Teszt: Opel Crossland X 1.6 CDTI Innovation – 2017.

Opelék nem is olyan régen fészliftelték a Mokkát, akkor biggyesztették oda a név végére az X-et is. Tavasszal aztán bemutatták a Meriva-utódnak szánt Crossland X-et, és valljuk be, a két crossovert egymás mellé állítva aligha esik le elsőre, hogy két különálló modellt látunk, főleg szemből vizsgálva. Méreteiben is nagyon közel van egymáshoz a kettő: a Mokka szűk hét centivel hosszabb és öttel magasabb, a Crossland viszont néggyel szélesebb. Valamint, ami kisautóknál nagyon fontos mérőszám lehet, majdnem egy ötössel hosszabb a tengelytávja.

A számok érdekes módon ellentmondanak annak, amit a szememmel látok. A Mokka X ugyanis, bárhonnan nézem, kedves, zömök gömböcnek tűnik, ezzel szemben a Crossland X bizonyos szögekből magas, de keskeny, esetlen valami benyomását kelti. A lebegő tető elválasztását krómcsík is erősíti. Oldalról és hátulról már nem tévesztjük össze a két törpe-SUV-ot, a Crossland ajtóin megfigyelhető domborítás, a tetőív és az övvonal egyértelműen elkülöníti őket, a farrészre pedig még kevesebb hasonlóság marad.

A Crossland X már Peugeot-alapokra épült. Az Opel évekkel ezelőtt kezdett közösködni a franciákkal, hogy közös platformokat fejlesszenek – ez nyilván jelentősen lenyomhatja a költségeket, ami olcsóbb autókat és nagyobb profitot eredményezhet. Ha ebből indulunk ki, akkor szegény Mokka X napjai meg vannak számlálva, az még ugyanis a GM-múlt szülötte. Nem valószínű, hogy hosszabb távon két, ennyire hasonló modellt tartanának gyártásban, ha pedig valamelyiknek mennie kell, az a Mokka lesz, fészlift ide, jó minőségérzet oda, biztató eladások amoda.

Odabent mindenesetre olcsóbb benyomást kelt a Crossland, mind a kidolgozottságot, mind az anyaghasználatot illetően, közben mégsem fáj senkinek. Mert azok a felületek, amikkel érintkezünk, rendben vannak – legalábbis ezen a felszereltségi szinten. Bőr a kormány, a puha (leszámítva a szélvédő tövét, de azt meg ki látja?) műszerfalon fémes hatású, de műanyag betét szürkéllik, az ajtókon a jókora kemény műanyag felületet műbőr enyhíti. A kezelőszervek opelesek, a francia rokonság csak apróságokon vehető észre – ilyen az ablakemelő és a tükörállító gombja. Kapunk szemmagasságú kijelzőként említett HUD-pótlékot is, ami felnyílik-lecsukódik, mutat sebességet, navigációt, táblákat, hasznos extra 80 ezerért.

Ahogy beülök, rögtön nyúlok a farzsebembe, vajon mit hagytam benne, ami nyomja a tomporomat? Semmit, csak éppen az ülés szűk. Még innen vagyok a kilencven kilón, úgyhogy nem lehet kifogás, hogy nagy a seggem. Egyszerűen kicsik ezek az ülések, de ezúttal nem az ülőlap hosszával van bajom, hanem a szélességével. A támla tövéhez közeledve már túl keskeny, éppen annyira, hogy az oldaltámaszra rálógjon a farom. El tudom képzelni, hogy nyolcvan kiló alatt rendben van, de így nem adta ki. Kár, mert amúgy nem szűkös a hely, hátul is elférni. Nekem a kisebb crossoverek üléspozíciója nem a szívem csücske. Vagy a kormány van kicsit messze, vagy a pedálok nagyon közel, de zavaróbb lehet, amit Karotta vett észre: a sofőr magasságától függően a lefelé szélesedő A-oszlop bazi nagyot takarhat a látóterünkből.

Szerencsére az Opelnél nem követték azt a PSA-s mintát, hogy kidobják a klíma gombjait, és az infotainment rendszerbe integrálják a kezelést. A hideg ráz tőle, mert ha megmakkan a kijelző, akkor akár megfagyhatok vagy meg is sülhetek, hiába teszek bármit. De hogy mégse örüljünk annyira, megkaptuk a régi ismerős, sokat szidott navit ( „után 300 méterrel”), és végre megjelent az „Ének” menüpont is, ahol a beszédhangot változtathatjuk. Hurrá!

A német-francia összeborulásnak azért pozitív hozadéka is van, ez pedig használat közben tűnik fel igazán. A tesztautót az 1.6 HDi-ként már ismert dízelmotorral kaptuk: 116 lóerő (@5600), 300 newtonméteres csúcsnyomaték (@1750), ami talán több is mint elég, mindenhol van elég ereje, csöndes, és hat liter alatt eljárunk vele. Nyilván a gyári 3,6-os országúti fogyasztás túlzottan optimista érték, de nem kell megfeszülni a takarékossághoz. A váltó áttételezése ugyanakkor furán sikerült. Városi ötvenes andalgásnál a négyest éppen csak elviseli, a fordulat nagyon alacsony, inkább visszakapcsolnánk hármasba. Akad mondjuk, összesen hat előremeneti fokozatunk, van miből válogatni, de a megszokás hatalmával ellentétes ez a kiosztás. Az 1,6-os dízel gyengébb változatát ötgangossal kapjuk, automata csak a turbós benzinesből van.

Szintén szokatlan volt, hogy lendületes elindulásnál, határozottabb gyorsításnál komoly hajtási befolyás érződik a kormányon – azt konkrétan ki akarja csavarni a kezemből az autó. Száraz úton, kettesben kigyorsítva egy körforgalomból azért mégsem kéne, hogy villogjon a menetstabilizátor ikonja a műszerfalon. Mintha túl kevés lenne a súly elöl, pedig a maga 1200 kilójával nem mondható menthetetlenül soványnak a Crossland X.

A futómű hangolására a bemutató után már Papp Tibi is panaszkodott, és úgy tűnik, nem előszériás sajátosság volt a túlzott feszesség. Jó úton nincs is gond, úthibákon már rázósabb az élmény, az igazi gyengéje viszont a kanyarokban felbukkanó kátyú, azzal nem is igen tud mit kezdeni. Az addig rendben van, hogy nem billegős ez az Opel crossover, de ebben a kategóriában sokkal inkább a kényelmes rugózást várnánk el. Kénytelen-kelletlen újra vissza kell kanyarodnom a Mokkához: ott ezt a feladatot sokkal jobban megoldották. Itt egyébként összkerékhajtást opcionálisan sem kapunk, de talán a célközönség nem is lázadozik majd emiatt.

De hogy akkor mégis mi szól a Crossland X mellett mondjuk egy Mokka X-szel szemben? Nyilván sokkal olcsóbban tudják gyártani, így nagyobb hasznot termel. Vevői szempontból is kábé ide jutunk, hiszen a 4,4 millió forintos induló listaár hétszázezerrel szerényebb, mint a Mokkáé (5,1). A hahut felütve pedig már 4,1-ért is találunk nullkilométeres, benzines példányokat - azaz a szalonból is nagyjából ennyiért vihető el. A tesztautó az 1,6-os dízellel, Innovation felszereltségi szinttel 5,9-nél kezdődött, aztán került rá még egy szakajtónyi extra, így jött ki a 7,2 millió forintos végösszeg. Ebből a napfénytető volt mondjuk 200 ezer, a többek közt holttérfigyelőt, parkasszisztenst is tartalmazó Park&Go csomag 220, a navigáció 140.

Ennyi pénzért viszont már sokkal inkább választanám a Mokka X-et. A gyengébbik, 110 lovas Opel-dízellel, kézi váltóval akár Innovation felszereltségű is kifutja már belőle, ha az extrákból engedünk, automatával is megkapjuk hétmillió alatt. A konkurensek közül a Renault Captur erősebb dízele 5,8 millióról indul, a Peugeot 2008 120 lovas 1.6 HDi-vel hatmillió fölött. Suzuki Vitarából 5,6 milliótól mérik a nullkilométeres szalonautókat.

Ha mégis Crossland X-et kellene vennem, bajban lennék, hogy milyen motor-váltó kombinációt válasszak. A belépő benzinesre kíváncsi vagyok, elsőre igen harmatosnak ígérkezik. Viszont az 1,6-os dízel akár a gyengébb, százlovas változatban, az extralistán óvatosan ikszelgetve nem lehet rossz választás. Csak aztán mindig ott motoszkálna bennem, hogy az Opel tud ennél jobbat.

Már meg is mutatta.