Megvolt: Opel Mokka 1.4T 4x4 Cosmo - 2013.

Talán nem haragszanak meg, ha nem kezdek felsorolásba, akkor ilyen szép kékben pompázna lényegében ez az egész bekezdés, az pedig nem jó a szemnek, tehát nyugodtan használják a böngészőt, ha éppen el akarnak merülni ebben a furcsa, kakasülőn terpeszkedő világban. Néha érdekes, néha vérfagyasztóan borzalmas, máskor csak unalmas.

Nézzék meg ezt az autót. Ez az Opel Mokka, igen, ugyanaz, amelyikről Winkler egy remek adást készített Kőbájker kutyáinak segítségével.

Most megkaptuk ezt az autót ismét, és ha azt hiszik, ugyanazt fogom leírni, hát tévednek. Persze minden bizonnyal illő lenne, hogy megerősítsük a vásárlókban kialakult képet, ugyanakkor hazugság is, hiszen nem vagyunk egyformák, vannak dolgok, amiket máshogyan látunk. És ezzel sokkal többet segítünk, hiszen két - nem egészen egyező vélemény - többet ad, mint a monoton kántálás.

Azt meg kell hagyni, hogy az Opel ügyesen kompaktál és sűrít. A Mokka úgy fér be a kicsi suvok közé, hogy egyáltalán nem feltételeznénk róla a tényt, hogy csaknem 15 centivel rövidebb, mint egy ötajtós Astra. Talán szemből vagy hátulról tűnik fel leginkább, hogy széltében nem olyan terjengős és böszme, mint egy nagyobb SUV. Ennek köszönhetően egy kompakt- vagy kisautóból átülőnek sem lesz gondja vele, ugyanúgy befér mindenhová, csak magasabbról látja a világot, ennyi.

Odabent kicsit elveszik az ihlet, mert ugyanazt a műszerfalat és középkonzolt látjuk, mint egy Astrában; sok meglepetést nem tartogat. Ugyanúgy feltűnik a kormányfűtés gombja, amelyhez valami miatt nagyon ragaszkodik az Opel, a megszokott menürendszer-óracsoport... minden ugyanolyan. Riasztó a gombrengeteg, én biztos összevontam volna pár funkciót a klímakonzolon (pl. a szellőzőrostélyokhoz bőven elég egy gomb, amelyen váltogatni lehet az irányt) de a navigációt és a célpont-megadást is összevontam volna. Megszokható, de léteznek elegánsabb megoldások.

Ezt leszámítva már csak az ülések miatt maradt bennem tüske, ami meglepő, hiszen az Insignia sajtóbemutatója óta tudjuk, az Opel komolyan rágyúrt az ülés-kérdésre, ortopéd orvosokkal terveztet, nem is volt velük baj. Eddig. Lehet, hogy a Mokka piaci pozicionálását is segíti a tény, hogy felnőtt férfiemberek seggét satuba szorítja az ülőlap - éppen csak az elviselhetőség határán innen, de érezhetően. Pedig helye lenne egy kicsit szélesebbnek, mert odabent egész tágas a tér, hátul sem panaszkodnak, az itteni lábtér leginkább a meredek háttámláknak köszönhető, ami más esetekben rossz, de itt valahogy kibírható az ücsörgés, legalábbis alkalmi utasaim nem panaszkodtak.

A Cosmo felszereltségi szint a legmagasabb a Mokka esetében, egy dolog azonban szimpatikus: az Opel olcsón méri az extráit. Sok minden már nem rendelhető hozzá, de a táblafelismerő-ráfutásgátló-sávelhagyó 150 ezerért jó ajánlat. Ráadásul a táblafelismerő remekül működik, még a trükkösen lombos fák mögé telepített táblákat is le tudta olvasni,  egyszer sem kaptam tévedésen.

Az adaptív fényszóró-nagy központi médiacenter-hátsó kamera kombó is megáll 400 ezerből, a 130 ezres napfénytető is jó ajánlat. Az összkerekes, 140 lóerős, hatsebességes kéziváltóval szerelt Mokka így bőrkárpittal és tokkal-vonóval megáll nyolcmillió forintból, ami SUV-fronton teljesen elfogadott.

A kérdés, ennyiért mit kap a vevő? A formaterv elfogadható, bár kétségkívül az expresszionista vásárlókat szólítja meg, visszafogottnak nem nevezhető. A beltér a szabvány Opel, a csomagtartó a maga 356 literével erősen átlagos, és ezzel elérünk a motorhoz, amely...

Nem igazán ebbe az autóba való. Az 1.4 literes Turbo ECOTEC kombinálva a (sofőrrel együtt) másfél tonnával és az összkerékhajtással nem szorítja össze a gyomrot padlógázon. Háromezres fordulatszám alatt se nem erős, se nem nyomatékos, teljesítménymaximuma a 4900-6000-es tartományban van. A 200 Newtonméter elméletileg 1850-től rendelkezésre állna, de a valóság az, hogy oda kell neki lépni rendesen, hogy megmozduljon. Akkor előadja magát, megyeget is, de nem egy atomvillanás, inkább erősen átlagos menetteljesítményt nyújt.

Ugyanakkor igazságot a motornak, hiszen a jól illesztett hatsebességes váltóval városi használatban sem fogyasztott nyolc liternél többet, az Astrához pedig sokkal jobban passzol, (bár már ott is inkább a dízelt választottam volna). A Mokkához egyértelműen a nyomatékos kisdízel való.

Tartogatott azonban pozitív meglepetést is: a futóműve olyan agilis és sportos, hogy az meglepő. Látszik, hogy tudatosan gyúrtak erre, a kis turbómotort is mélyen a motortér aljára rakták, a súlypont jó, ha alacsonyan van. Egy ilyen magas építésű autónál pedig egyenesen meglepő, bár adódik az összehasonlítás a Nissan Juke-kal, az tudott még így kanyarodni. Mindezt ráadásul úgy, hogy eközben nem bután kemény a futómű. Oldalirányban keményebb szilenteket használtak, hosszirányban puhábbakat, ez az egyszerű megoldás – ha ügyesen csinálják -, megoldja minden gondunkat még egy egyszerű, csatolt lengőkaros futómű esetében is.

Az ügyes futóműhöz jár egy egészen direkt kormány, ez teszi a Mokkát helyenként élvezetesebbé egy átlagos szedannál is. A zajszigetelése jó, és ha néhanapján nem írta volna ki az Összkerékhajtás nem kapcsolható – hibaüzenetet, igazán eseménytelenül telt volna az a több száz kilométer, amit együtt töltöttünk. Mivel a rendszer teljesen automata, sok befolyásunk nincs a működésére. Alapból csak elöl hajt, és nem jártam vele sok olyan helyen, ahol tapadáshiány, illetve fordulatszám-különbség lépett volna fel a tengelyek között, így valójában nem is éreztem, mikor dolgozik.

És valószínűleg nem fogja az sem, akinek megtetszik az összkerekes Mokka, mert ezzel maximum a hétvégi kocahorgász megy le a halneveldéhez pecázni, vagy anya a fitnesszbe. És ez rendben van, éli majd a kategóriatársak életét, de legalább nem foglal sok helyet, alapáron bőven ötmillió alatt megkapható, és tökéletesen illeszkedik az Opel imidzs-termékeinek sorába. Verdikt? Olcsón extrázható, kompakt méretű, és az átlagos yuppie számára teljességgel elfogadható termék, maradandó károsodás vagy emlék nélkül.