Opel Corsa prototípusok – 2014.

Az anyag június harmadika éjfélig szigorúan embargós, viszont a teszten annyit fotózzuk az autót, amennyit akarjuk, csak a belsejéről nem készíthetünk képeket, annak illusztrálásához csak a mellékelt opeles fotós műveit használhatjuk – ennyit mondtak előre. Elég talányos bevezetés egy szűkkörű, de mégiscsak nemzetközi autóbemutatóhoz.

Nehéz volt elképzelni a szituációt itthonról. Amíg az autópályán rettenetesen zajosnak bizonyuló (gördülési zaj), de a kilométereket óriási hatékonysággal elemésztő kölcsön-Merivával (203-at ment GPS szerint, a szentgotthárdi 1,6-os dízel volt benne) oda nem értünk a frankfurti reptértől 170 kilométerre fekvő, aprócska Hornbach falu út melletti parkolójába. Ehem, tehát fullos álcamatrica van rajtuk – jó sokba kerülhetett az Opelnek, hogy ne lássuk az autókat, amiket tesztelni fogunk.

Kép persze született ezrével, de nem hinném, hogy nagy okosságok derülnek ki. Mi ott voltunk az autók mellett, tapogathattuk, sőt, szaglászhattuk is őket, ám sokat így sem tudtunk meg róluk. A  kamuflázs még két centiről is hatásos. Mindenesetre valószínű – ahogy hírszerkesztőnk meg is írta korábban –, hogy a padló biztosan, a bódé pedig nagyjából azonos lesz az eddigi Corsáéval, csak a lámpák, az oldallemezek grafikája, az ütközők változnak. De hogy a belsejét miért nem fotózhattuk, máig nem értem, hiszen az egészet vékony, szivacsszerű lepel takarta, s csak ablakokat lehetett belőle felhajtani.

Ellenben nem tiltották meg, hogy szóban elmeséljük, milyen. Három leffentyűt emelhettem el. Az ajtókárpitról inkább nem beszélek, az csak nagy vonalakban volt kész, kemény, kissé matt műanyagból. A másik kettő? Az óraegyüttes műszerei körül már nincsenek króm karikák, a középső részen pedig egy olyan központi kijelző van, ami megtévesztésig hasonlít az Adam és a Mokka egyszerű, csillogó fekete keretes LCD-jéhez, a felső szélénél pedig meg tudtam tapogatni a műszerfalat: szép, matt, vaskosan puha, drága hatású. Az ülés nagyjából ugyanaz maradt, csak az állítóbizgentyűi masszívabbak kissé, a kormány pedig a régi, de az szerintem változik még.

Hanyagoljunk inkább mindent, ami a szemnek szól, amúgy is hiszem, hogy jobb, ha érzelmileg nem vezeti meg az embert a forma. Áttérek inkább a műszaki tartalomra, ami indokolt is, hiszen ez az új Corsa sejthetően nem lesz más, mint egy teljesen friss technika belecuppantva a kissé átalakított régi bódéba.

Nem mondom, hogy nem jönne jól az Opelnek végre valami modernebb karosszéria az összes modellje szintjén, mert a meglevők mind baromi nehezek a konkurenciához képest (a Corsa sincs a pehelykönnyűek között, bár igazából az Insignia, pláne meg az Astra a felháborítóan nehéz), de ehhez sok, nagyon sok pénz kellene. Mert akár a kétszeres, háromszoros szilárdságú acélok mennyiségét növelik a karosszériában (ahogy a legtöbb, a fejlődéssel lépést tartó autógyár teszi ezt), akár azt a fajta forró sajtolást vetik be, amit a Volkswagen a Golf 7-nél elkezdett, s a mostani Passatnál már kiterjedten alkalmaz, mindkettő baromi drága.

Ami pénze van, azt az Opel mostanában a motorok fejlesztésére költi, teszem hozzá, nem is rosszul. Az egyhatos dízel tényleg elég jó, most pedig bevezetik végre azt az egyliteres, turbós, benzines háromhengerest, amit én egyszer már vezettem valami Adam-prototípusban kábé három méter erejéig. Ami zsé még a motorfejlesztésen túl marad, az az új váltók kifejlesztésébe megy. Nos, ez az új egyliteres és a hozzá kapcsolódó, szintén friss hatgangos kézi váltó szolgáltatta az apropót ehhez a matricázással telibe lottyintott bemutatóhoz.

Kis csapatunk két konvojt formált. Mindegyik elején egy-egy 200 lovas Astra GTC vezette fel a sort, mindkét sort egy-egy 200 lóerős, nyitott Cascada zárta, azokból lőttek a fotósok mindenre és mindenkire, aki mozgott. Az Astrák közé beékelt (mert voltaképpen a Cascada is az) első csapat két új, 115 lóerős Corsából és egy még most forgalomban lévő, régi, 100 lóerős ötajtósból állt ez három autó plusz kísérők. A másik csapatban egy sportfutóműves és egy normál futóműves új, illetve egy 120 lóerős (az öttel több, mint az új motor!), régi sportváltozat volt. Rég vettem részt ennyire izgalmas teszten, már előre dörzsöltem a kezem.

Persze, mint minden ilyen gyártó által szervezett, önkritikát mutató tesztnél, felmerül a gyanú, vajon az új autókat nem preparálták-e tűreszelővel, szigetelőhabbal és a kibocsátást kicsit sutba vágó motorvezérlő elektronikával olyanná, hogy többnek látsszanak, mint amik, míg az ellen-autókat, a régi Corsákat nem a titkárnők alól vették-e ki, meghagyva őket a bolti, zörgős, silányabb mivoltukban.

Ezt az egészet csak azért meséltem el önöknek, hogy érezzék: amit most leírok, abban simán lehet egy adag külső beavatkozás is, szívesebben végeznék el egy hasonló tesztet valami tetszőleges szalon vaktában kiválasztott autóin. De így is tanulságos volt – ha ezt a szintet ki tudták hozni az új motorból, váltóból és futóműből, érdemes lesz komolyan odafigyelnünk a most érkező, újított Corsára. 

Mert az a motor már az első húsz méteren érezteti – evolúciós gépezet ő, nem holmi olcsó kávédaráló. Nem emlékszem, hogy a Triumph 800-ason (ami egy motorbicikli) kívül vezettem-e már járművet, amelynek a teljes fordulatszám-tartományban ennyire simán járt volna a háromhengerese. Egészen mélyről, döccenés és rázkódás nélkül húz, és az ilyen motorok Wartburg-hangjáért felelős szívászaj, ha nem is hiányzik teljesen, de egészen enyhe. És hogy viszi a kocsit, hahh, az egész hihetetlen... Mármint ahhoz képest, hogy 115 lóerős, mondjuk.

A 200 lóerős Astrával úgy zúztak előttünk a kanyargós úton, mintha csak a Bullittet akarták volna újrajátszani, de a kis Corsa, mint valami buldog, úgy ragadt rá, s ami a legszebb – közben a rugózásával nem akarta szétütni a csigolyáinkat, pedig elég pocsék volt helyenként az út. Teszem hozzá, tényleg finom és lineáris a kormányzása, tényleg nagyon stabil a futóműve, ezt az autót ezzel a pici motorral öröm vezetni. A váltó pedig... Ha valaki nekem azt mondja tizenöt éve, hogy az Opel ennyire rövid úton, precízen kapcsolható szerkezetet csinál, kiröhögöm. Viszont így, ha ilyen lesz a végleges autó, abból baj lesz. Nem az Opelnek, a többieknek. Ha pedig az új Corsa kap egy igazán könnyű karosszériát is, már közeleg a forradalom.

Aztán átültem az öreg száz lovasba, és szenvedtem. Üvegbe forgattam a motort, hogy legalább valamennyire tartsam a lépést a többiekkel, vonyított a vezérműszíjon a fogak keltette légörvény, rángattam az engedetlen váltót, küzdöttem az érzéketlen kormányzással és a megbillenő futóművel. A vicc, hogy a régin még jobb gumi is volt: Conti EcoContact helyett SportContact... Ez a két kocsi nem is egy dimenzióban mozog.

Vezettünk egy csomót, váltottunk sofőrt, autót párszor, majd az egész csapatunk átvándorolt a sportos szekcióhoz, amelyikben másfajta kocsik voltak. Először ugyan a komfortfutóműveset kaptam meg a csoporton belül, ami éppenséggel ugyanaz a változat volt, amit korábban hajtottam. Utána jött a helyeske pofájú és festésű, de már kifutóban modellnek számító Sportot, 120 lóerejével egyben a társaság legerősebb autóját. Hát – hiába több öt lóerővel, ebben az összehasonlításban nem lehetett észrevenni ezt, inkább csak a nyersesége tűnt fel. Sokkal, de sokkal jobb az új motor, és hiába volt kemény futómű a régi Sport alatt, a kormánya túl könnyű, az újat masszívan jobb vezetni. Valahogy ez az öreg a kanyarokat se szerette annyira, a váltója pedig pitvarban sem volt az újéhoz képest.

A túrát a csomag legjobb kivitelével koronáztuk meg: a sportfutóműves, egyébként kutya közönséges, 115 lóerős új változattal. Az íveket ezzel még szűkebben húztuk meg, ezzel már rendesen toltuk lefele a 200 lóerős Astra GTC-t. Pikk-pakk ugrott a váltó a fokozatok között, harapta a francia levegőt a motor, ment a kis gyösz, mint a disznó. Oké, mint a kismalac, de tényleg jó volt. És sport ide, sport oda, még mindig rugózott.

Látni nem láttam ugyan, de amit alám tettek, abszolút meggyőzött. Ha muszáj hibát kiemelnem, a kissé nehéz lendkereket említeném, ami alapos kihúzatás után, gyors váltásokat követően megtaszajtja még az autót, mint valami utórengés Kobében. Ez azonban a háromhengeresek velejárója, kiküszöbölni a hatást még egy autógyár se tudta.

Csak látnám már belőle azt a végleges szériaverziót...