Áramvonalas álom Amerikából

Az autógyártók az 1920-as években kezdtek felfigyelni a légellenállás csökkentésében rejlő lehetőségekre. Az amerikai Chrysler vállalta először egy áramvonalas autó nagy sorozatú gyártásában rejlő kockázatot – ennek az eredménye lett az Airflow, amely 1934-ben jelent meg. A siker ugyan elmaradt, de mára igazolódott, hogy az amerikai tervezők pontosan megérezték, merre fejlődik az autógyártás a következő bő nyolcvan évben.

A Chryslernél 1929-ben kezdtek dolgozni az Airflow tervein. A cég egyik mérnöke, Carl Breer fogott szélcsatorna-kísérletekbe, hogy kiderítse, hogyan csökkenthetné az autók légellenállását. Azt találta, hogy a korabeli karosszériák szögletes utastere és hosszú orra kivételesen nagy légellenállást okoz: csak azzal, hogy megfordították a modellt, vagy 30%-kal alacsonyabb légellenállást eredményez. Ez persze nem jelentett volna jó megoldást, így a Chryslernél igyekeztek olyan autót tervezni, amely köré könnyebb áramvonalas karosszériát építeni.

A cégnél akkortájt használt hat- és nyolchengeres soros motorokat előrébb tolták az első tengelyvonal fölé, így rövidebb lehetett az orr-rész és hosszabb az utastér. A motorháztetőt szélesebbre szabták, és a szokásosnál keskenyebb sárvédőket is jobban belesimították a karosszériába. A szélvédőt szögbe állították, az autó hátulját pedig elnyújtották, így a forma sokkal közelebb került a légellenállási szempontból ideális cseppformához. Ráadásul félig önhordó karosszériát építettek, amitől az autó könnyebb és merevebb lehetett.

A Chryslernél ráadásul úgy gondolták, hogy szép lassan teljesen átállhatnak az akkoriban forradalminak ható konstrukcióra. Az 1934-ben a Chrysler hatféle változatot kezdett gyártani, bár óvatosságból még gyártásban maradtak a régebbi, hathengeres modellek. Az olcsóbb autókat kínáló almárka, a DeSoto pedig teljesen átállt egy rövidebb Airflow-változat gyártására. Az új karosszéria gyártására azonban nem készültek fel eléggé: az első autók szabályosan szétestek, így az Airflow sorozat pályafutása nem indult jól. A közönség sem fogadta el az újszerű formát, de 1937-ig így is gyártották az Airflow különféle változatait, igaz, egyre konvencionálisabb formában. Összesen mintegy 120 ezer Airflow készült négy év alatt, mielőtt a Chrysler visszaállt volna a hagyományosabb autók előállítására.

A balatonfüredi Concours d'Elegance-on egy korai példány lesz látható, méghozzá egy hosszú, 3,3 méteres tengelytávú, nyolchengeres Imperial CV kivitel 1934-ből, a motorterében 4,9 literes, 122 lóerős soros nyolchengeressel. Érdemes jól megnézni, ez a modell mutatta az utat az autóiparnak nyolcvanhárom éve.