Joy of Driving: Peugeot 406 Coupé V6 - 2004

Igazán semmi okom sincs meglepődni, mennyire bejön ez a dögös vörös. Oly sokszor érzem magam jól Peugeot-ban, hogy lassan már a veszélyes zsákutcákra is rákívánok, ha oroszlán van az orrán. Márpedig amikor egy autónak a Pininfarinánál tervezték a külsejét, Paul Bracq felügyelte a belsejét, erős V6 van az orrában és igényes futómű tartja úton, akkor az egyszerűen nem lehet vakvágány. Mégis: hogy ennyire jó, hogy ennyire telibe a szívem közepébe talál, arra egyszerűen nem voltam felkészülve. Márpedig ha komolyan elkap a bírvágy, nem húzhatom sokáig, az ilyen kincsek ára előbb-utóbb menthetetlen elindul felfelé.

Volt már Peugeot-m, szerettem és bevált, és sok PSA terméket bírnék még szeretni. De oly nagy az autós világegyetem, annyiféle ízt lehet megkóstolni, miért térnék vissza ugyanahhoz az itatóhoz újra és újra? Ha nem rugaszkodunk el a pénzügyi valóságtól, akkor az ideális garázsom kétállásos: egyik oldalán valami kis költségvetéssel mozgásban tartható, öt személyes családi fazon lakik, a másikon meg a hátsó kerék hajtott, önzáró a difi, manuális a váltó és kizárólag a vezetés élménye a cél. Ez az autó viszont négyszemélyes, fronthajtásos és automata, én meg az egyetlen fenekemhez nehezen tudnék három nyerget megindokolni.

Amúgy a zárt tetős, kétajtós autók felosztása hosszadalmas kocsmaviták örök témája. Melyik a kupé, a hardtop, a sportkocsi, a Shooting Brake, a GT vagy éppen a csak Detroitban létező, de egész estés Personal Luxury Coupé, és miben térnek el ezek egymástól valójában? Maradjunk annyiban, hogy a Peugeot a II. Világháborút követő évtizedekben a polgári vásárlókat célozta kényelmes, tágas, tartós, de túlzásoktól mentes termékekkel, meg néha kabriókkal és csodálatos vonalú kupékkal. Ránézésre dolce vita árad a kétajtós 404 vagy 504 minden hajlatából, ám a technika ugyanolyan magabiztos, tartós, és túlzásoktól mentes ezekben is. Nem sportkupék tehát, egy telivér GT pedig több luxust, menőbb jelvényt villant. Az én fejemben tehát az szerepel a Peugeot kupé szócikknél, hogy elegáns vonalú, kellemes autó, igényes, de a pénzt beosztással költő urak és hölgyek számára.

Azonban 1983-ban utód nélkül tűnt el az 504 Coupé, 505-ből csak koncepcióként, 405-ből csak versenyautóként létezett kétajtós. Ezért nagy visszatérésként ünnepelte a közönség, amikor az 1996-os Párizsi Autószalon porondjára lépett a Peugeot 406 Coupé. Bár a szedán és a kombi házon belül készült, ezt a Pininfarinánál rajzolták, sőt, a gyártást is az olasz cégre bízták – a hátsó kerék elé ragasztatott f betűs logó nem csak jóváhagyó pecsét. A szóbeszéd szerint eredetileg a Fiatnak akarták eladni az alapformát, de ők inkább maguk terveztek egyet. Vagány is lett az 1993-as Fiat Coupé, szó se róla, de a piac ítélete egyértelmű: egyharmadával kevesebbet tudtak eladni, mint a Peugeot. A kétajtós 406 hét év alatt közel 110 ezer példányban kelt el.

Ez a vörös autó a sorozat vége felé készült, nem sokkal azután, hogy 2003-ban másodszor is frissítették a típust. Sokan inkább korábbit vennének belőle, mert e ráncfelvarrás új első lökhárítót jelent, rajta a 407 harcsaszájának előhírnökével. Mégis, az alapforma és a kocsi értékei változatlanok, úgyhogy együtt tudok élni vele. Sőt, az én szememnek talán pont az eredeti hűtőrács túl csücsörítős. Winkler anno írt erről a frissített változatról, bár ott rosszul szerepel a teljesítmény, mert a korszerűnek számító ES sorozatú V6, mely ebben a típusban mutatkozott be, 1999 után már 207 lóerős. Minden másban azonban pont úgy van most is, mint két évtizeddel ezelőtt, a kocsi újkorában.

Magyarországi az autó, és a megrendelőlapon szinte az összes rubrikába X került. A bőrözése nem olyan extra, mint amit Winkler próbált, de van tetőablak, négyfokozatú automata váltó, és a négyféle 16”-os könnyűfém kerékből a feláras Nautilust választották hozzá. Ami, legyünk őszinték, sokkoló, de a stílus nem mindig simulékony. Azóta is az első tulaj garázsának dísze, futott 136 ezer kilométert, ha használt autóként nézzük, a bizonyítványa egész jó. Minimális barnulás van csak az alján, amúgy szép a fényezés meg a kárpitok, ugyanolyan büszke, mint 18 éve. Cserélték egyszer a hat gyújtótrafót, ezt akkor kell, amikor az egyik megadja magát, 120 ezer kilométernél pedig váltóolaj csere volt, teljes átmosással. Újak a hátsó lengéscsillapítók, ezen túlmenően azonban csak kopó alkatrészre volt eddig igény.

Ám azért a márkát beárnyékoló rossz hírnévnek is van nyoma, bár arról pont az olaszok tehetnek, hogy új korában sokat küzdött a szakszerviz a hibásan beépített tetőablakkal. Emiatt egyszer be is ázott, és autópályán onnan fentről hallom leginkább a szelet, szóval ilyen kupét sajnos teli tetővel érdemes venni. Nem szólnak a hátsó hangszórók és nem megy az ülésfűtés, mindkettőt vezeték probléma okozza, és világít a check engine is – a középső kijelző szépen kiírja, hogy Antipollution fault, azaz vagy katalizátort, vagy a lambda szondák egyikét kell cserélni. Utóbbi egyébként meglehetős szívás, úgyhogy a tulaj magabiztosan állítja, előbbi lesz.

De mindennapi járáshoz amúgy is inkább a kétliteres Coupé való, mely egyszerűen agyoncsaphatatlan és az automata V6 11-13 literes fogyasztásánál jelentősen kevesebbel beéri. Két holland barátom is esküszik rá, egyikük közelíti a félmillió kilométert, a második felét már LPG-vel. A 406 technikája alapvetően tartós, a kaszni remekül ellenáll a rozsdának, az utastér gusztusos, az ilyen csip-csup elektromos bajok meg azért vannak, hogy tudjad, mégiscsak francia autóban ülsz, nem japánban. Mert ha ez nem lenne, akkor a tökéletesség olyan fokára hágna, hogy nem értenéd, miért vesz bárki mást.

Az egy dolog, hogy a finom bőrbe vont fotel kényelmes és még hátul is elférek. Hogy a csomagtér majd négyszáz liter, az ülés lehajtható és van síalagút. Hogy az új korában is szépségesnek számító forma egyszerűen nem öregszik, és hogy a beltér eleganciáját simán megirigyelni például a kissé kevésbé sikerült E36-ból. De az igazán durva szer, az igazán erős kapudrog a kulturáltságnak az a foka, ahogy e kupé mozog. Vezettem ugyanezt a hajtásláncot Citroën C5-ben nem is olyan rég, de itt valahogy minden feszesebb, jobb és főleg: gyorsabb. Persze nem hidrós, mégis jól rugózik a Peugeot, de nem ringat vagy leng, csak feldolgozza az út támadásait. De nem merül ki ennyiben, ó nagyon nem: nagy tempónál is stabil és olyan készséges, már-már sportos kanyarodással dolgozik a kezem alá, hogy csak hápogok a döbbenettől.

A '90-es években divat volt Sport és Téli üzemmódokkal szédíteni az automatát vásárlókat, amiről mindig azt gondoltam: szemfényvesztés. A 406 viszont tényleg átalakul gombnyomásra, harapósabb a gázpedál, a váltó hagyja felpörögni a motort, mely 4000-es fordulat körül már szépen szól, és szárnyra kap a másfél tonnás kupé. Hosszú az áttételsor, így nyugodt az autópályázás, mégis meggyőzően gyorsul minden tempóról, és az előzések sem okoznak gondot. Az imént egy bekezdésen keresztül ecseteltem, miért nem grand turismo egy ilyen, de a kormányával kezemben azt érzem, ennél jobb utazóautót nemigen tudnék mondani az árkategóriában.

Van ötfokozatú manuálissal V6, persze jobban gyorsul és bizonyára kicsivel kevesebbet eszik, de az a helyzet, hogy ennyire finoman kapcsoló, ilyen készséges és kellemes automata nem ront, hanem emel a túrakupé fényén. Pláne, hogy a Peugeot manuális váltók pont akkor jártak a mélyponton. Szóval ez a kocsi így tökéletes, ahogy van, és már azon gondolkodom, vajon mit szólna egy erősebb hegymenethez, valami alpesi hágón. Tudom, hogy a szűk kanyarok és ritkás oxigén világában kisebb, könnyebb, virgoncabb autó lenne az ideális, mégis, mégis: világot járni stílusban, kényelemben, rongyrázás nélkül akkor is csodálatos időtöltés ha bizonyos szakaszokon átülnénk másba.

Az 1990 óta eltelt három évtizedben felismerhetetlenségig átalakult az európai autópiac. Ennek egyértelmű nyertese az átlag autós, hiszen erősebb, biztonságosabb, megbízhatóbb, és – általában – igényesebb kocsikkal járhatunk, mint előtte bármikor. Ám a folyamatnak vesztesei is vannak. A nagy múltú olasz formatervező stúdiók szép lassan munka nélkül maradtak, a kupé pedig, mint műfaj, szinte teljesen elvesztette jelentőségét. Persze a BMW és a Mercedes ma is nyomtat kétajtóst többfélét is, hiszen huszonsokféle modell között elfér, de a legtöbb autógyár elengedte a témát. A 406 akkora siker volt, hogy a Peugeot készített utódot, ám a 407 hiába lett elfogadható autó, a formája annyira elbaltázott, hogy nyomába se ér ennek. Így lett a 406 Coupé mérföldkő, mely egy autóipari korszak végét jelzi. És szerencsére nem csak a jelentősége nagy, de ráadásnak egy csodálatos tárgy.

Peugeot 406 Coupé V6 - 2004
h-sz-m	4615-1780-1360 mm
tengelytáv	2700 mm
motor	2946 cm3, V6, 24 szelep
váltó	4 fokozatú automata
teljesítmény	207 LE @ 6000 f/min
nyomaték	285 Nm @ 3750 f/min
gyorsulás	9,5 s
Vmax	232 km/h
fogyasztás	12 l/100 km
csomagtér	390 l
tömeg	1505 kg
piacon	1996-2006