Tíz dolog, amitől jobb lenne autózni

Autósnak lenni Magyarországon jó. Jó, mert azt jelenti, van pénzed autóra, vagy olyan állásod van, amihez autó is jár. Innen nézve érthetetlen a véget nem érő panaszkodás, de a rúd másik végén állva azért érezzük, volna hová fejlődni, főleg, ha a lemenő nap irányába nézünk. Abba most nem mennék bele, micsoda tökélyre fejlesztett, növelt kompressziójú, hegyes tengelyes fejőgép kollektorai között kell szlalomoznunk, amikor kimegyünk az utakra tetszőleges motorizált járművel; inkább arra koncentrálnék, hol vannak olyan apró fájó pontok, amiket egy kis kenőccsel, masszázzsal mindenki számára fájdalommentesen kezelni lehetne. Igen, a többség lopás, de a legjobbaktól lopni nem szégyen.

1. Buszsávot mindenkinek

Londonban, ahol jóval súlyosabb a közlekedési helyzet, mint például Budapesten, ezer éve úgy működnek a buszsávok, hogy csak bizonyos időszakokban tilos használni őket mindenkinek. Mondjuk reggel héttől tízig, aztán délután négytől hétig csak a buszoké (illetve motorosoké) a buszsáv, amit táblával jeleznek.

Kell hozzá egy kis kutatómunka, melyik szakaszokon hogyan lehet ezzel optimalizálni a közlekedést, hiszen amikor egyáltalán nincs dugó, nem nyer semmit az autós, illetve amikor komoly torlódás van, jogos, hogy a busz előremehessen, de a kettő között van egy tartomány, amelyben meg lehetne szüntetni a fölösleges dugót az üres buszsáv megnyitásával. Talán túl messzire mutatna, ha forgalomfigyelő kamerákat kiértékelve dinamikusan, elektronikus jelzőtáblákkal működne a buszsáv felszabadítása, de érdemes lenne megtenni legalább az első lépéseket.

2. Több sávot az ingázóknak

A rendszeres, kiszámítható dugók sokszor több sávos, nagy forgalmat bíró utakon szoktak kialakulni, reggelente a városba befelé, esténként kifelé. Klasszikus példa erre az M1-M7 Budapest környéki szakasza, de lehetne még sorolni. Itt a dugóban állva szinte mindig azt látjuk, hogy szembe gyakorlatilag senki se jön. Erre találták ki a változó irányú sávot.

Láttam ilyet Isztambulban, Aucklandben, meg még ki tudja, merre, igazából csak egy mozgatható elválasztó barikád kell hozzá a fix szalagkorlát helyett. Néha elég csak egy lyukat hagyni, ahol át lehet bújni a túloldalra, mint az autópályás építkezéseknél. Egy négyes metróhoz képest filléres költséggel óriási eredményeket lehet elérni.

3. Turbókörforgalmat mindenhova

Nagy eredmény, hogy az elmúlt néhány évben úgy nőnek ki a földből a körforgalmak, mint pattanások a kamasz arcán, csak az a baj, hogy a kétsávosokat senki se tudja használni. Többnyire azért nem, mert nincs olyan szabályozás, mint a többsávos körforgalmak őshazájában, Angliában, ahol a külső sávot általában az első lehetőségnél el kell hagyni. Ezért nálunk senki se megy belül, nehogy bent ragadjon.

Előremutató kezdeményezés a nagy érdi turbókörforgalom, amelyről már írtunk, bár az egyik sáv többek egybehangzó állítása szerint el van cseszve. Nem ez számít, hanem az ötlet: megfelelő kitáblázással, szép útburkolati jelekkel, esetleg terelő félgömbökkel sokkal feljebb lehetne tolni a többsávos körforgalmak átbocsátó képességét, amivel jó néhány dugót meg lehetne szüntetni. Mivel elég sokat szoktam ácsorogni hazafelé a Fő utcában a Clark Ádám téri ős-körforgalom felé, ide többször megálmodtam már a kétsávos, pofonegyszerű, külső sávból egyből kidobós centrifugát, amivel szerintem felére lehetne csökkenteni a környékbeli dugókat. Nem beszélve arról, ha még a buszsávot is megnyitnák a megfelelő időpontokban.

4. Szabad jobbra kanyarodás pirosnál

Rengeteg olyan lámpás kereszteződés van, ahol a kis ívben jobbra kanyarodó se másik autós ösvényén, se zebrán nem megy át, mégis végig kell állnia a pirosat. Németországban biztosan tudom, hogy létezik a kiegészítő zöld nyilas tábla a lámpák mellé, ahol tökéletesen veszélytelen a jobbra kanyarodás. Budapesten például a Hegyalja és az Avar utca sarka ilyen, ahol szerencsés esetben pár autóval rövidíteni lehetne a sort, amíg a többiek a zöldre várnak.

5. Fordított sávmegszűnés autópályán

Viszonylag kevés az egy főre jutó autópályás kaptatók száma Magyarországon, még kevesebb helyen nyitnak meg emiatt harmadik kapaszkodósávot, de ahol igen, ott örülni szoktak neki a gyengébb autóval, teherautóval közlekedők. Egészen addig, amíg véget nem ér a sáv, ilyenkor ugyanis elkezdenek gyűlni az izzadsággyöngyök a homlokon. A gép nem bír többet, a középsőben jön a tízzel többet tudó big blockos versenyző, így aztán nem ritkán azt a kevéske kis lendületet is fel kell áldozni a besorolás oltárán.

Azokban az országokban, ahol már elgondolkodtak ezen a problémán, konszenzusos megoldásként a belső sáv megszüntetését szokták választani - egyébként mindenütt, ahol egy sávval szűkül az autópálya. Ugyanis aki belül megy, annak van miből elvennie, aki kívülre kényszerült, az viszont ritkán tud még rátenni egy lapáttal. Ráadásul többnyire a külső sávokban sűrűbb a forgalom, ami tovább nehezíti a dolgát.

6. Cipzáras besorolás

Mindenki ismeri a forgalmi helyzetet, amikor - jellemzően városban - kettőről egyre csökken a sávok száma, és ezt jó messziről látni is lehet. Vagy ha nem, a rendszeresen arra közlekedők ismerik az útszakasz jellegzetességét, és előre átsorolnak a megszűnő sávból, amely üresen ásít, míg a másikban a szükségesnél pont kétszer hosszabb a torlódás. Aztán jön egy-két beképzelt majom, akik előre pofátlankodnak az üres sávban, pedig látják, hogy annak nemsokára vége szakad.

Nem tudom a tökéletes megoldást, de a helyes az lenne, ha mindkét sávban sorban állnának az autók, a sorok vége önszabályozó módon kiegyenlítődne, elöl pedig az úgynevezett cipzár-elv alapján egy autó jobbról, egy autó balról jönne. A valóságban nem pofátlanság az előre menés, hiszen azért van ott a sáv, hogy használjuk. Csak valami kollektív hülyeség miatt kialakult ez a szokás, hogy a majrésok előbb besorolnak, és ha már jóval hosszabb a sor, nyilván nem fogják beengedni a hátulról érkezőt, miután már percek óta vesztegelnek a dugóban. Néha még én is rajtakapom magam, hogy tompán beállok a hosszú sorba és mérgelődök, ha elhúz mellettem valaki. Butaság.

Talán a németek előjelző táblája segítene az ilyen kritikus pontokon. Amúgy is nagy híve vagyok a magyarázó, segítő tábláknak. Egy vastag záróvonallal kombinálva ki lehetne fogni a szelet a bosszankodók vitorlájából is, és a dugó se nyúlna a végtelenbe.

7. Sávozott festést a bent ragadós kereszteződésekbe

Jó hír, hogy ez máris kezd terjedni, egyre több helyen látom. Egy kazal olyan kereszteződés van a városban, ahol elég egy pillanatra elbambulni, máris ott állunk vörösödő fejjel középen, netán még a villamos is csenget. Világos, mindenki ismeri a szabályt, hogy csak akkor szabad behajtani a kereszteződésbe, ha biztosan el tudjuk hagyni, de nálam bocsánatos bűn, ha öt perc éberségölő araszolás után valaki elmélázik, és automatikusan követi az előtte döcögőt.

Ráadásul vannak helyek, ahol a jóstehetség is jól jönne, mert az éppen meginduló sorral még éppen el tudnánk takarodni a következő zölddel érkezők útjából, és akkor minek fölöslegesen hizlalni a dugót? Pár liter sárga festék sokat tud segíteni, hiszen azt mindenki érzi, hogy ilyen felületen nem illik megállni.

8. Motoros parkolókat a belvárosba

New Yorkban láttam először, és elismerően kellett bólogatnom: a motoros parkoló jó dolog. Két autó helyére jó eséllyel tíz motor vagy robogó is befér, és így sokkal hatékonyabban használják ki a kevés rendelkezésre álló helyet, mintha két autó közé szúrnák be a gépet, és nem akadályozzák a babakocsis apukákat és anyukákat a járdán. Most, hogy nálunk is érezhetően megugrott a robogósok száma, lenne néhány hely, ahová el tudnék képzelni egy-két elkülönített motoros parkolót. A Fogarasi úti hiper előtt már van is egy prototípus.

9. Több esélyt a bringásoknak

Ahol a kerékpárutak keresztezik az autósok úttestét, ott be van programozva a bénázás. Sok autós - annak ellenére, hogy az esetek nagy százalékában ki van téve az elsőbbségadás kötelező tábla a kerékpárútra - indokolatlanul lemond az elsőbbségéről a gyengébb bicajos kedvéért, ezért a bringások mintha kezdenék elhinni, hogy ott nekik van igazuk.

Mielőtt nekem ugrik mindkét fél, szólnék, hogy én is járok bringával, innen tudom, mennyire kiesik a látómezőből a háromszög alakú tábla. Minden sportosabb bringán kos módjára lehajtott fejjel megy az ember, annyira néz csak előre, amennyire muszáj, a macisajt pedig nem ritkán három méter magasra van kitűzve, ahol nem jár az ember szeme, csak a madarak.

Nagy segítség lenne, ha a biciklisekre vonatkozó táblákat alacsonyabbra tennék, még jobb lenne, ha a veszélyes kereszteződésekben fel is festenének legalább egy felkiáltójelet az útra, bárkinek is legyen elsőbbsége. Nem egy olyan helyet tudnék mutatni, például az Infopark kijáratánál a felső rakpartra, ahol például a biciklistának van elsőbbsége, csak az autósnak szinte lehetetlen észrevennie, illetve muszáj beállnia elé keresztbe, ha egyszer az életben ki akar jutni. Ha csak néhány balesetet meg lehet előzni néhány liter festékkel, megérte.

10. Gyerekülést előre is

A németek már rájöttek, hogy rendes gyerekülésben elöl legalább akkora biztonságban vannak a srácok, mint hátul, ezért meg is engedik, hogy az első ülésbe kössék be őket. A magyar KRESZ csak a menetiránynak háttal álló babahordozóknál engedi meg ezt, pedig ha csak a praktikus szempontokra és a lepotyogó játékokra gondolunk, már akkor is egyértelmű, hogy jobb, ha elöl van a gyerek. De ha hozzá vesszük, hogy a legújabb töréstesztekben az előre szerelt ülésben minimum olyan jók a túlélési esélyek, mint hátul, már érezzük is, hogy ideje megint frissíteni a KRESZ-t.

Ez a tíz pont csak egy véletlenszerű ötletgyűjtemény, tetszőlegesen ki lehetne egészíteni. A közös jellemző bennük, hogy nem kerülnek sokba és senkinek se ártanak. Világos, mostanában az autók kiszorítása a városvezetők célja, de ha azok, akiknek muszáj autóval járniuk, normálisabban tudnak közlekedni, mindenki nyer.

Itt kommentelhet, ha meg szeretné osztani ötleteit.