Ha én lennék a píáros, nem pazarolnám el Törökországot egy olyan autóra, mint az Opel Astra Sports Tourer. Elvinném a bemutatót, mondjuk Nové Mesto nad Váhomra, ez a kocsi ott is ütne. Isztambulba szervezném inkább az új Opel Combo bemutatóját, hogy legyen miről írnia szerencsétlen firkászoknak. Ez a kettő így egyszerre elég tömény volt.
Nem akarom azt mondani, hogy Törökország a világ legjobb helye, mert még talán Isztambul sem az, de egészen biztosan ott van valahol a topon – legalábbis annak, aki vágyik egy kis keleti káosszal beoltott, de még európai léptékű izgalomra. Törökország olyan, mint az első stage diving: becsukod a szemed, nagyot ugrasz, úgyis elkapnak, nem ejtenek le, ne félj, szuperül mulatsz majd.
Egy apró epizód az Astra kombi bemutatójáról: valahol az ázsiai oldalról közelítettük éppen Isztambult, egy kanyar után feltűnt a Boszporusz, én pedig megpillantottam egy festői erkélyt, kiteregetett ruhákkal, alatta a nagy falfelület. Az Isten – bocsánat Allah – is autófotó-háttérnek teremtette. Egy életem, egy halálom, leállítottam az autót a kétsávos út közepén, odébb rohantam, s egy utcatorkolatban guggolva lőttem, lőttem, lőttem…
Egyszer csak nagyot dudáltak a hátam mögött, én meg akkorát ugrottam, mint egy bakkecske. Törökországban mindig, mindenki dudál, lényegében unalmukban beszélgetnek így, amikor autóban ülnek, s közben senki nem dühös. Mulatságos lehetett, ahogy kilőttem, a nagydarab, atlétatrikós török csávó mellém gurult a Thaliával, kicsit leeresztette az ablakot és valamit magyarázott kifelé. Azt hittem, valami baja van, de nem, összetette a kezét, hajlongott, bocsánatot kért. Röhögtem, mondtam, semmi, semmi, ám ő kihajtott az utcára, megállt az Astra előtt, kiszállt, odajött, megint összetette a kezét, magyarázta, hogy dögmüköcerksündürlü, majd kezet fogott velem, megölelt, meglapogatott innen, onnan, megint kezet fogott, megint összetette a kezét, miközben mindketten röhögtünk. És utána többször is történt hasonló, zajongás, kötözködés, bocsánatkérés, röhögés, ez az alaphang a piacon, az utcán, a cédéboltban. Aranyosak, tényleg jó fejek.
Szóval jó a hangulat, a kaja őrületesen finom, a város gyönyörű, én még vezetni is szerettem ott. Persze, mindenki nyomul, de senki sem tartja fel a forgalmat, nincsenek szabályok, halad az egész, kicsit jobban figyelni kell, ennyi. Ha motoros gördeszkával kellett volna bejárnom a tesztútvonalat, akkor is élveztem volna.
De nem, nagyon átellenes végén voltunk a rendszernek. Az Opel Astra Sports Tourer – magunk között szólva: az új Astra kombi – bemutatóján. Amire az új Astra ismeretében, vélhetik, elég nehéz rosszat mondani. Hát ezért gondoltam, hogy jobb lett volna valami névtelen ipari porfészekbe tenni a bemutatót – hadd ragyogjon az új autó. Így viszont szétszakadtunk a sok jóban.
A hátsó ajtó első vonaláig ugyanaz az autó, mint az ötajtós, ami utána jön, azt Angliában tervezték hozzá. Raktérre – pár liter ide vagy oda nem számít alapon – akkora, mint az eggyel nagyobb Insignia, pakolhatóságra meg jobb is nála, mert ennél nem lógnak be az ajtónyílásba a zsanérok házai. Hogy ezt hogyan érték el kisebb méretben, legalább olyan jó formával?
Trükkel. Ha megnézik a kocsi körvonalait, észrevehetik, hogy elég vaskos a feneke, a hátrafelé keskenyedős és lejtős ablakvonallal meg az előrefelé dőlő tetőoszlopokkal érik el, hogy kecsesnek látsszon. Nem új a trükk, hiszen a Fiat a kombijainál (amiket anno szintén Sport Wagonként árult) évtizedek óta alkalmazza ezt a trükköt – gondoljanak csak a 131-esre, a Temprára vagy a 156-os Alfára, hiszen az is idetartozik.
Ez semmit nem von le az Opel-designerek zsenialitásából. Rég jött annyira harmonikus, egészében és részleteiben egyformán szép, kidolgozott kombi a piacra, mint az Astra Sports Tourer. Talán épp az Insignia volt a legutóbbi? Nincs rajta egy elrontott részlet, jól terpeszt, sportos, ügyesen csalja el a kombiságát, nem túloz, elegáns, mégis figyelemfelkeltő – erre nehéz lesz bárkinek rátenni egy lapáttal. Az össz tervezési hiba annyi, hogy jobbra előre ebből is szinte lehetetlen kilátni az ablak alakja miatt.
Röviden elismétlem, amit az új Astráról tudni kell, hiszen itt is ugyanazok állnak: ügyesen kitalált belső tér, kellő adag tárolórekesz, a feláras ergonomikus üléssel extra kényelmes utazás. A vezetőnek jól kezelhető minden, az egész kocsibelső egy finom díszítésekkel, jó minőségű anyagokkal, hibátlan stílusérzékkel összerakott cucc. És bár az autó nem olcsó, még annál a nemolcsónál is jóval drágábbnak érződik. Igaz, hogy a helykínálat nem kiemelkedően jó, de azért az utastér éppen elég tágas ahhoz, hogy négy felnőtt bármilyen sok száz kilométeres túrán komfortosan ellegyen benne.
Szuper az Astra Sports Tourer, de nem tökéletes. Lapozzanak, elmondjuk, miért.
