Seat Toledo 1.2 TSI Style - 2013.

Viszont akit az autók akár egy icipicit is megérintenek, sosem érti meg, mi abban a biznisz, hogy ugyanazt az autót két néven árulják, ráadásul két rokon márkánál. Mert a Toledo esetében marhára erről van szó, az autó azonos a Skoda Rapiddal. Nem mondom, hogy az utolsó csavarig, mert az elejét és a hátulját is átgyúrták, mindenki döntse el, előnyére vagy hátrányára.

Akár azt is gondolhatnánk, hogy a Toledo azoknak készült, akiknek volt faros Skodájuk, utálták, hogy nyáron is fűteni kell, hogy ne főjön meg a motor, vagy azt, hogy egy zsák cementtel a csomagtartóban kellett járni. De nem erről van szó, egyszerűen a Seat oda készült, ahol ez a márka erősebb, és nem a Skoda. Nálunk, ahol mindkét márka elég jól elérhető, azt kell venni, amelyik jobban tetszik, vagy amelyiknek közelebb van a szervize, és kész. Mert ez a két autó olyannyira azonos, hogy még a spanyol-cseh gyártás közötti vallási vitával sem eldönthető a dilemma, hiszen ez a Seat a Skodánál készül, Csehországban, közös soron a Rapiddal.

A Toledo két eltévelyedés után talál vissza a györkerihez, a tágas, nagy csomagtartójú, praktikus autóhoz. Emlékeznek még a második Toledóra, ami a Golf IV-re épült, alig lehetett beférni hátulra és a kis fedélen át a csomagtartójába csak apróságokat lehetett betuszkolni? Na, amikor ez megjelent, Spanyolországban, a Seat hazai pályáján a taxik döntő többsége Škoda lett, pedig azelőtt a Toledo volt az általános. És ez a trend a fura seggű, előző Toldeóval sem fordult meg, igaz, a vége felé már annyira olcsón adták, hogy valamennyire visszaszoktak rá a taxivállalatok.

A Toledóból teljesen hiányzik a latinos temperamentum, még a dizájn szintjén is. A belső tér stílusa engem kifejezetten emlékeztet az első Škoda Fabiára, csak akkoriban még egy kisautóba is jutott némi kellemes tapintású, puha műanyag. A Toledóban viszont legfeljebb az ülések puhák, meg az ajtókönyöklőkön egy-egy tenyérnyi felület. Nem túl emocionális világ, az biztos, maximum célszerű.

Hogy mást ne mondjak, akkora, hogy magam mögött még arasznyi hely marad a térdemnek, ami rettenetesen sok, igaz, széltében már nem veszi fel a versenyt egy Passattal, mert keskeny. Az ülések sem kiemelkedően jók, kisautósan keskenyek, elöl nincs állítható deréktámasz, a hátsókat pedig tényleg vonalzóval rajzolták. Na de akkor is, ez egy olyan autó, amiből már négymillió alatt kijön egy épelméjű darab. És ki a francot érdekel, hogy nem a legfinomabb anyagokkal burkolták a csomagtartót, ha az 550 literes? Engem biztos nem izgatna ennyiért.

Az 1.2 TSI teljesen jó alapmotor ehhez a kocsihoz, persze, mint mindenhol, a Seatnál is kínálnak egy rossz alapmotort is, még olcsóbban, a VW-konszern háromhengeres, 1,2-es szívómotorját. Bele sem merek gondolni, milyen. Az 1.2 TSI kétféle teljesítménnyel, 85 és 105 lóerővel kapható, persze nekünk az erősebbiket adták, ezek alá szerintem nem kéne menni, ha az ember nem akar mindig teherautók mögött autózgatni.

A 105 lovas kis gép elég meglepően jó, nyomatékos is, egy szívó egyhatost simán agyonver. Ezért rakhattak mellé olyan váltót, hogy 130-nál alig 2700-at forogjon hatodikban a motor. Ezért aztán elég csendes is a Toledo. A motorka 1500 fölött már elvonszolja a hatalmas bódét, 2500 fölött meg kimondottan jól megy, úgy ötezerig, ahol a turbónyomással együtt lankad már a libidója. Viszont nyugisan autózva el lehet vele járkálni 6-6,5 liter benzinnel, ha nem egykilométeres távokon nyúzzuk szegény hideg turbómotort, országúton haladva ennél még kevesebb is elég neki. A legdurvább városi dugóban, klímával vesztegelve tudtam egyszer 9 liter fölé vinni a fogyasztását, ez volt a csúcs.

Igaz, amikor forszírozzuk, kissé gumissá válik az első futómű, sután kezd alulkormányzódni, egyszerűen nem sportos használatra született a kocsi; így tiltakozik. A válója pontos és könnyen jár, a fékjei jól fognak és finoman adagolhatók. A rugózása valamivel szigorúbb annál, amit vártam, a megsüllyedt csatornafedeleken nagyot zöttyen, amúgy normál úton elmegy.

Van két nagy hibája viszont. Az első talán nem fog mindenkit zavarni, mindenesetre én majdnem megőrültem tőle. A karosszéria valahogy begerjed, ahogy dolgozik a futómű, és nagyon mély hanggá erősödik, olyan, mint amikor a leeresztett ablak miatt dübög a levegő a kocsiban, szerencsére ez annál jóval halkabb. Ez a furgonoknál szokott probléma lenni, meglep egy személyautónál.

A másik baj már a spórolás kimeríthetetlen mezejéről származik. A tesztautóban négy elektromos ablakemelő volt, a vezetőnél ennek ellenére csak két gomb volt, vagyis a hátsókat nem tudja mozgatni, maximum letiltani. Ha ezzel autónként megspóroltak három eurót, az évi százezer autónál már 300 ezer euró, szóval a VW-csoportnak ez megéri, de hihetetlenül irritáló. Ezt nem kellett volna.

A Toledo 1.2 TSI Style a Carfinder adatbázisa szerint 4 millió 804 ezer forintba kerül, de ez tovább csökkenthető azzal, hogy az ember beslattyog a kereskedőhöz, máris kap kedvezményt, pláne ha finanszírozást választ hozzá. Ahogy a kereskedők hirdetéseit elnézem, egy ilyen autó 4,5 millió táján  kijön. A Style kivitel egyébként a legextrább verzió, de ez sem tűnik luxusautónak. Egy szinttel lejjebb, a Reference is tudja alapjaiban ezt, és jóval olcsóbb. Igaz, az olyan dolgok, mint a hátsó ablaktörlő, de még a pótkerék is tud feláras lenni.

Ez a realitás, a Toledo a csoporton belül tényleg az egyik fontos diszkontjármű, bár jobb a konkurenseinél, ez az árában is tükröződik, hisz a Citroën C-Elysée/Peugeot 301, Chevrolet Aveo szedán kábé annyival olcsóbb nála, amennyivel rosszabb; a Škoda Rapidhoz képest árnyalatnyiak az eltérések, hisz ugyanarról beszélünk. Az is tény, hogy alig többért lehet jobb autót is venni, mondjuk egy ötajtós alap Focust, csak hát annak nem ekkora a csomagtartója.