél órát el kell vele töltenem egy légtérben, Stockholm-szindrómám lesz, és annak szentelem az életem, hogy befizethessem rá a kezdőrészletet. Vannak benne apró finomságok, mint a fehér övek, a fehér padló, az első ülések csillogó rózsaarany hátlapja, ami úgy tükröződik, hogy Sanghajtól Datongig reppelhetünk a tükörképünkkel, vagy a fehér ajtókéderek. És persze a nagy kérdés, hol lesz majd ezen a gyönyörű autón a zöld rendszám?  Hiszen a hajtás elméletben elektromos. És hát tulajdonképpen ez az ipari formatervezés szépsége: megalkothatod a böszmeség mobil szobrát, akár több százezer példányban.

Robert Lesnik, a Mercedes-Benz szlovén külsődizájn-igazgatója, aki amúgy pontosan az a formatervező, akivel akár addig is szívesen beszélget az ember, míg be nem telik a diktafon, azt mondta, nem ronda, hanem más. És ehhez olyan lefegyverzően mosolygott, hogy még iróniával sem gyanúsítanám. Viszont hangsúlyozta, hogy ez a kínai piacra lesz, és nem cáfolta, mondhatni nagyon nem cáfolta, hogy gyártani fogják. Kevés volt az idő, nem tudtam megkérdezni, mi a véleménye az elméletről, vagy inkább tapasztalatról, hogy az Európában működő dizájn globálisan is működik. És hogy ennek tükrében a nagyon ázsiai dizájn jobban működik-e Ázsiában, mint az európai.

Hogy a kínai nép úgy en bloc ízlésficamos-e, felelőtlenség lenne kijelenteni, de ha végigkattintasz pár kínai tévécsatornát, és belenézel a saját gyártású műsorokba, képileg tényleg iszonyúak. Amivel az átlag magyar a leggyakrabban találkozik, a kínai éttermek többsége is rettenetes. Nem is a giccs miatt – bár lenne inkább giccses! –, hanem a mindent átható sivárságért. Plusz a mindenütt egyre nagyobb számban turistáskodó kínai középosztály is elég keményen tolja az extrém normcore-t. Szóval lehet, hogy a kínaiak vizuális kultúrájának vannak bizonyos, izé, hát nem is tudom, korlátai. Viszont a stuttgarti túra másnapján mentem a szokásos csütörtöki kínaiórámra a kínaitanárnőmhöz.

Pont itt van nála vendégségben régi barátnője, Mei Li Qingdaóból. Miközben próbáltam kidumálni, miért nem írtam meg a leckét, elmeséltem a tegnapi utamat, és hogy képzeljék, ott volt a Kína számára tervezett luxuslimó. Mutattam a képeket, és vártam az elismerést, de mindkettő arcára őszinte döbbenet ült ki. Hogy ez? Ez ocsmány! Ez ronda! A rondaságot amúgy kínaiul úgy mondják, hogy nan kan, szó szerint nehéz nézni, ami elég szabatosan fejezi ki az én véleményemet is az Ultimate Luxuryval kapcsolatban. Szóval nem tetszett nekik, igaz, egyikük tanár a kéttannyelvű kínai iskolában, a másik híradós a kilencmilliós városka tévéjében, szóval nem az a milliárdos biotóp.

Próbáltam azért rájuk dumálni, mert mindketten a chadao, a teaszertartás megszállottai, tényleg bitang hókuszpókusz, forróvízlocsolás, hülye cserépedények segítségével előadott vajákolás kíséretében forrázgatják az extrém drága teakorongokból spéci eszközökkel kibányászott grammokat. Megmutattam a hátsó középkonzolt a szép teaszertartás-készlettel, ezen viszont még jobban kiakadtak, mert a tea lényege a nyugalom, egy autóban meg miféle nyugalom van már?! Nem is mertem idézni Robert Lesnik szavait, hogy Ázsiában azért fontos a háromdobozos felépítés, mert ha bent ülsz hátul, és közben a rabszolgád épp a csomagtartóba pakol, nem fújhat kellemetlen szél az utastérbe. Én mindenesetre drukkolok a Maybachnak, mert az esztergomi Bentaygát is mindig örömmel fotózom le, valahányszor méltóságteljesen parkol a tilosban.

A Mercedes EQ-val szerencsénk van, mert ez a letisztult világ, az optikai hűvösség jól esik a Maybach után. Jól néz ki a szép kis villanygömböc, meg ez a lyukkártya-szerű fehér bőr a belsejében, de kíváncsi volnék, vontak-e valakit felelősségre azért, hogy miért a BMW i3-as után 6, azaz hat évvel készül csak el a Mercedes-Benz első villanyautója (mármint eleve villanyosnak tervezett saját autója, mert a B osztályból létezett Tesla-eredetű elektromosított kivitel – a szerk). Értelemszerűen másképp néz ki extrém módon, mint a BMW, de nekem még mindig modernebb, ahogy például az i3-as belterében a fabetétekkel bánnak. Plusz jól megijedtem, amikor a hátsó ajtó már a kezem közelítésére is kipattant.

A Mercedes dizájnworkshopjának messze legjobb része az A osztály megmagyarázása volt. És hogy a Mercedes lényege az egyszerűség, hogy a műszerfal egészének legyen valami meghitt, de kissé technó nappali-hangulata. Érdekes, hogy egy dizájner már a 2003-as S osztály bemutatóján is ezt mondta. És túl a már sokszor hallott elveken, hogy minél nagyobbak legyenek a kerekek, itt konkrétan 660 milliméter az átmérő, és az első kerék minél távolabb legyen az első tetőoszloptól. Továbbá hiába hoztak új gyalogosvédelmi, magas géptetős szabályokat, valahogy megcsinálták, hogy az orra 55 milliméterrel alacsonyabban kezdődjön. És hogy nagyon büszkék az A osztály dinamikus lemezmunkájára, és hogy olyan szépen dagadozik. És hogy melyik forma a tartós? Amelyik minél egyszerűbb, például az első CLS, de a mostani S osztály is nagyon jól jeleníti meg az aktuális Mercedes-stílust.