Megvolt: Mercedes-Benz Viano CDI 122 Grand Edition Avantgarde - 2013.

Már két éve volt, hogy az akkor még szinte új Vianot teszteltem, és most landolt egy még újabb verzió. Ami a korábban tesztelt modellben az extralistán szerepelt, az itt szinte mind széria. Így kétoldali elektromos tolóajtóért és a szintszabályozós légrugókért se kell külön fizetni. Amúgy, ahogy a legtöbb légrugós autón, itt is csak hátul vannak, és leginkább arra szolgálnak, hogy nagy teher esetén se mutasson az égbe az autó orra. Bónuszként kézzel leengedhetjük a rakodás megkönnyítéséhez.

Viszont úgy tűnik, az USB még mindig nem tudott betörni ide, még az extralistán se találtam ráutaló jeleket. A másik furcsaság a leállításkor sípoló fényszóró, amit azért egyes jóval olcsóbb márkáknál is megoldottak már, hogy maguktól kikapcsoljanak, akkor is, ha nem automatán vannak. Érdekes színválasztás volt a Mercedes által hegyikristályfehér-nek nevezett szín, ezen a szinten nem túl gyakori. Talán ezért is volt olyan feltűnő, hogy így évekkel az új forma megjelenése után is sokan megnézték.

A feltűnésre rádobott a 19 colos alufelni is, ami 245/45-ös gumikkal volt szerelve. Értem én, hogy jobban néz ki a kocsi tőle, viszont a magyar utakon gyakorlatilag vezethetetlen lett. Minden apró úthibát megéreztem, és egy közepes gyűrődésen már komolyan küzdeni kellett a kormánnyal. Ettől a kellemetlenségtől eltekintve remekül vezethető volt a kocsi, a tükrök sokat segítettek tolatásnál a szűk helyeken, bár persze akkor segítségnek ott volt a tolatóradar is elöl, hátul.

Ide még nem ért el a fokozatharácsolás, egy klasszikus ötsebességes automata (ami szintén a felszereltség része) volt a kocsiban. És ez is jól mutatta, hogy gyakorlatilag semmi értelme 7-8-9 sebességes váltóknak egy személyautóban, hiszen ez a meglehetősen klasszikus darab is kiválóan kapcsolgatott, eszembe se jutott kézzel hozzányúlni.

Az ötödiket gyakorlatilag csak országúton váltotta, de a fogyasztás így is az elfogadható 9 literes átlag körül mozgott. Ezzel a körülményeket tekintve (város, rövid utak, autópálya) hozta is a gyári értékeket. Az autópályára kijutva ismét beigazolódott, hogy a mai kisbuszok már nem nagy, szögletes útakadályok, a Grand Edition kisebbik 163 lóerős motorjának nem okoz gondot a 130-as sebesség és a jó formatervnek köszönhetően nem kezd a fellegekbe szaladni a fogyasztás, mint kockább társainak. A motor menet közben amúgy elég halk, de akárcsak a korábban tesztelt modell és mint szinte minden négyhengeres dízel, ez is kissé hangosan kerregős a gyorsításoknál.

Az Avantgard felszereltség ára rövid kasznival 14,7 millió, erre jön a Grand Edition ami ugyan nincs az árlistában, de jó eséllyel közelíthet már a 16-hoz. De egy ilyen full bőrrel, villanyajtóval, automata váltóval és minden földi jóval felszerelt modellnél ez egyáltalán nem sok. Egy DSG-s VW Multivan Highline a 180 lovas dízellel is simán 15,5-nél kezdődik.

És itt talán véget is ért a lista, hiszen a Ford minden igyekezete ellenére még nem tart itt a Custommal, és ilyen szempontból a franciák felett is elszállt az idő. Persze lehetséges, hogy ők a biznisz osztály helyett inkább a csapatszállító/családi busz kategóriát preferálják. Szóval ha mondjuk prezentálni akarnék, el tudnám képzelni ezt a Mercit tárgyalóbuszomként. Csak itthon másik felnikkel.