Bármiből lehet lakóautó

A kempingezés olyan hitvallás, amiben szinte egyáltalán nem vagyok érintett, úgyhogy kicsit elcsodálkoztam magamon, mikor megkérdeztem Hlács kollégát, szabad-e néhány napra elkérni az iKamper Skycamp Minit. Nem, nem az egész Vadmussót, csak a sátrat, hiszen a Dácsijához vásárláskor beszákoltam két gyári tetőlécet, ráadásul rá van írva, hogy Stepway, tehát bizonyára nem gond neki az épített út elhagyása – mi baj lehet?

Az egész onnan indult, hogy a feleségem évek óta nyesztet, mert nem sátorozok. Oké, hogy még gimis koromban volt pár alkalom a túracsapattal, de ő meg tinikora összes nyarát egész hetes Szigeteken töltötte, úgyhogy amikor télen kiderült, lesz a nyárra egy ilyen felszerelés nálunk, úgy éreztem: itt az alkalom bizonyítani. Nem mintha ne lennének normál sátraink, de azért ez a lukszuriőz tetőalkalmatosság mégis ad egy spéci bukét a történetnek, amitől mindjárt megjött az én kedvem is. Meg a bizonyítás vágya, ugye.

Ha már azonban a sátrat vittem, elkértem a Vadmusso felszereléséből a kompresszoros, illetve szerintem csak egyszerűen kamionos hűtőt, meg az AIOKS ládát is – a rövidítés mögött az All-in-One-Kitchen-System angol kifejezés bújik meg, ami ugye azt ígéri, hogy ezen akár többfogásos menüt le lehet főzni. Mivel csak ketten mentünk, a Lodgy teljes hátsó traktusát üléstelenítettem, így röhögve befért minden, még egy feltekert kültéri szőnyeg is – napozó szőttes nélkül nem mehetünk vízpartra, ez nem vita tárgya. Szerencsére nálunk kötött ki az a két klasszikus kempingszék, ami a családomhoz még a kilencvenes évek hajnalán került, és mint kiderült, pont jó magas a konyha használatához. Nem is igazi kempingezés ez, hogy ennyi helyünk van cuccolni.

Célnak Tokajt, illetve a Bodrog vidékét jelöltük ki azzal, hogy első este megállunk rendes kempingben, aztán ha nem válik be, vagy lobog bennünk a kalandvágy, továbbmehetünk vadkempingezni. De odáig el kell jutni, és bár a Skycamp Mini elvileg tökéletesen a Lodgyra való méret – a gyári termékoldalon egy Mini Countryman tetején fotózták le – én azért erőst izgultam. Pedig feltenni igazán nem ördöngösség, mert a rögzítő rendszere nagyon ügyes. Sínen szabadon csúsztatható a négyszer két bizalomgerjesztően bika fém konzol, és ezeket egy-egy átmenő csavar fogja össze alulról. Azaz a szokott ezer alátét és anyacsavar helyett mindössze négy helyen kell imbusszal meghúzni, és ha véletlen elszúrnám, vagy meglazulna, leesni akkor sem fog – csodás. Annyi hátránya viszont van, hogy a szabadon mozgó konzolok miatt egy picit mindig elkúszott a sátor alja, amikor meghúztam a csavarokat, így nem sikerült tökéletesen központozni, szóval ha valaki csak élére állítva viseli el a dolgokat, sokat fog szöszölni vele.

Aggódtam induláskor, de mire a 37-es útra értünk, már nagyjából megnyugodtam, hiszen a szél nem kapott alá és kanyarban sem dőltünk fel, csak az autópálya tempót kellett visszafogni miatta: 110 km/h a teteje a sátor leírása szerint. Ugyanott azt állítják, mindössze 57 kg a csukott doboz, tehát gyakorlatilag szinte bármilyen normál személyautóra rátehető biztonságosan, a Lodgy például 80 kilót elvihet – bőven határértéken belül volt itt minden, kérem.

Tokajnál a Tisza partján laktunk be egy kempinget, ahol némi morfondírozás után lakóautónak könyvelték le az ezen kissé csodálkozó Lodgy-t – így felár nélkül járt a parkolás és az áram, úgyhogy nem tiltakoztam. Kerestem tehát egy árnyas placcot az egyik konnektortól hosszabbítónyi távolságra, de olyat, hogy a Dácsija orra felé egy picit lejtsen, a Lodgy teteje ugyanis meglepően hátracsapott, tökéletesen vízszintes parkolóban tehát a sátor padlója hátrafelé dőlne. Ez végül simán ment, azt viszont már csak lefekvéskor vettem észre, hogy egész picit oldalra is dőlt a kocsi, így nem lett tökéletesen vízszintes mégsem a fekhely – ennyit a párnákkal ellentételezni tudtunk. Igen, párnákkal, hiszen ha már luxus kivitelű a sátor, ne bohóckodjunk hálózsákkal: rendes ágyneműt csomagoltunk alváshoz.

Bár gondolom nagyobb, illetve előtetővel vagy elősátorral felszerelt változatoknál ez kicsit tovább tart, de ezt a Skycamp Minit szó szerint egy perc kinyitni. Sőt, amikor fotózáshoz állítottam össze, stopperrel megmértem: öt perc alatt komplettre tudtam szerelni, a kényelmes létra beállításával és reteszelésével, az ablak és ajtó ponyva feszítővasak beillesztésével, illetve a teleszkópok lábára pattintható összecsukás-gátlók felrakásával. Ezután még pár perc volt a lepedőhúzás, a folyamat végén azonban a sátorozás műfajában kiemelkedően kényelmes fekhely várt, elképesztően kevés meló árán. Az más kérdés, hogy egy kempingben mindig van legalább egy politoxikomán csapat, úgyhogy hiába a kellemes ágy, mégis felriadtunk a gajdolásra. Még szerencse, hogy minden részeg megnyugszik egyszer.

A fő cél a pihenés volt, nem a tesztelés, a csillagokban azonban úgy volt megírva, hogy a következő nap nagy része esővel telt, egyszer-kétszer zivatarral. A sátor ezt minden gond nélkül viselte, beázásról szó sem volt, ám itt egyértelmű lett, hogy még e sok cuccból is hiányzott valami: egy sörsátor, vagy hasonló alkalmatosság jól jött volna (persze a gyártónak van is zárt elősátra és nyitott előtetője is, csak hát pont nem volt nálunk), hogy alatta főzzek kávét, ételt. Mert az AIOKS is nagyon bejött! Igaz, hogy a szerelése kicsit pepecselős, de ha egyszer áll, és van hozzá megfelelően alacsony ülőalkalmatosság, akkor tényleg kellemesen használható, akár rántottáról, akár csevap lesütéséről van szó. És a kotyogós kávéfőző mindig készen állt zamatot adni a pillanathoz.

Vizesen nem volt kedvünk csomagolni, így a vadkempingről lemondtunk, maradtunk a civilizált környezetben. Helyette bérelt kenuval eveztünk kicsit fel a Bodrogon, megszámolni a szúnyogokat, gyönyörködni a vízi világban. Erre harmadnap volt lehetőségünk, mely ismét napsütéssel köszöntött, és ennyi elég volt a sátornak teljesen kiszáradni, bár a matracokat ki kellett emelni belőle, mert a pára kicsapódott a szivacs és a méhsejt szerkezettel erősített alumínium padló között, ahogy arról korábban Hlács kolléga beszámolt. Így a rövid kempingezés végén gond és aggodalom nélkül csomagoltunk megint mindent össze, a hazaút meg még annál is eseménytelenebb volt, mint az odafelé vezető - a Lodgy simán elkocogott mindenhová a puppal a hátán.

Otthon azonban feltűnt, hogy egynegyed alá fogyott a nafta, ami azért Gödöllő – Tokaj – Gödöllő viszonylatban váratlan fordulat. Rátankolással mért átlagból, és a menet közben figyelt pillanatnyi kijelzésből úgy tűnik, hogy hiába volt csak 110 km/h a tempó, a sátor és a klíma együtt 10 literre tornászta fel az 1.6 16V csapásmérő egység szomját autópályán. Ebből úgy másfél liter lehet a sátor hatása, hiszen normál esetben 8,5 literrel pályázok rendes tempóval, nem pedig kényelmes holland turistaként. Ezen a Vadmusso csak nevet, ott szinte nem is látszik az átlagon, ha fent van a Skycamp Mini, de úgy tűnik, polgári személyautóknál komoly hatása van a tetőre pakolásnak. Na nem mintha ez olyan váratlan lenne.

Aztán a legeslegvégén, leszerelés után az is feltűnt, hogy a gyári Dacia tetőlécek gumírozásába beleharapott a sátor acél rögzítő rendszere. Nem nagy a kár, de azért jegyezzük fel. Mindent összevetve azonban nagyon jó élmény volt az egész. A Skycamp Mini tökéletesen bevált, mert pont úgy alakították ki, hogy a terhelését egy ilyen alsópolcos autó is gond, meg éjjeli billegés nélkül kibírja, szóval hibátlan a sztori elejétől végéig. Ettől még persze kérdések merülnek fel a milliós árával kapcsolatban, érdemes alaposan végiggondolni, tényleg fogunk-e rendszeresen ilyesmi kirándulásokra vetemedni. Ha viszont igen a válasz, akkor a kényelmet már sokra értékelő középkorú vagy örökifjú táborozók szerintem nem fogják becsapva érezni magukat vele.