Használtteszt: 2002-es Astra G 1,6

Az opeleseknek nagy szívük van, az astrásoknak meg aztán különösen. Egyszer már belenyúltam a darázsfészekbe azzal, hogy kerek perec kijelentettem: az F Astra csúnya. Azóta persze eltelt egy csomó idő, 2011-ben már mi is másképp nézünk a XX. századi modellekre és én is veszítettem valamicskét a lendületemből, ezért ezúttal semmiképpen nem merészkednék ilyen messzire, egyszerűen csak annyit jegyeznék meg, hogy a G Astra lényegesen jobban néz ki, mint az elődje.

Persze ma már kábé annyira izgalmas egy ilyen kocsi, mint egy sorstalanul hánykódó cigarettacsikk a kanális mellett, de erről már nem a formatervező részleg, hanem a tömeggyártás és az idő tehet. Az 1998-ban bemutatott modellváltozat nem nézett ki ordítóan olcsónak vagy egyszerűnek, a maga szolid eszközeivel hozta azt a szintet, amit a kor és a kategória megkívánt.

Lehetetlen lenne külön kiemelni bármit. Nem borzolja fel a kedélyeket az egyszerű, lapos fényszóró, a dísztelen, teli ajtók, de még a párhuzamos csíkokból felépülő hátsó lámpa sem, a karosszéria vonalai mégis rendben vannak. A kocsi harmonikus, egyáltalán nem rossz ránézni, képtelen vagyok rá, hogy szépnek nevezzem, de tény, hogy nem buta, nem bumfordi, vagyis dizájn tekintetében egy fikarcnyit sem rosszabb, mint például a '97-től gyártott Golf IV.

Az utastér is oké, a műszeregység nem extra, de a krómkarikákkal elmegy, a műszerfal, na az egy kicsit gagyi, de ez amolyan Opel-hagyomány, vannak a tesztelt modellnél sokkal újabb és sokkal drágább modellek, melyek hasonló kihívásokkal küzdenek. Bár a forgalomba helyezés óta kilenc év telt el, csupán 72 000 km került a kocsiba, ennek megfelelően alakult az állapota is.