Használtautó összehasonlító – Audi A3 1.6 (1997), Opel Astra 1.4 Ecotec (1998), Renault Clio 1.4 TechRun (2001), Seat Cordoba 1.4 (2000)

Pista - Audi A3 1.6 Automatic (1997)

Először arra gondoltam, ez lehet az autó, amit akár ajánlani is mernék Nellinek, aki levélben kérte ki tanácsunkat. Van neve (Audi), szép a színe, automata egyhatos, digitklímás, négylégzsákos, háromajtós és két méterről még szép is. Elméletben kellemes, nem túl dinamikus társ lehet ezzel a négygangos automatával.

Elvégre ez az egyhatos a VW-csoport egyik legnagyobb példányszámban gyártott motorja. Valamit is magára adó szerelő gond nélkül javítja, a négygangos automata sem rébusz, a futómű alkatrészei, és egyáltalán, minden VW-csoport egyenalkatrész, okosan lavírozva az utángyártók között nem is vészesen drága.

Persze a papírforma jelen esetben egy összegöngyölt tekercset alkot, azzal pedig leginkább a vécében találkozunk - erre jó az elmélet, a gyakorlat azért más, nagyon más. Kívülről szódával még elmegy a kis kompakt Audi, bár a hátsó végen a karosszériának lassan búcsút intő díszlécek alatt, no meg az ajtó alsó gumicsíkjai mögött már teli szájjal csámcsog a rozsda, pofájából hullik a vasoxid. Kicsit el is csodálkoztunk, miért, a későbbiekben fény derült erre. És arra is, miért kezdődik a korrózió a tornyok körül, ahol meglehetősen ritka bármelyik – hasonló korú – autónál (legalábbis 97-es Mazdám és Volvóm is e szempontból tiszta).

Kiglancolva, beszilikonozva egész elfogadható benyomást kelt, egy laikus még bőven legyintene az ilyen apróságokat látva. A motortere tiszta, szép, minden a helyén, a távirányítója működik, halkan nyit-csuk, az ajtaja kicsit lóg. Ez sok korai A3 hibája, a nagy és nehéz ajtókhoz képest kicsit alulméretezettek a zsanérok, és hajlamosak megereszkedni. Egy kis utánállítást igényelnek, nem érdekes.

Tompán puffan, mikor becsukom, ez igen, a kis prémium is prémium, oda se neki, hogy a jól ismert ajtóbehúzóról már lehámlott a gumírozott réteg... Hopp, álljuk csak meg! Apám Leonjában 100 ezer kilométer körül kezdte magát elhagyni az anyag, ebben pedig – óra szerint – alig valamivel több, mint 150 ezer van. Hmm... Az alcantara üléshuzat szép, de bolyhos, a kormány bőrös (lehet, hogy áthúzták?), kopottas az is, a fékpedáltól nem messze lyukas a szőnyeg. Igen, ott, ahol a cipők sarkai koptatják.

Biztos voltam benne, hogy legalább 230 ezer kilométert már maga mögött hagyott. Beindítottam, indult is szépen, de kintről hallatszott valami oda nem illő kerepelés. Az ajtót becsukva semmi, kintről igen: a hangszigetelése kiváló. Megörültem, hogy az egyedüli klímás autóban ülök, odakünn tombolt csillió Celsius, Pistának jó hűvös lesz, király.

Persze a digitklíma nem működött, a kompresszora nem forgott, megszorult. Ezen a ponton kezdett volna nagyon fájni a 800 ezer forint, amennyire le lehetett volna alkudni a valójában 450-500 ezret érő autót. A vevők ennél az összegnél már működőképes autót várnak, főleg, ha 24-es Ariallal van rányomtatva az adatlapra, hogy DIGITKLÍMA. Igaz, az nem, hogy MŰKÖDŐ.

Menet közben azért mutat némi pozitívumot, hiszen csodák-csodája: odabent teljesen kulturált és halk, semmi nem nyöszög, nem recseg, a gyári kazettás fejegység szépen szól, teljesen autószerű. Egyedül a szellőzőrostélyok egy-két lamellája fáradt el véglegesen, csakúgy, mint a Cordoba esetében. A fék jól fog, egyenletesen, nekem a futóművel sem volt semmi bajom, bár Csikós szerint lóg a jobb eleje. Sokkal egészségesebb érzést kelt, mint a Cordoba taknyos kóválygása vagy a Clio erősödő remegése, nem tűnt rosszabbnak, mint az Astra futóműve, pedig messze az volt a legjobb állapotban.

Bár hosszú csőre lesz annak a madárnak, aki ezt megveszi, de – ha csak elmegyünk egy próbakörre – még mindig eladható és egészen autószerű. Bár nehéz megmagyarázni az automataváltó hektikusságát és hezitálását, fokozatváltás előtt hullámokban jön meg a hajtás, majd nagy nehezen átküzdi magát harmadikba-negyedikbe. A központi kijelzőn mutatná ő az aktuális fokozatot és a fedélzeti számítógép adatait (egyszer felvillant egy 14,9-es átlagfogyasztás), sajnos annyira gyenge fénnyel dereng, hogy nehéz kivenni, meg többnyire valami német hablaty töredékei látszottak ott amúgy is. A kilométeróra persze büszkén parázslik mellette...

Izzadtságban fürödve, lényegében kiúsztam az autóból, majd Bandival konstatáltuk, hogy ez a hengerfej felújításra szorul, ez a motor másfél lépésnyire van a haláltól. Füstöl, száraz hangon csattognak a hidrotőkék, de valami más is lehet ott, ez minimum egy hengerfej-felújítás, alsó hangon 150 ezer forint, mindennel (szelepszár-szimeringek, gépmunka, egyéb) együtt, biztos, hogy ott van a gond. A kicsit kaotikus váltón lehet, hogy már egy váltóolajszűrő-, váltóolaj-csere segítene, nem kell még okvetlenül szétborítani. A klímakompresszor felújításra szorul, mert... ehm... szorul, plusz az ilyenkor esedékes vezérmű-szűrők-gyertyák-olajok cseréje is dob rajta. (Ezt eddig sem számoltuk az azonnal ráköltések közé.)

Alsó hangon egymillió forint, és akkor már alkudtunk belőle annyit, amennyit nehezen fogunk tudni. De lám, mégis csak van rend a világban, hiszen az ajtóba rejtett rekeszben (egyáltalán nincs pohártartó, a rakodózseb szűk és használhatatlan) megtaláljuk az német használati utasítást és minden – új autóhoz járó – füzetecskét. A szervizkönyvön kívül.

Itt egyrészt megoldódik a korrózió-kérdés, hiszen a németek télen veszettül sóznak, főleg a magasabban fekvő vidékeken, a koncentrált sóoldatot pedig az Audi sem bírja zokszó nélkül. Aztán az ölembe esik egy német szervizlap. Oldalba bököm Bandit és csak csendben az orra alá nyomom...

Ezt az autót 2005-ben a szerviz 205 ezer kilométerrel a háta mögött engedte útjára. Most van benne kábé 154 ezer az óra szerint. És azóta eltelt hat év. Azt hiszem, erre mondaná José Antonio Cartagena, azaz Fat Joe, amikor még jó zenét csinált, hogy Shit is Real, I gotta get cash. Ha ezt az Audit választod, akkor mindenképp.

Bandi - Opel Astra 1.4 16V Club (1998)

Nem akartam én ezt az Opelt, de egyáltalán semmilyen Opelt, becsszóra. Klímás autót kerestem, de nagyon, mert a nyár legforróbb napján látogattunk el a nevére rácáfoló Artik Autóhoz, és úgy gondoltam, hatszázért már dukálna egy fridzsider az kocsiba. Úgy tűnik, nem érdemeltük meg: még Pistának, aki nagyvonalúan értelmezte a hat kilós kategóriát, sem működött az Audiban csalogatóként beígért digitklíma, akármeddig bűvölte is a középkonzolt.

Amíg tétován szédelegtem a kocsisorok között, szememet a légkondi feliratokra guvasztva, Csikós és Tibby lecsapott a Clióra, illetve a Cordobára, így nekem már nem maradt sok választásom, be kellett vállalnom a lúzersorsot, nepper-reality-nk istencsapását, az Opelt. Legalábbis így éreztem, amikor egy nagy sóhajtással átvettem a kulcsát.

Aztán ahogy gyűltek az izzadságfoltok a felsőruházatunkon, úgy jöttünk rá szépen lassan, hogy ebből a merítésből Laci Astrája az egyetlen értékelhető fogás. Minden relatív.

Bizony, tudjuk, kié volt, mert az extulaj annyira részletekbe menően perszonalizálta a háromajtós G Astrát, hogy még a keresztnevét is megörökítette a fehér hátterű műszeregységen. A féknyergek, illetve a fékdobok pirosra pingálva hirdették a boyracerséget a sómarta parasztaluk mögött, de még sötétített hátsó lámpákra és kék ledes belső világításra is futotta. A stílusérzék non plus ultrája, az emblémátlanított hűtőrács már csak leheletfinoman feltette a szépen megrajzolt pontot az i-re. A sportos kipufogóhangról meg a szétrohadt hátsó dob gondoskodott.

Bármennyire is viszolyogtam az 1,4-es Ecotec-től, ha egy autót pimpelnek, az nem csak azt jelenti, hogy a kereskedőnek át kell fényeznie a motorháztetőt, amelyen előzőleg lángnyelvek voltak, hanem sok esetben az autó iránti affinitást is jelzi, még ha az optika láttán néha légzésgyakorlatokat is kell tartanunk. Az Astrán is érződött, hogy volt gazdája, nem csak kereskedőnk rántotta hirtelen helyre a legnagyobb bajokat.

Négyesünkből talán Laci autója volt az egyetlen, ami alatt értelmes futómű volt. Igaz, a szétrepedezett Trayal téli gumikkal nem produkált óriási kanyarsebességeket, de érződött, hogy nemrég cseréltek lengéscsillapítót rajta, lötyögés, kopogás nem hallatszott a legcsúnyább úthibákon sem, nem sétált, nem himbálódzott – olyan volt, mint egy jó G Astra. Ami így, túl a kétszázezren, nem rossz teljesítmény. Mert igaz, hogy az óra 178 ezret jelzett, a kopásnyomokból azért kiderült, hogy az csak tájékoztató jellegű érték.

A beltere közepesen lelakott, enyhén bagós, annak ellenére, hogy a Papp Tibi által megfogalmazott, haladó neppereknél kötelező szofisztikált autókozmetikán már túl volt, viszont kirívó gusztustalansággal nem kell szembesülni a vezetőülésben. A Blaupunkt rádióból Kylie Minogue kornyikál bele a fülünkbe, a spártai felszereltség – ami ebben a korban már szinte előny – minden többi része működőképes; az Astra szinte hibamentes.

Szinte. Az Ecotec-motor ugyanis nem tudja letagadni a futásteljesítményét, néha kékes-szürkés füstöt ereget, és időnként becsörren: valami zavar lehet a gyújtásrendszerben. Továbbá a hőfokmérő a közép-szaharai időjárás ellenére valamiért nem akarja elérni a 90 fokot sem, ami vagy kiherélt, vagy megszorult termosztátra utal – a kiegyenlítőtartály legalább nem árulkodik hengerfejtömítés-problémáról.

De nem is ez a baja Laci Astrájának, az apró műszaki zűrökön bármilyen sarki szerelő úrrá lesz. Inkább az a gond, hogy egy kétszázezer plusz kilométeres, háromajtós, klímátlan egynégyes elég meredek értékvesztés elé néz. Még ha ebben a szent pillanatban nem is ér sokkal kevesebbet az alku utáni 700 ezernél, amennyiért talán el lehet hozni, hamar lecsúszhat az értéktelen fosputtony kategóriába. Mit is ér mostanában egy háromajtós, kis motoros F Astra?

Ettől függetlenül inkább ajánlanám, mint az Audi A3-ast, amihez Pista oly derűs reményeket fűzött – amíg el nem indult vele. Vagy a szintén háromajtós Cliót, amely jobb sorsra lett volna érdemes, amíg álló helyben meg nem pusztult. Nem beszélve a klinikai halál állapotában lebegő Cordobáról, amelynél örültünk, hogy vissza tudtuk menni vele a telepre.

Őszintén, jobbat vártam ennyi pénzért. De úgy tűnik, hat kilóval a zsebünkben már belekóstoltunk abba az árszegmensbe, ahol megéri kiglancolni a gépeket, hogy a kevésbé dörzsölt vevő kedvet kapjon hozzájuk. Beleszeressen már a murvás placcon, a rövid próbautat csak az önigazolás kedvéért tegye meg. Az Astrán kívül mindegyikkel csúnyán befürödne.