Nem tudom, mekkorára tehető azoknak a száma, akik az előző 1-es BMW-t kifejezetten a vezetési élmény miatt választották, nem pedig azért, mert az a legolcsóbb és legkisebb BMW. Jó eséllyel az utóbbi halmaz messze túlmutat az előbbin.
Metszéspontjukban talán az a pár tucat vásárló áll, akik az előző egyesben még felfedezni vélték a régvolt kis BMW-k picit zabolázatlan, csapatós mivoltát, örültek a kategóriában egyedi hátsókerék-hajtásnak és lubickolva álltak alá a kontrollált driftek és üvöltő sorhatos benzinesek endorfin-zuhatagának.
Nem árulok el titkot: ők voltak kevesebben. Sokkal kevesebben, mint azok, akik az alacsony fogyasztású, mégis jó nevű imidzs-kompaktot keresték benne. Az autóbuzik kevesen vannak, a fizetőképes autóbuzik meg még kevesebben. Rájuk maximum egy pár százas-ezres szériát lehet alapozni, de ez a legritkább esetben kifizetődő. Ellentétben a dízel egyessel.
Ebből következtetve teljesen mindegy, hogy elődjéhez képest éppen annyit nőtt (hosszában 8,5 centimétert, széltében csaknem kettőt), amennyit élvezeti értékéből veszített, hiszen jó eséllyel a kutya nem vesz dízel egyes BMW-t azért, hogy feszülő herékkel üvegelje a Nürburgringen.
Én azért kicsit bántam, mert annak ellenére, hogy az utóbbi 15 év BMW-i egy norvég tankhajó filigránságával rendelkeznek, az egyes mindig is valahogy közelebb állt hozzám, mint bármelyik másik. Kicsi volt, ügyes volt és gyönyörűen vezethető. Ez az új, F20 kódjelű pedig valami más, sokkal felnőttebb autó benyomását kelti.
Már a furán félresikerült orra is olyan képet ad a visszapillantó tükörben, mint egy ötös. A maximálisan az orr sarkaiba tolt, fényszóróknak nevezett fotonágyúkat ugyan szokni kell ezen a bakancsformán, de előnyük, hogy döbbenetesen jól és szépen világítják meg az utat. Semmi vakfolt, éles határvonalakkal, szinte homogén módon terítve a fényszőnyeget.
Bár az alapvető sziluett jól felismerhetően megmaradt, a forma kevésbé egységes, mint elődjénél. Oldalnézetből látszik leginkább, hogy a fényszórók és a VW Polo hátsó lámpatestek enyhén konfúz párkapcsolatához szükség volt az ablakvonal alatti éles vonalra.
A hosszú orr és a rövid fenék azonban még mindig jól néz ki. Amíg a BMW ragaszkodik a hátsókerék-hajtáshoz ebben a kategóriában is, addig ez jó eséllyel így is marad. Nem sokáig, hiszen a következő generáció már fronthajtásos lesz. És azt kell mondanom, hogy megértem őket. Szép dolog ugyan a tradícióhoz való ragaszkodás, de annyi hozománya nincs, mint amennyi kompromisszumot kíván tervezőmérnöktől felhasználóig.
A súlyelosztás persze jobb így, ahogy a kormányzott és a hajtott tengely különválasztása is üdvös, de szigorú értelemben vett haszna egyik tulajdonságnak sincs. Azért, hogy néhanapján keresztben kanyarodjunk ki a parkolóból, még ne kelljen helyet adnunk a kardántengelynek, ne rabolja a teret a hosszú orr. Nem csapatni való verda ez, csak egy jó kompakt, amely egyre inkább eltolódik a hármas felé.
Igaz, a teljesen kikapcsolható menetbiztonsági segédek ugyan finoman játékba hívnak, de a feneke is csak komótosan indul meg, mintha valójában az autó sem kívánná a bolondozást.
