Szerszám Szombat: A zsírzóprés

Már amennyiben a zsírzást a kenéstechnikai értelmében használjuk, hiszen kenyeret is lehet zsírozni, van egy ilyen kártyajáték is, sőt, állítólag néha egy-egy nagyobb üzletet is le kell zsírozni. Na, ezekkel most mind nem foglalkozunk, ez itt nem a Közbeszerzési Értesítő.

A zsírzás valóban némileg idejét múlt, ha a magunk kis személyautós univerzumát nézzük, hiszen egy mai autóban alig-alig találunk olyan helyet, ahol a szó klasszikus értelmében kenőzsírt használnak. A legtöbb helyen valamilyen önkenő megoldás, vagy élettartam-kenés, esetleg kopásálló vagy extrém alacsony súrlódású anyag került a helyére. Pedig néhány évtizede a kötelező időszakos zsírzás része volt a karbantartási munkáknak, mint mondjuk az olajcsere.

Jellemző, mára kihalt zsírzási pontok voltak például a függőcsapok, ezek helyét mára részben gömbfejek vették át (amiből eleinte szintén létezett zsírozható megoldás), részben maga a McPhershon-felfüggesztés vette át. A különböző bovdenek (főleg a kézifék kötelei, de gyakran a kuplungbovden is) jó ideig zsírzószemekkel készültek, mára a gyártáskor használt anyagoknak hála az autó élettartamát általában kiszolgálja az eredeti zsírmennyiség. A kormánymű, mint tipikus zsírzási pont megmaradt ugyan, de már itt sem írják elő, hogy félévente-évente, vagy tízezer kilométerenként újra kellene tömni zsírral. Hasonló a helyzet a féltengely- és kardáncsuklókkal, amíg javítani, gumiharangot, csuklót cserélni nem kell, szinte eszünkbe sem jut, hogy ott is zsírban dolgoznak az alkatrészek. A csapágyak zsírkenése mára szinte teljesen elfeledett dolog – pedig nem halt ki, csak a zárt csapágyak élettartam-kenése miatt egyszerűen nem kell törődnünk ilyesmivel.

A régi autók gazdáin kívül persze sokan találkoznak még a kenés ilyen megoldásával gépeknél, haszonjárműveknél, utánfutók-pótkocsik különböző variációinál vagy egyszerűen csak az otthon hegesztett hintaállványnál, hiszen van számos előnye az olajos kenéssel szemben:

• jóval egyszerűbb, normál üzemi hőmérsékleten nem folyik el;
• megfogja a környezeti szennyeződést, port, nedvességet, és azt nem juttatja el a kenendő helyekre;
• könnyen bejuttatható, sokszor eltávolítani is könnyű, ha szükséges;
• állás közben is véd.

A kenőzsírok többféleképpen is felvihetők, az egyszerű „odabaszarintás” általában az otthoni betonkeverő fogasívénél bonyolultabb szerkezetek esetén már nem járható, a nagy gépeken használt hiperbonyolult központi zsírzórendszereket viszont nem éri meg kiépíteni – ilyenkor általában zsírzógombokon keresztül lehet a megfelelő helyre juttatni a kenőanyagot. Ezekben az a buli, hogy relatíve könnyen, akár utólag is beépíthetőek, és nyugalmi állapotban automatikusan lezárják a zsírzott teret, útját állva a szennyeződésnek, nedvességnek. Hátrányuk, hogy szerszám nélkül nem lehet átjuttatni rajtuk a zsírt.

Erre a célra alkotta meg a természet a zsírzópréseket. Nem túl bonyolult, de elég jól kitalált szerszámok, az evolúció során a kézzel tömködős verziót, amitől fültől bokáig kente össze magát a T. Felhasználó, szép lassan kiszorította a partonos, vagy cartridge-os verzió – ami egyébként pont ugyanúgy alkalmas patron nélküli működtetésre is, csak hát minek?

Otthoni használatra a kézi prés  tökéletesen elegendő, profi felhasználásra pedig létezik sűrített levegős  vagy elektromos verzió is. A működési elv azonos – a zsírtartályból vagy a patronból egyszerűen kipréseljük a zsírt, ami a fix csövön vagy a flexibilis gumitömlőn át a kenési helyre jut. Bár mindegyik variációban találunk egy méretes rugót, tudni érdemes, hogy ez nem a zsír kinyomását segíti, hanem a levegősödést próbálja gátolni. A zsírral ellentétben a levegő ugyanis összenyomható, így ha munka közben a tartályba levegő kerül, azt fogjuk csak újra és újra összenyomni. (Ilyenkor egyébként a tartályt kell félfordulatnyi meglazítani és a tartály fenekén a pálcát a rugó ellenében meghúzni, majd gyorsan visszaengedni, ez általában elegendő a levegő kifújásához.)

Ha patronos zsírzónk van, és hozzá kiválasztottuk a megfelelő zsírt, a betöltés egyszerű. A patron egyik végén általában a sörösdobozhoz hasonlóan feltéphető fedelet találunk, ez meg a prés feje felé. A másik végén vagy egy egyszerű műanyag dugót, vagy egy fém zárókupakot találunk, ezt el kell távolítani, a patront pedig a tartályba helyezni a pálca kihúzott állapotában. Ezután a fém zárókupakot el kell távolítani, a prést összecsavarni, majd a pálcát ráengedni a patronra, esetleg kicsit meg is nyomkodni, hogy a beszorult levegő biztosan eltávozzon. Ha nem új patront teszünk be, vagy a fém fedél alatt láthatóan nagyobb adag levegő szorult meg, ezt fél fordulattal kicsavart tartállyal végezzük, és csak ezután húzzuk meg a tartályt!

Használat előtt a zsírzógombokat feltétlen tisztítsuk meg rozsdától, sártól, régi zsírtól, és csak ezután nyomjuk rá a tömlőt vagy a merev fémcsövet. Apropó, a két megoldás között az alkalmazás helye dönthet, hiszen a flexibilis gumitömlő oda is bekanyarodik, ahol a fix csővel nem férünk el, a fix csővel viszont pontosabban tarthatunk célra.

Ha pedig a fentiek fényében ön azt gondolja, a dolgok zsírzása ördögtől való, bonyolult és koszos munka, nézze meg ön is, hogyan csinálja ezt Kerékkulcs Rozi egy karos zsírzóval !