A fiúk nem sírnak, a lányok nem parkolnak

Mert végül is mit üzen? Nő vagyok, sőt szőke nő, tehát bénán vezetek, rosszul parkolok, hihi, de vicces, és nekem nyugodtan lehet is, mert nő vagyok, tehát senki nem is várja el, hogy bármit is értsek az egészből, fel vagyok mentve. Cuki vagyok, majd a fiúk megoldják a többit, ennyit lehet belőlem kinézni, mert nő vagyok.

Ennek jelentése burkoltan: nőnek lenni gyakorlatilag egy fogyaték a közlekedésben. Egyszerre önfelmentés és önalázás, a legkínosabb fajtából.

Fel nem foghatom, őszintén, miért állít ki magáról egy ilyet bárki. Aki ismeri az általános közúti viselkedést, tudhatja, hogy egy ilyentől senki sem fog rá jobban vigyázni, hanem aki erre hajlamos, csak hangosabban fog köpködni és hülyepicsázni. De legalább továbbra sem lehet majd kiirtani az elcsépelt (szőke) női sofőrös sztereotípiákat. Hiszen ha nő vagy, genetikailag nem tudsz vezetni. Ha véletlenül mégis, akkor ez annak ellenére van, hogy nő vagy. Esetleg ahhoz képest.

• Bénán parkolsz, mert sajnos, a női agy.
• Tájékozódni nem tudsz, mindig kell egy férfi, aki melletted elmondja, hogy jobbra vagy balra, ja, de úgysem tudod, melyik kezed melyik.
• Az autóban csak a színe érdekel, meg hogy szép legyen a belső tér.
• Ha kis autóval vagy, az "csajos, cuki" tehát lesajnált darab, játékautó, te is béna vagy.
• Ha komolyabb kocsi: kiszoptad, apu tette alád.
• Ha családi kombi, úgyis a gyerekekre figyelsz, akik épp leeszik a hátsó ülést.
• Ha szerelőhöz mész, egy szót nem értesz az egészből, igényed sincs rá.
• A visszapillantó tükröt sminkelésre használod, tankolni képtelen vagy, de hát ez is cuki, és lehet a segítségedre sietni.

Persze egy hétköznapi autótulajdonosnak egyáltalán nem kellene szerelői szakismeretekkel rendelkezni, de az ember az átverések elkerülése miatt egy idő után csak megtanul ezt-azt, melyik hang mit jelent, mikor nagy a baj, melyik összeg irreális. Nőként egyszerre van az ember lesajnálva és közben teljesen normálisnak tekintve az, hogy úgyse tud az egészről semmit, mondjuk nekem ebben a szellemben inkább ne segítsenek, ezzel a kedveskedésbe csomagolt lenézéssel. Nem gondolom ezt harcias és nőietlen hozzáállásnak: miért is kellene nemi alapon lennünk inkompetensnek bármi olyasmiben, ami nem kíván túl sok nyers erőt, ellenben annál több együttműködést?

Van nekem egy nagyon kedves barátom, egy kicsit rozzant, öregedő Ford Fiestával, aminek néha vannak bajai. Ilyenkor ez a kedves barátom, ha elmegy a szerelőhöz, utána fel szokott hívni, és elmondja, mit mondott a szerelő, majd bocsánatkérően megkérdezi: te mondd, és tulajdonképpen mire való ez a vízpumpa pontosan, és hol található? Általában hamar bedobom a törülközőt, és azt felelem, nem értek hozzá eléggé, inkább kérdezd meg a szerelőt. Barátom ekkor felhorgad és ideges lesz, nem úgy van az, mondja, te megkérdezheted a szerelőt minden csip-csup hülyeségről, mert egy nőnek mosolyog meg magyaráz szépen, mert az úgyse tudja, nekem meg odavakkant három szakszót, amit nem értek, aztán pofákat vág, ha visszakérdezek, hát kinek van ehhez kedve? Egy férfi egyszerűen tudja a vízpumpát, akkor is, ha éppen belgyógyász vagy bolti eladó, netán a filozófia doktora, mert a férfiakkal azt adják a csomagban, különben nem férfi, kész.

A minap ez a kedves barátom arra jártában elkísért a szerelőhöz, ahol megismétlődött az autóban töltött éveim alatt unásig ismert jelenet: kiszálltam, ismertettem a problémát, a szerelő pedig a fejem fölött átszólva megválaszolta a kérdést a barátomnak, aki épp gyanútlanul újságot olvasott az anyósülésen. Alapreflex, nem gondolom, hogy direkt az ügyben való inkompetenciámat akarták volna hangsúlyozni, ez az olyan dolgok egyike, amik a csomag részei.

Hiszen a férfiak tudnak kereket cserélni, tudják a vízpumpát, a kardántengelyt, akkor is, ha nem tanulták, nem is feltételezzük, hogy nem. Feltételezik egymásról is, a lakásba kiszálló vízvezeték-szerelő is rögtön elkezd a jelenlévő férfiaknak tömítésekről magyarázni, több férfi ismerősöm feszeng ilyenkor kínosan bólogatva. Férfiként ezeket a dolgokat egyszerűen tudod, kellemetlen tud lenni egy olyan helyzet, ahol bármilyen autós kérdésre a fogalmam sincs, életemben nem hallottam erről választ kell adnod (így sok férfi nem is adja ezt a választ, hanem elkezd hümmögve bólogatni és összevissza beszélni, úgyse derül ki).

A nők meg ugye úgysem értik az egészet, letörik a műkörmük is, ráadásul bénán parkolnak. Nem azért, mert nem tanultak meg parkolni, ne adj isten, egész vezetési karrierjük alatt azzal tömték a fejüket, hogy a nők bénán parkolnak, hanem azért, mert a nőkkel azt adják a csomagban, kész. Mert ezek ilyen műszaki dolgok, amiket a férfiak tudnak, a nők meg nem, ugyanez nem vonatkozik arra az esetre, ha ugyanezen férfiak, netán komoly mérnökemberek nem tudják, melyik gombbal kell beindítani a mosógépet. Ezek jó része ártalmatlan sztereotípia, nem életbevágó, csak kellemetlen.

De most tényleg az is nemi kérdés, hogy hogyan vezetünk? Nem vagyok sem biológus, sem pszichológus, csak vezetésoktató, néhány dolgot viszont élesen látni nemhogy munka közben, de a hétköznapokban is. Nagyon nagy merítést adnak a saját újrakezdő női tanítványaim, tipikus mintákat rajzolnak ki a történeteik, de épp elég más hétköznapi helyzetből is ismerjük ezeket az általánosításokat.

A nők jó része azt hallja az oktatás során, sőt gyerekkorától, hogy ez úgyse az ő asztala, a nők rosszul vezetnek, höhöhö szőke nő, parkolás, kiszopott BMW, satöbbi. És ha valaki ebben a közegben tanul vezetni, akkor nem kell nagyon csodálkozni rajta, hogy az esetek nagy részében valóban nehezebb dolga lesz, mint a fiúknak, akiknek a képességeit az ügyben senki nem kérdőjelezi meg a nulladik perctől kezdve. Ennek a csomagnak a részei a gyakran hallható oktatós sztorik kellemetlen megjegyzésekről, kínos hasonlatokról, fogdosásról, később a társalgási közhelyekről, a parkolási sztereotípiák, és a többi klasszikus, Janikám, vegyél az asszonynak olyan kis rohangálós autót bevásárláshoz, de parkolóradar az legyen benne.

Nem nagyon próbáltuk ki, milyen úgy tanulni vezetni, hogy ezt a csomagot nem kapjuk meg, pedig általában a többfelé figyelés készségét örömmel szokás a nőkhöz társítani. Persze kivéve a vezetést, ami ugyan egy eléggé többfelé figyelős feladat, de erre az kivételesen nem érvényes, mert mégiscsak még mindig férfias dolog, akkor is, ha a közlekedők egészen nagy hányada nő. Máskor azt szokás hangsúlyozni, hogy a nők együttműködőbbek és empatikusabbak, a közlekedés nevű társasjátékhoz pedig nagyon is szükségesek lennének ezek a készségek, de ha vezetésről van szó, hirtelen ez is semmivé lesz. Egyik sztereotípia üti a másikat, a lényeg, hogy jól nem lehet kijönni belőle, egyik irányban sem.

Tény ami tény, újrakezdő férfi tanítványaimmal nekem is könnyebb dolgom van: nekik többnyire nem kell megküzdeni a vezetést övező szorongással, azzal, hogy a férjek és apák előtte évekig ismételgették, hogy mucikám, neked ez úgyse megy, inkább ne vezess, majd apa, kivéve ha inni akarok, mert akkor vigyél haza úgy, hogy közben hónapokig nem ültél volánhoz, de az anyóülésről azért megmondom, hogy szedd alá. Ezek nem az én csúnya gondolataim a férfiakról általában, mert abszolút nincs ilyen szándékom: ezek a hétről hétre ismétlődő történetek a kocsimból.

A férfiak cserébe küzdhetnek egy másik általános nézetrendszerrel, mint kedves barátom is: hogy hülyének és férfiatlannak néz a szerelő, vagy bármely autós ismerős, ha megkérdeznek valami olyasmit, amit egyébként honnan kéne tudniuk. Ha egy férfi nem, vagy nem szívesen, esetleg nem jól vezet, netalán baromira nem érdekli az egész téma, akkor kivételes esetektől eltekintve máris, hogy úgy mondjam, öt centit zsugorodott bármely általános férfitársaságban. Miközben lássuk be, az autószerelés egy foglalkozás, amihez érteni kell, darabokat persze felcsipeget az ember tapasztalatokból, ilyen-olyan történetekből, de azért már messze vagyunk attól, hogy egy mai autót bárki csak úgy megbütyköljön a nagyfater gazos udvarán. Réges-rég komplex informatikai tudás szükséges, nem csak mindenféle félinformációból táplálkozó társasági mellébeszélés.

Ezek a dolgok régi reflexeink ellenére sem oldódnak meg azzal, hogy az ember férfinak születik. Elképesztő nemisztereotípia-aranybánya az egész autózási témakör, dőlnek az általános igazságok innen is, onnan is, miközben valószínűleg - bár persze nem vagyok jeles endokrinológus - annyi igazságtartalma lehet ezeknek, hogy bizonyos tesztoszteronszinttől felfelé az ember hajlamosabb lehet rossz esetben agresszívabban, jobb esetben bátrabban csinálni az élet különféle dolgait, így például a vezetést is.

Ami viszont nem biológiai kérdés, hanem társadalmi: ha egymás mellé teszünk két csoportot, hogy tanuljon meg valamit, az egyikről feltételezzük, hogy a vérében van, a másikról meg azt, hogy úgyse megy neki, akkor borítékolható lesz a végeredmény, hogy vajon melyikük lesz magabiztosabb.

Ennek végül nemcsak a női sofőrök a vesztesei, hanem azok a férfiak is, akik valamiért mégsem a vérükben hordozzák a közlekedést, a tájékozódást, vagy ne adj isten, az autószerelést. Az utóbbiból jobb esetben unalmas társasági egymásra licitálások lesznek, amikor az ember inkább menekül a dohányzóból, rossz esetben egymás valós megszégyenítése. Ez esetben férfiak és nők között csak annyi a különbség, hogy az utóbbiak ezt már viszonylag megszokták.

Nem állítom, hogy mindez valami rettenetes diszkrimináció vagy üldöztetés. Hétköznapi, bosszantó hülyeségekről van szó inkább, régi előítéleteken alapuló megszokásokról, amik nélkül nyugodtan meg tudnánk lenni. Ez sokban lenne nekünk, oktatóknak is a felelősségünk, én biztosan azon dolgozom, hogy minden nemű ember jól tudjon parkolni. Jót tenne a férfiaktól is kevesebb lesajnáló megjegyzés, és a nőktől is egy kis felelősségvállalás az ügyben. Első körben titokban örülnék annak, ha egy nőtársam autóján sem látnám többet ezt az egyszerre önfelmentő és önalázó matricát, amivel országnak-világnak megüzenik, hogy nőnek lenni a volánnál valamiféle fogyaték, felmentés, nekünk úgyse kell tudni, elég mosolyogni.

Nem elég. Alattunk ugyanaz a tonnás, életveszélyes gép van, akkor tartsuk is magunkat annyira, hogy tudunk is bánni vele. Ha nem tudunk, akkor meg tudunk tanulni, mint annyi más bonyolult dolgot az életben, mint projektet vezetni, gyereket nevelni, egyenletet megoldani, államvizsgázni, hitelt felvenni, hiszen nem csökkent értelműek vagyunk, hanem nők.