Audi a BMW 5 GT és a CLS ellen

Audi A7 Sportback bemutató

2010.09.22. 06:14 Módosítva: 2010-09-22 10:50:21
Bajban vagyok. Egy olyan autót kellene jellemeznem, amelyiknek nincsen jelleme. Akárhogyan próbálok fogást találni rajta, ázott szappanként siklik ki kezeim közül, amikor az igazán érdekes, számokban nem kifejezhető tulajdonságokra kerülne sor. Bevallom, egyedül a rétegelt lemez hagyott bennem maradandó nyomot az Audi A7 Sportback bemutatóján.

Ha rövid távú memóriánkban turkálunk, nyilvánvaló, hogy az Audi A7 válaszlépés a Mercedes CLS által elindított négyajtós kupé disszonáns felütésre. Porsche Panamera, Aston Martin Rapide, követők mind, még ha magasabb hangfekvésben is éneklik a kánont. Az ingolstadtiak viszont csavartak egyet a hangolókulcson, és egy olyan modellre emlékeztek vissza az A7-tel, amelyet sikertelensége miatt inkább feledni szeretnének. A CLS-szel ellentétben az A7 ugyanis ötajtós, mint C2-es kocka 100-as Avant, amely már harminc éve erre az ötletre épült, csak akkor még nem volt meg a vásárlóközönsége. Ma viszont, amikor egy tárgy funkcionalitása másodlagos szerepet tölt be a megjelenés mellett, ugyanazt a koncepciót kifordítva kellett megvalósítaniuk, de ezt az Audinál már rutinból oldják meg. Csak azt a fart, azt simogatták talán túl sokáig, míg ilyen lett.

Persze nem könnyű kupénak eladni egy autót, amely sarokpontjaiban nem más, mint egy Mondeo vagy Insignia. Furfangos trükköket kell előhúzni a kalapból, mint például keret nélküli ablakokat, vagy töretlen ívként végigfutó tetővonalat, hogy ne lenéző mosollyal kapja meg a tulajdonos a tagsági kártyát a golfklubban. És közben nem szabad elvetni a súlykot. Gondoljunk csak az 5GT-re, amelynél a nagy erőlködésből nem igazán kívánatos végtermék született. Audiéknál jobban senki sem ért talán ahhoz, hogyan kell olyan formát rajzolni, amely a szélvédőre felkenődő bogáron kívül másban nem vált ki ellenérzést, de ekkora ferdehátú ötajtós az emlegetett Avant óta nem szerepelt a repertoárban, ezért nem tudtak egyszerű nyújtogatással, gyömöszköléssel átgyúrni egy meglévő modellt. Nagyot kellett köpni a ceruza végére, és húzni egy vonalat, amely köré aztán oda lehet kerekíteni a fart.

Vannak szögek, ahonnan kifejezetten impozáns az A7 Sportback húsos hátsó sonkája, máshonnan viszont kicsit bumfordinak tűnik a mindenáron kupésra görbített tetővonal végződése. Valószínűleg olyan kérdés ez, amelyet mindenkinek magának kell eldöntenie - rondának nem titulálnám, de mindenképpen szoknia kell a szemnek. Szemből viszont mindenképpen megnyerő: amikor először megláttam élőben a temérdek fotó után, önkéntelenül kiszaladt a számon, hogy hűdelapos. Ez a benyomás azzal fokozható még, ha visszapillantó tükörből nézzük: nem zárnám ki a lehetőséget, hogy Ingolstadtban erre optimalizálják az autók orrát, és a dizájnrészlegen valaki főállásban tükörből értékeli a takarodj innen faktort. Ebben az A7 példásan teljesít.

Pedig valójában nem is annyira alacsony, 142 centijével csak négy centivel marad el az aktuális A6-ostól, viszont majdnem hattal szélesebb, és a mélyre húzott, kilapított single frame-mel optikailag még rájátszik a méretekből adódó arányokra. Hosszát is úgy lőtték be, hogy senki ne kötözködhessen: pont az eggyel alacsonyabb, illetve magasabb számú testvérei közé illeszkedik, légellenállása viszont tényleg elismerést érdemel: mindössze 0,29 a cW-érték.

Hibát keresni bármilyen Audi belsejében hosszadalmas feladat, az A7-esnél pedig egyszerűen kilátástalan. Olyan szintre jutottak el az ingolstadtiak, ami után már csak az alkohol és a fehér por jöhet, tovább fejlődni ebben a műfajban szinte lehetetlen. Büszkén mesélte a vacsoránál a beltér dizájnere, mennyi munkát fektettek a nyolc colos középső kijelző mozgató mechanikájára, illetve milyen szép, hogy a szellőzőrostély körül futó krómcsík betolt és kihajtott helyzetben sem szakad meg a TFT-nél. Ha ez volt a legnagyobb probléma a tervezésnél, sejteni lehet, hogy milyen színvonalra számíthatunk a vezetőülésből körülnézve. Minden a lehető legjobb helyen, katonás rendben. Szép laposra sikerült a műszerfal, és még fantáziát is felfedezhetünk a szélvédő alatti peremben, amely az ajtókárpiton folytatódik. A reklámszöveg amfiteátrum-érzésnek hívja, ami talán túlzás, de mindenképpen látszik rajta az igyekezet, hogy valami egyénivel fel szerették volna dobni a belteret.

Ugyanúgy, mint a külsőben, itt sem tudnék belekötni semmibe sem, talán a csomagtérnyitó gomb szerencsétlen elhelyezése, és a vízhőfokmérő-tankműszer páros LED-es megoldása érdemelhet kritikát, de magáért beszél a tény, hogy ilyen apróságokat kell megneveznem. Tényleg nagyon rendben van, csak a karakter párolgott el innen is a tökéletesre csiszolás közben.

Nézzük hát az újdonságokat, amiből nincs sok, hiszen az A7-es szinte minden rendszert megörökölt bátyjától, az A8-astól. Nagy lemaradást dolgoztak le a HUD hárombetűssel, ami a head-up display, vagyis a szélvédőre vetített kijelző rövidítése. Már nem is emlékszem, olyan régen kapható ez a BMW-nél - most már rendelhető az Audinál is, nemsokára bizonyára nem csak az A7-esben. Szintén olyan rendszer, amelyet át fognak emelni a többibe is, a váltó melletti tapilap: ezen mutatóujjal betűket rajzolva sokkal gyorsabban megadható például az úticél a navigációnak, amit eddig az MMI-gomb hosszadalmas pörgetésével lehetett csak megoldani.

A legnagyobb lelkesedést azonban mindenkiből az új, rétegelt lemez metszetére hasonlító fadekor váltotta ki. Giccsbe hajló, antik hangulatot árasztó gyökérminták helyett első gyártóként talált az Audi végre egy olyan furnérkidolgozást, amely nem nagyanyánk komódjára emlékeztet. A vastagabb világos fa közé vékony sötétebbet szúrtak be csíkokban, hasonló zebra-hatást keltve, mint ami a bútoriparban már évtizedek óta menő. A nagy érdeklődésre való tekintettel elárulta termékfelelős, hogy másfél éve szórakoznak ezzel a tényleg vagány mintával, hogy mindig úgy álljanak a vonalak, ahogy kell, de hamarosan lesz ugyanez a dizájn sötét fával, alumínium betéttel is, annyira belejöttek.