Nemrég írtuk meg, hogy a BKV ötven éve állította forgalomba az első kettő Ikarus 200-as sorozatú autóbuszát. Most úgy néz ki, hogy Budapest nem csak az első, de az utolsó olyan nagyváros, ahol forgalomban van még az ikonikus magyar jármű.

Bukarest például már 2009-ben leselejtezte az utolsó Ikarus 260-asát, amelyeket új Mercedes Citarókra cseréltek. Érdekes tény, hogy a román főváros 2020-ban már a Mercedes Citarókat is lecserélte új Otokar Kent LF típusú buszokra. Ez azt jelenti, hogy amíg Budapest egyszer sem, addig Bukarest már kétszer is megújította a teljes autóbuszállományát. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Bukarestben még közlekednek Ikarus 415T trolik, összesen száz darab, de a tervek szerint idén azokat is lecserélik.
Kijevben 2011-ben, Moszkvában pedig 2012-ben selejtezték le az utolsó Ikarus 280-ast. Az orosz fővárosban egy évvel később 2013-ban búcsúztatták az Ikarus 435-ös típust is. A magyar csuklós busz majd negyven évig volt meghatározó típusa Moszkvának. Prága pedig már 1999-ben elbúcsúztatta az utolsó Ikarus 280-asát. Pozsony kilenc évvel később 2008-ban szabadult meg a típustól. Ez utóbbi város a 435-ös csuklósokat 2016-ban kukázta. A bolgár főváros már hat évvel ezelőtt selejtezte az utolsó Ikarus 280-asát, amelyeket teljesen új, főként gázüzemű MAN buszok váltottak. Néhány Ikarus 280T trolibuszukat viszont felújították, mégpedig olyan alaposan, hogy alig lehet rájuk ismerni. Ezek egy része a mai napig forgalomban van.

Bár nem Európa, de érdemes megjegyezni, hogy napjainkra már Kubában sem maradt túl sok Ikarus. A hetvenes évek végén egy magyar-kubai együttműködésnek köszönhetően az Ikarusok alkatrészei ládákban érkeztek a szigetországba, majd egy Havanna melletti összeszerelő üzemben rakták össze őket. A kubai Ikarusokat a helyi karosszálló cég, a Girón szerelte össze. Így az Ikarus 260-as helyi neve Girón XIII, míg a csuklós változaté Girón XVI lett. Az Ikarus Girónok Havannából mára teljesen kikoptak, ugyanis 2017-ben az összes helyi buszt lecserélték kínai Yutongokra. Kisinyov viszont még erősen tartja magát, ugyanis a moldáv fővárosban több tucat Ikarus 200-as van még forgalomban. Tervek ott is vannak az öreg járművek lecserélésére, de pénz egyelőre nincs a kiváltásukra.

Budapesten jelenleg 11 darab 260-as és 43 darab 280-as van a BKV állományában, amelyek átlagéletkora 31(!) év. Ezen kívül van még kettő 415-ös (mindkettő 29 éves) és van 18 darab, 26,8 éves átlagéletkorú, Ikarus 435-ös is. Ennek a 74 darab Ikarusnak az átlagos futásteljesítménye 1,4 millió(!) kilométer. Ha minden a BKV tervei szerint alakul, akkor ezek az autóbuszok ez év végén elbúcsúznak Budapesttől. Azonban az is igaz, hogy ez a céldátum, már 2017 óta minden évben tolódik egy évvel. Ha kivonják ezeket az öreg Ikarusokat a forgalomból, akkor azokat általában áruba bocsájtja a BKV, és bárki megvásárolhatja őket. Így ez lesz az utolsó lehetőség, hogy hozzájussunk egy kék-szürke fényezésű budapesti Ikarushoz, amelyeknek a meghirdetett fogyasztói ára nagyjából 1,5-2,5 millió forint körül szokott mozogni. Azonban mielőtt a BKV-hoz rohannánk, hogy lefoglaljunk magunknak egy öreg Ikarust, érdemes alaposan átgondolni a vásárlást. Ezeknek a buszoknak nem csak sok hely kell a tárolásához, de rengeteg pénzt is felemészthetnek. Az elöregedett, elrozsdásodott vázszerkezet javítása már önmagában is több tízmilliós tétel, és ezekhez a járművekhez sincs már olcsó gyári, vagy a gyárihoz nagyon hasonló alkatrész. Az utángyártott alkatrészek silány minőségűek és horror áron lehet hozzájuk jutni. Tehát egy ilyen busz üzemben tartásához rengeteg türelem és még több pénz kell, ha esetleg a birtokunkban akarunk tudni egyet.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.
- Hírek
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.
- Közélet
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!
- Hírek
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
A pilóta sértetlenül megúszta.
- Hírek
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
Összehaverkodna Kína az EU-val?
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
- Hírek
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.
- Hírek
Ha ma mennél tankolni, akkor van egy rossz hírünk
Drágult a benzin és a gázolaj is.
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
