Teszt: Lancia Ypsilon 0,9 TwinAir Platinum MTA - 2011.

Az automata klíma egyzónás, ami ebben a kategóriában még nem baj, nagyobb hibának tartom a tradicionálisan középre helyezett műszeregység plexijét. De tudom, ez is csak a művészetek iránt érzett olthatatlan szomjat hivatott táplálni, hiszen úgy ver vissza minden fotont, mint egy velencei tükör. Annál pedig nincs szebb.

Biztosan nemes célok vezérelték, amikor a Microsoft Windows-termékcsaládot választották a csatolt rendszerek felvigyázójának. De ha lehet – és elfogadja tanácsomat –, számolják fel a logót, mert egyáltalán nem biztos, hogy pozitív üzenete van. Tudom, ez csak az én rettegésem, de mit tegyek, ha már az Airbusokra sem szívesen szállok, pedig ott is csak a csatolt rendszereket kezeli. Mondjuk önök legalább értik a humort, ezt én mindig is tudtam, nagy nevettető nép az olasz, ezért is nevezték el Blue&Me-nek.

Mert bizony szomorú (azaz blue) lettem abban a pillanatban, amikor tudatosult bennem, hogy pendrive-on tárolt zeneszámaim között csak egyenként, előre vagy hátra képes lépdelni. Képzelje el a szituációt, amikor az AC/DC és a ZZ Top között megbújik egy kis Led Zeppelin. Igen, uram, én beszoptam, hólyagosra nyomkodtam az ujjam. Biztosan kipróbálta ön ezt az autót?

Pozitív, hogy hárombetűs segédek őrzik minden lépésünket, és van hat légzsák, deréktámasz is (igaz, csak a sofőrnek, mintha az utas nem lenne ember), csipog a parkolóradar, és néha kedvünk lenne körbe-körbe autózni a Colosseum körül, csak hogy a csodás, dupla (elhúzható) üvegtetőn keresztül figyelhessük, mint a valami Sophia Loren-filmben.

Jó kis városi autó lenne ez, de biztosan érzi már a feltételes módból, hogy vannak még gondok. Nem mondom, hogy rettegésként élem meg a mindennapi közlekedést, ezért nem is hordok magamnál sem baseballütőt sem viperát. A feleségem sem futkározik csőre töltött 38-as Colttal, sőt, a gázsprayt sem hajlandó az autóban tartani. Ezért nincs is szükségünk sok tárolóhelyre, ez azonban nem jelenti, hogy egyáltalán semmilyenre sem.

Ne, ne, kérem, ne törölje levelem ezen a ponton! Tudom, hogy a két első ajtóban akad két zseb, egy csomag papírzsebkendő és egy CD minden további nélkül el is fér ott. Azt is tudom, hogy kialakítottak két pohártartót a váltókonzol kitüremkedése alatt, sajnos azonban már a félliteres palack is leküzdhetetlen kihívások elé állítja a rendszert: egyszerűen nem fér el.

Ami nagyon fáj, hogy eltűnt az a remek, a műszerfal szélességében végighúzódó mély árok, Minden Tárolóhely Ősanyja. És nem lett helyette semmi, csak a kopár plasztik. Ej, Marchionne úr, ez minden, csak nem praktikus. Mobiltelefon, pénztárca, innivaló, ezernyi miegymás? Hová rakjam?

A kormányon lévő gombok már csak apró ergonómiai merényletek, hiszen a vaskos küllőkön szinte vízszintesen fekszenek, így jó eséllyel csak hosszú műkörmös nők, vagy E.T. törzsbéli spanjai érik el őket kényelmesen. Bár alapvetően a hazai piac az elsődleges, ám Olaszországban is kevés E.T. él, és azok is mind haza akarnak menni.

De megbocsátok, meg én, hiszen szeretem a Lanciát és a pizzát is, a vörösborról, prosciuttóról nem beszélve. Különben is, az autó egész ügyesen rugózik, a fékhatás is jó, városban tényleg ügyesen elfér mindenütt. A kormánya ettől még olyan kisautós, tudja, az a csak könnyű legyen tekerni-fajta, de elmegy. Ezzel nincs baj. De.

Ha fájdalmas üvöltést vél hallani a távolból, tudja, hogy kicsiny szerkesztőségünk tagjai jajgatnak, mint Csontbrigád a kopasz sziklán. Számomra a kéthengeres TwinAir motor gyermekkorom legszebb éveit idézte. Sokszor aludtam el nagyanyám Veritas varrógépének zakatolására, és emlékszem milyen volt, mikor a Tatramat centrifuga (mifelénk csak csavarógépnek hívták) kiszopósodott gumiágya miatt önnön dobjával verte szét satnya fémházát a mosókonyhában randalírozva, mint egy öngyilkos droid...

Ilyenkor mami ráültetett, én pedig kacagtam, mert élveztem, hogy rázkódik alattam a szocializmus pocsék terméke, és bejárjuk az egész helységet.

Most azonban – harmincegynéhány évesen – már nem szeretem, ha ráznak. Igaz, erről csak részben tehet maga a motor. Melyről minden további nélkül elhiszem, hogy a kéthengeres kategória Év Motorja lett, sőt, azt is, hogy a világ legzöldebb motorja. Szerintem ebben az Ypsilonban egyszerűen szar.

Tudom, ön is erősen szereti a kávét, ezért ez a szókimondás. És mi tagadás, rendkívül bosszús is vagyok, mert sokkal jobbat vártam. Nagyon kiábrándító, nem ide való. Minden bizonnyal létezik az a fékpad, ahol leadja 85 lóerejét, és tulajdonképpen lehet tartani a forgalom ritmusát, de meg kellett szoknom, hogy ujjal mutogatnak rám a járókelők, mert azt hiszik, elromlott az új, olasz autó. Pedig nem, csak ilyen hülye a hangja. Javára legyen írva, hogy egy éves fiam gond nélkül elaludt a gyerekülésben, de ebből ne vonjon le messze menő következtetéseket, ugyanígy elaludt a weissenkircheni hegyi felfutó rajtjánál is, pedig ott aztán van hangzavar.

Ez a kéthengeres römpömpöm sajnos rosszul van zajszigetelve. Kellemetlen vibrációkkal teli a beltér, és hangos. Mindazonáltal érthetetlen számomra - de mindenképpen dicséretes -, hogy nem adták fel a harcot és a világot, valamint a tesztautót újabb robotizált váltóval tették gazdagabbá. Abszolút megértem, hiszen a Ferrari F430-nál már bevált, de van egy sanda gyanúm, hogy ez nem ugyanaz a szerkezet.

Tulajdonképpen feltették az i-re a pontot, reméljük, hogy a történelem rövid időn belül méltó módon felejti el ezeket a váltókat. És igazán nem lenne most helyénvaló revansot venni szegény fiatosokon, kiknek muszáj ezt a motor-váltó kombinációt nyomniuk orrba-szájba. Nem, Mr. Marchionne, ez az ön sara, az ön döntése miatt lett ilyen irgalmatlanul utálatos dolog a kéthengeres, turbómotoros, robotizált váltóval szerelt Ypsilon, melynek minden hibáját megbocsátottam, egészen addig, amíg el nem fordítottam a slusszkulcsot.

Hívő nép az olasz, istenkáromlásért már a középkorban is vasszűz járt, ez manapság mégis archaizmus lenne. Benedek pápának is cc-zem levelem, melyben javaslom ezen autó modernkori inkvizíciós eszközként való felhasználását. Három piros lámpás elindulás után bárki bevallja, hogy rontást hozott a jószágra. Szerencsére bűnbocsánatot is kérhet, hiszen a miatyánkot elkezdve éppen a szenteltessék meg a te neved-ig jut, mire feljebb kapcsol a váltó.

Először második fokozatba húszas tempónál, majd harmadikba negyvennél. Most képzelje el azt a két hengert (fejenként 437,5 köbcentivel), ahogy hajtókarjukon csorgó izzadtsággal próbálnak bármit kezdeni a ténnyel, hogy az a marha váltó nyomatékra és erőre buzdítja őket. Hiába a 145 newtonméteres nyomaték, ha messze az 5500-as tartomány, ahol egy pillanatra előjön, itt alul úgy vergődik szegény, mint gyufásdobozba zárt lepke. És ekkor még a turbó sem segít.

Na ekkor barátkozunk meg a kellemetlen remegéssel, mely fényszórótól kipufogóig rázza végig a pöttöm kis autót, mintha verné a láz. Gondoltam is,  dobok egy Algopyrint a benzintankba, de a mellékhatások miatt nem mertem. A rázás addig marad, míg az átkozott váltóból el nem fogynak a fokozatok, és végre kilencvennel megyünk ötödikben.

Na de legalább keveset fogyaszt! Ez lenne szerencsétlen vásárló utolsó mentsvára, és a katalógusadatok is ezt sugallják, hiszen városban 4,9-et, országúton 3,7-et, kombinálva 4,1 litert adnak meg. De Marchionne úr, legyen önben betyárbecsület! Ez legalább akkora lódítás, mint hogy egy szakállas ember egyetlen éjszaka alatt puttonyból pakolja tele a világ gyerekeinek suvickolt cipőit.

Voltam olyan merész, hogy lenyomtam vele 440 kilométert az M1-esen. Ezzel együtt a kombinált fogyasztás 7,9 liter lett, városban 8,3-at kért. Nem, ne gyanúsítson meg: nem tiportam, nem bántottam, ez a váltó nem is engedi. Ez ennyi, törődjön bele. (Ha netán mindezek után kedve szottyanna kipróbálni, felhívom figyelmét a rükverc kapcsolásával járó csörömpölésre a kuplung felől.)

Tudja, az a helyzet állt elő, melyre pályafutásom során még nem volt példa: tisztában vagyok vele, hogy az alap, négyhengeres benzinmotorral és kéziváltóval (minden hibájával egyetemben) mutatós kis autó ez. Sőt, még a kis Multijet dízellel is élhető. De ezzel a motorral, ezzel a váltóval nem  hogy nem javaslom senkinek, hanem egyszerűen csak: nem szabad megvenni. Sajnálom, uram, de most duplán lapátolt a ventillátorba, és nagyon terül az anyag.

Szerettem volna kipróbálni, meg is kaptam, csalódtam. Tudja, a szép és a csúnya történetekben az a közös, hogy általában egyszerűek. A Lancia Ypsilon 0.9 TwinAir MTA Platinum a maga 4 545 000 forintos indulóárával szép történet, csak éppen hepiend helyett belép az ajtón Freddie Krüger, és acélkezeivel szüzeket kaszabol. A tuti az alap, 69 lóerős 1.2-essel szerelt Silver 3 290 000-ért.

Kedves uram, nem, ne fáradjon azzal, hogy ezek után felhívja rosszarcú nápolyi kapcsolatait, hogy személyemmel szemben intézkedéseket foganatosítsanak. Nem kell, ez a motor és ez a váltó éppen elég volt, hogy a tökömbe verjem a kést.

Elvérzésemig is maradok őszinte híve:
Vályi István
Totalcar