Guruló ház vagy lakható autó?

2019.04.19. 07:21 Módosítva: 2019.04.19. 10:38

Képzeljenek el egy gyárat, ami akár a saját konkurenciájával is képes szövetkezni, és együtt gondolkodni azért, hogy az emberek a lehető legjobb terméket kapják. A saját múzeumukban pedig kiállítják a konkurencia legjobb termékeit is. Ez nem mese: a Hymer lakóautó gyártósorán jártunk.

Azt szokták mondani, hogy a világ összes találmánya a lustaságból, a kényelemből indult, vagy valami hobbi hajtotta a feltalálót. A lakókocsi feltalálása valahogy a kettő ötvözete; az utazás szeretete, de a sátrazás kényelmetlensége volt az elsődleges motiváció Erwin Hymer számára. Édesapjával közösen alkották meg az első lakókocsit, amelyet aztán szerény keretek között, édesapja műhelyében megrendelésre készítettek, és megalapították a Hymer céget.

A lakókocsival utazás egyre népszerűbbé vált Európában is, és a cég gyors növekedésnek indult, Erwin Hymer maximalizmusa gyorsan magasba emelte a céget. Cégformaváltások, a kisebb konkurensekkel egyesülés után a cég a 60-as évekre komoly tényezővé vált a piacon, mára pedig a Hymer Csoport piacvezető a lakókocsi- és lakóautó-gyártásban.

Hogy egyes cégek miért tudnak hosszú távon is fejlődni, és sikeresek lenni, mások pedig gyors indulás után hasonlóan gyorsan el is tűnni a süllyesztőben, nagyon sok dolog függvénye. Fontos a piaci stratégia és a termék okos pozicionálása. A gyárban már nemcsak lakókocsikat gyártanak, hanem 1961 óta lakóautókat, amely ma már három fő csoportra oszlanak: integrált modellek, fél-integráltak, és a dobozos kisteherautóból kialakított Hymercar modellek.

A darabszámokat tekintve az értékesítés 50%-át még mindig az Integrált, Mercedes vagy Fiat fődarabokat használó, Al-Ko alvázra épülő, teljesen egyedi felépítményű lakóautók teszik ki. A másik 50%-on osztozik a másik két modell, a félintegrált, ahol a jármű Mercedes Sprinter vagy Fiat Ducato alap, arra épül a lakórész. A harmadik a Hymercar, a dobozos kisautóból készített lakóautó. Utóbbi népszerűsége folyamatosan nő, a gyár kimutatása szerint a vásárlóköre is a fiatalabb, 35-45 éves korosztályból kerül ki, ellentétben az integrált lakóautókkal, ahol a vásárlók átlagéletkora 64 év.

Naponta 80-100 darab közötti lakóautó készül el, a modelleket kéthetente váltják, hogy a megrendelőknek ne kelljen sokat várni, mert éppen a választott modell nincs gyártásban.

Fontos a Hymernek a vásárlóközönség fiatalítása, így külön részleg dolgozik az új anyagokon, színösszeállításokon, és a fiatalabb célcsoport igényeinek felmérésén. Ezért aztán hamar felkerült az extralistára a tetőn elhelyezett szolárpanel, és opcionálissá vált a televízió és a hozzá tartozó antenna, mert népszerűsége gyorsan csökken.

A gyárnak több bejegyzett szabadalma van a járműfelépítmények területén, majdnem mindegyik a struktúrális merevséget növelő, a fajlagos tömeget csökkentő szerkezeti kialakítás, erősítés a falpanelekben. A legnagyobb ellenség a tömeg, amely mindenre káros hatással van. Növeli a fogyasztást, rontja a dinamikát, növeli a károsanyag-kibocsátást és korlátozza a 3,5 tonna megengedett legnagyobb összsúly keretén beépíthető extrák számát. Ezért aztán nincs alkatrész, ahol ne próbálnák a tömeget csökkenteni, és szó szerint grammonként rakják össze a kilogrammokat.

Korunk embere érzékenyebb a por- és pollenszennyezettségre, azért aztán egyre többet alkalmazzák a padló- és falfűtést, mely nem fúj be levegőt, így nem kavarja a port, hanem egyenletesen melegíti az autót. Sok szerkezeti elemet rögzítenek ragasztással, ami könnyű és erős, valamint olyan speciális szöveteket használnak, amely nem szívja be a nedvességet, de jól szellőzik. Ezekről a szövetekről a kiömlött vörösbor felitatható, és nyom nélkül tűnik el egy kis masszírozással.

A gyártósoron szigeteket képeztek, ahol egyes elemeket előkészítése és részleges komplettírozása folyik, így beszélhetünk konyhát, fürdőt és nappalit szerelő részlegről, valamint a műszaki dolgokat berakó munkaegységekről. A szigetek között, szállítószalagon haladó autóba bekerülnek ezek az egységek, a végén pedig ráteszik a külső falakat és a tetőt. Pont fordítva, mint gondolná az ember, ráadásul az integrált modellből a fentről lehúzható 180x200-as ágy csak a szélvédőn fér be, utána teszik bele a szélvédőt, szinte az utolsó fázisként.

A munkaszigeteken az előkészítést az adott szakterület mesteremberei végzik, asztalos, vizes és villamossági szakember. A gyárnak saját oktatóműhelye van, ahol az új dolgozók elsajátíthatják a speciális fogásokat. A faműhelyben és a teljes gyártósoron a hőmérséklet és a páratartalom állandó, ez szükséges a fa minőségének megtartásához és a ragasztók megfelelő működéséhez, nem utolsósorban a megfelelő munkakörülmények tartásához. A gyártósorok között növényekkel körülölelt, gyümölcsökkel telerakott kis oázisok vannak, az éppen pihenő dolgozók számára.

Minden autó egyedi megrendelésre készül, ahol a megrendelő két héttel a gyártás előtt még módosíthatja a bútor és a kárpit színeit, egy hónappal előtte  az extrákat is újragondolhatja. A gyár garantálja, hogy a kárpitot és a faanyagokat a gyártás után még 10 évig raktáron tartja, tehát javítható, újrahúzható a kutya által szétrágott bútorzat.

Meglepő a családias hangulat a gyárban, ahogy az sem mellékes, hogy a marketinges, aki végigvezet a gyártósor felett kialakított galérián, már 36 éve a cégnél dolgozik, szinte minden területen volt már a gyártástól a minőségbiztosításig. Meglepő az őszintesége is, mert azt mondja, hiába voltak elsők Európában és törekednek a maximalizmusra, nem tudnak semmi olyan extrát adni, amivel messze a konkurensek fölé tudnának emelkedni: nincs sok újdonság ebben a világban. Mégis azt gondolja, hogy egy Hymer összeségében jobb, és hosszú távon egy Hymer jobb befektetés, mint szinte bármelyik másik, mert törekednek az értéktartásra és a tartós minőségre. Ebben szerinte piacvezetők, a statisztikai adatok is ezt mutatják, meg az úton lévő 30 plusz éves modellek.

Tudnának például olcsóbb ajtózsanérokat és olcsóbb fát, de a minősége kérdőjeles, ezért aztán inkább a környék beszállítóival működnek együtt, akikkel évtizedes tapasztalataik vannak. Ezenkívül a közlekedésbiztonságban, a balesetbiztonságban mindig megelőzik az előírásokat, nekik már akkor volt minden utasra biztonsági övük, és légzsák a lakóautóban, amikor még nem volt kötelező.

Az Erwin Hymer múzeum

Első ránézésre azt gondolnánk, hogy Európa piacvezető lakókocsi- és lakóautó-gyártója a saját termékeinek csinált egy múzeumot, egy történelmi áttekintést a kezdetektől mai napig, azonban a helyzet nem ez. Az Erwin Hymer múzeum a lakóautózásról, a kempingezésről, annak fejlődésről szól egészen az első lakókocsitól a napjainkig. Ki van állítva az egykori konkurens, később üzlettárs Aristid Dethleffs első lakókocsirajza, de találunk itt a világot körbejárt Volkswagen T1-es kisbuszt, valamint 70 éves Westfalia lakókocsit, amely mindig konkurense volt a Hymer csoportnak. Itt nem az számít, hogy ki mit gyártott, hanem a közös hobbi, a kempingezés, az utazás és a természet közelsége.

A kiállítás interaktív, vicces szelfipontokkal, érdekes háttérinfókkal, mindenkinek ajánlom, aki szereti az utazást, a természetet. Úgy tervezze a látogatást, hogy a múzeumra kell minimum három óra.

A jövő érdekes a lakóautózás számára is. Az tisztán látszik, hogy a népszerűsége nő, a megjelent új modellekkel a vásárlóréteg gyorsan fiatalodik. Ezekkel a mozgékonyabb, könnyebb, kis kompromisszummal napi autóként is használható Hymercar modellekkel ritkábban és kevesebb időt töltenek kempingekben, inkább folyamatosan úton vannak. Nekik mások az igényeik, más felszereléseket kérnek az autóikba. Kicsit hasonló a helyzet, mint az asztali számítógép, laptop és okostelefon szintjén, hiába gyorsabb és jobb egy PC, mint egy laptop vagy notebook, a mobilitás sokaknak fontosabb. A felmérések szerint a kisebb, könnyebb, mozgékonyabb lakóautók irányába mozdulnak el a fejlesztések. Nem a mozgó házé a jövő, hanem az autóé, amiben lakni is lehet.

A gyárlátogatást a HYMER magyarországi forgalmazója, a VPT-Caravan segítette elő.

További lakóautós tartalom a Totalcaron

Ilyen baleset csak a filmekben van
És sajnos Kanadában. Ha a komp ott sem lett volna, akkor is hihetetlenül nagyot esett volna a fékeit vesztett lakóautó a kikötőben.
Az igazi élményautó
Bár konyha nem jár hozzá, de azért el lehet benne lakni bárhol.