Nagy magyarok nevét viselő járművek
Magyar történelmi személyiségekről elnevezett járművek
Mióta egyáltalán csak léteznek járművek, azóta hagyomány nevet adni nekik. Ebben a kitüntető figyelemben elsőként a legrégebb óta használtak, azaz a hajók részesültek, de ahogy egymás után érkeztek az újabbak, rájuk is kiterjesztették ezt a szép szokást. Az első igazán használható gőzmozdony például mindjárt a Rocket, azaz Rakéta nevet kapta, amit a XIX. század elején nagyon is megérdemelt a maga 48 km/órás végsebességével. Majd ahogy gépi erejű járművekkel népesültek be az utak és kicsit később a levegőég, azok sem kerülhették el a keresztséget. A keveredés elkerülésére és sokszor a rendeltetéssel összefüggésben a különböző járműfajták az élet különböző területeiről kaptak nevet, a repülőgéptípusok például szokás szerint különböző madárfajták nevét viselték. Hazánk nagyjairól elsősorban hajókat neveztek el, de mozdonyokat, közúti- és harcjárműveket is kereszteltek el híres történelmi személyiségeinkről.
Államalapításunk ünnepének napján ki mással kezdődhetne összeállításunk, mint államalapító királyunkkal, Szent Istvánnal. Két hajót is elneveztek róla, egy első világháborús csatahajót és egy dunai lapátkerekes gőzhajót. Az 1915. november 17-én szolgálatba állt Szent István csatahajó névadásáról nem kisebb személyiség döntött, mint maga az Osztrák-Magyar Monarchia császára, első Ferenc József. A hajó a kor legnagyobbjai közé tartozott. Hossza 152 méter, vízkiszorítása 20 ezer tonna volt, gőzturbináinak teljesítménye meghaladta a 26 ezer lóerőt, amivel 38 km/órás sebességet is elért. Fő fegyverzete, a tizenkét darab, 30,5 centiméteres űrméretű Škoda ágyúja tekintélyt parancsoló tűzerőt képviselt. A sors keserű fintora, hogy vesztét egy motorcsónaknál alig nagyobb hajófajta okozta, amely két torpedóval 1918. június 10-én elsüllyesztette.
A Szent Istvánról elnevezett lapátkerekes gőzhajót 1918-ban még eredetileg Zita királyné néven (utolsó királyunk, IV. Károly felesége volt) bocsátották vízre. A kétkéményes, közel 70 méter hosszú hajó a Tanácsköztársaság alatt természetesen nem úszhatott ilyen néven, így Turulra keresztelték át, majd az 1920-as évek elején kapta meg véglegesen a Szent István nevet, amit egészen 1965-ös elbontásáig viselt. A többszörös névváltoztatás sajnos nem volt egyedi eset, hazánk történelmi eseményei ezen a téren is visszatükröződtek. Ha nem tévedek, a csúcstartó ezen a téren az utoljára Szőke Tisza II. névre keresztelt, szintén kétkéményes, 75 méter hosszú gőzös, amely élete során összesen öt nevet viselt. IV. Károlyként (utolsó királyunk volt) látta meg a napvilágot, majd a Tanácsköztársaság alatt Sassá nevezték át, míg 1930-tól Szent Imre (Szent István fia) néven hajózott. A Rákosi-korszakban Felszabadulás lett a neve, ami 1978-ig maradt rajta, amikor átszállították Szegedre, a Tiszára, és egyidejűleg átkeresztelték Szőke Tisza II. névre.
De térjünk vissza nagy történelmi személyiségeinkre, mert ha fellépésük időrendi sorrendjét vesszük figyelembe, nem Szent István volt az első, akiről járművet neveztek el. Ez a kitüntető cím Csaba királyfinak, Attila hun fejedelem állítólagos fiának jut, aki a monda szerint az égből visszatérve megvédte, majd a Balkán felől Magyarországra vezette a székelyeket. Bár konkrét történelmi alakja homályos, az majdnem biztosra vehető, hogy a legendák köde mögött egy, vagy akár több valóban létezett történelmi alak bújik meg. Ami ellenben teljesen biztos, hogy elneveztek róla egy járművet, méghozzá egy páncélautót.
Több szempontból is érdekes jármű a 39M Csaba páncélautó. Kezdődik ez ott, hogy a második világháború előestéjén a kifejlesztésén az angol Alvis gyárral működött együtt a csepeli Weiss Manfréd vállalat. Még közös céget is létrehoztak, amely több országba exportálta a típust. A Közel-Keleten még maguk az angolok is bevetették. Páncélautóként az összkerékhajtású Csaba megfelelt a kor elvárásainak, sőt akadt, amiben többet is nyújtott. Két vezetőállással szerelték fel például, így könnyebben lehetett előre és hátra is menni vele, amit az is lehetővé tett, hogy sebességváltójába egyformán öt hátra-, és előremeneti fokozatot építettek. Ford gyártmányú, V8-as, 3,6 literes, 90 lóerős benzinmotorjával 65 km/órás végsebességet érhetett el, hatótávolsága 150 km volt. 1939 és 1944 között összesen 135 darab készült belőle.
Természetesen arról a vezérünkről is kereszteltek el járművet, akinek nevéhez a honfoglalást kötjük. Árpádról elsőként - Szent Istvánhoz hasonlóan - egy csatahajót neveztek el, ám eggyel kisebbet, mint államalapító királyunkról. A méretbeli különbség valószínűleg abból is adódott, hogy a 114 méter hosszú, 8 400 tonna vízkiszorítású hadihajót bő évtizeddel az első világháború előtt, 1903-ban helyezték hadrendbe. Márpedig akkor nagyon gyorsan, mondhatnánk rohamtempóban fejlődött a technika.
A másik, Árpádról elnevezett jármű békésebb célokra szolgált. Az Árpád gyors-sínautóbusz a Ganz gyár sikerterméke volt az 1930-as évek második felében. Számos országba exportálták, sőt licencben külföldön is gyártották. Magyarországon 1945-ig összesen 215 darab készült. Rátermettségét már az 1934-es futópróbákon bizonyította. Jendrassik György által tervezett hathengeres, 220, majd később 275 lóerős dízelmotorjával 248 másodperc alatt gyorsult fel 110 km/órás üzemi sebességére (vonatnál ez nem rossz érték), a legnagyobb sebessége 128 km/h volt. De talán többet elárul a képességeiről, hogy a Budapest-Bécs távot egy győri megállással három óra alatt teljesítette, ami utána legközelebb 2009-ben sikerült a Railjet vonatok bevezetésével.
Az Árpád nevet tulajdonképpen nem egyetlen gyors-sínautóbusz, hanem a típussorozat kapta, így az egyes elkészült darabokat külön-külön is elkeresztelték. Ebben a megtiszteltetésben – a hajókhoz hasonlóan - többnyire királyaink részesültek, így futott sínautóbusz Szent István, Szent László és Mátyás király néven is. Nagy vezéreink némelyikének, így például Lélnek (Lehelnek) és apjának, Tasnak is kijutott ebből a tisztességből. Utóbbi esetében érdekes, hogy meglehetősen népszerű mint névadó, hiszen hajót és a második világháború idején harckocsit is neveztek el róla.
A 44M Tas kora egyik legkorszerűbb harckocsijának készült, amely minden tulajdonságában felvehette volna a versenyt az akkori legjobb azonos kategóriájú tankkal, a német Pantherrel. Döntött páncélzata kellő védettséget, 75 mm-es, hosszú csövű – egyébként a Pantherével azonos – ágyúja pedig kellő tűzerőt nyújtott volna. A legnagyobb problémát fejlesztőjének, a Weiss Manfréd gyárnak a motor megtalálása jelentette. Végül két darab V8-as, egyenként 260 lóerős benzinmotorra bízták volna a feladatot, amivel kimondottan gyors lett volna a Tas, végsebessége elérte volna a 45 km/órát. Sajnos végül a prototípus állapotig sem jutott el, egy bombatámadás teljesen elpusztította a készülőfélben lévő harckocsit.
Ha már a kalandozások koránál tartunk, mindenképpen itt a helye hazai iparunk egyik legsikerültebb teherautójának, a - Bizánc várának kapuján rést ütő vitézről elnevezett - Botondnak. Bár Csaba királyfihoz hasonlóan Botond személye sem teljesen bizonyított, a nevét viselő jármű többszörösen kitett magáért. Ha más nem is, az mindenképpen ezt igazolja, hogy a Magyar Waggon- és Gépgyár (Rába) által fejlesztett teherautóból az MWG-nél és a MÁVAG-nál összesen 2554 darab készült a háború végéig (pontosabban beszámítva a megmaradt alkatrészekből a háború után összerakott néhány példányt is). Bár összkerékhajtást végül annak bonyolultsága miatt nem kapott, a két hátsó tengely hajtása és nagy hasmagassága végül elegendő terepjáró képességet biztosított. Megbízhatóságát, tartósságát és használhatóságát az is bizonyította, hogy túlélő példányait a háború után a Magyar Néphadsereg is rendszerben tartotta. A benzinmotoros Botondokat végül a takarékosabb dízelmotorral hajtott Csepel D-350 teherautók váltották fel.
Bő három évszázaddal később, de szintén hadi tetteivel tüntette ki magát következő névadónk, Toldi Miklós. Bár sokáig úgy vélték, hogy Arany János trilógiájának emberfeletti erejű főhőse csak mondabeli alak, ma már bizonyítottnak tekinthető, hogy valóban létezett, és Nagy Lajos seregének tagjaként több hadjáratban is részt vett. Ám ha csak mondabeli alak lett volna, erejével, vitézségével és népszerűségével akkor is kiérdemelte volna, hogy elnevezzenek róla egy járművet. Képességeit figyelembe véve ez mi más lehetett, mint egy harckocsi?
A magyar katonai vezetés a harmincas évek második felében látta úgy, hogy a hadseregnek szüksége lenne egy könnyű harckocsira. Tesztelések után a választás a svéd Landsverk gyár L-60 jelzésű gyártmányára esett, amelynek 1938-ban megvásárolták a licencét. A háromfős személyzetű Toldi harckocsit 155 lóerős V8-as benzinmotor hajtotta, legnagyobb sebessége elérte az 50 km/órát. Gyenge pontja a géppuskából és 20 mm-es nehézpuskából álló fegyverzete volt, utóbbi ugyanis csak gyengén páncélozott célok leküzdésére tette alkalmassá. A háború első éveiben ennek ellenére helytállt, így végül 190 darab készült belőle.
Tulajdonképpen bármilyen járművet el lehetne nevezni nagy hadvezérről, de természetesebb ez a választás harcjárművek esetén. A magyar történelem több e célra alkalmas katonát vonultat fel, cikkünk szempontjából azonban egy kiemelkedik közülük. Szigetvár várának hős és önfeláldozó védője, Zrínyi Miklós, akinek nevét több jármű is viselte az idők folyamán. Kezdetben hajók, az első egy 1871. augusztus 26-án szolgálatba állított, gőzgéppel is felszerelt vitorlás korvett, a második egy negyven évvel később, 1911. november 22-én szolgálatba lépett csatahajó. (Utóbbi építésének megkezdésekor a korvettet Delta névre keresztelték át.) A Zrínyi csatahajó 139 méteres hosszával és 14 500 tonnás vízkiszorításával valamivel nagyobb volt a csaknem tíz évvel korábbi Árpádnál, de kisebb a Szent Istvánnál.
A Zrínyi Miklós nevét viselő legismertebb jármű mégis talán a második világháborúban használt, teljesen magyar fejlesztésű és gyártású Zrínyi rohamlöveg. A német önjáró lövegekkel szerzett kedvező harci tapasztalatok alapján a magyar hadvezetés is úgy látta, hogy a harckocsik mellett érdemes lenne hadrendbe állítani egy hasonló fegyvert. Az alapot, vagyis az alvázat és a 260 lóerős, Weiss Manfréd V8-as benzinmotoros hajtásláncot kisebb módosításokkal a Turán harckocsitól vették át, arra építették a 105 mm-es tarackot befogadó felépítményt. A háború végéig összesen 61 darabot építettek a nagy tűzerejű, alacsonyságával kis célfelületet mutató, a különböző harctereken és Budapest ostrománál is helytálló harcjárműből.
Későbbi korok magyar történelmi személyiségeiről is neveztek el hazai (gyártású) járműveket, de közútit egyet sem, mert azok máshonnan származó elnevezést kaptak. A Csepel teherautó, motorkerékpár és kerékpár, vagy a Danuvia, Pannónia motorkerékpárok, és a Berva moped (egy patakot hívnak így) neve egyaránt földrajzi eredetű. Az Ikarus busz neve a görög mitológiára vezethető vissza, a Panni és a Tünde robogók pedig valószínűleg rendeltetésükre utalva kaptak női nevet. Újabb korok történelmi személyiségei kivétel nélkül hajóknak kölcsönözték a nevüket.
Lapátkerekes gőzhajó viselte például Deák Ferenc, Táncsics Mihály, gróf Széchenyi István, vagy amint a Monarchia idején, a királyi család tagjainak nevét. Közülük egy maradt úszóképes, a ma Kossuth néven a Lánchíd pesti hídfőjénél horgonyzó étterem- és múzeumhajó, amelyet eredetileg Ferenc Ferdinándról, az 1914-ben, Szarajevóban meggyilkolt trónörökösről neveztek el. Később Rigó, majd Leányfalu névre keresztelték át, míg végül (1953-ban) az 1848-49-es forradalom és szabadságharc pénzügyminiszterének nevét festették a lapátkerékházára. Ma dízelmotoros hajók viselik nagy magyar történelmi személyiségek nevét, így például a Rákóczi Ferencről, Táncsics Mihályról és nándorfehérvári győzőnkről, Hunyadi Jánosról elnevezett motoros.
