BMW M635 CSi (E24) – 1984.

Paul Bracq nem egy Chris Bangle-jellegű forradalmár volt, csak jó formatervező, valahogy nagyon érezte az örök érvényű formákat. Már a Mercedesnél is csak ilyeneket csinált. Mint a 250 SL, de leginkább az állólámpás, és az ember azt gondolta volna, a csávót az isten is Mercedes-designernek teremtette. De nem: általános zseninek, akinek minden méretarányban, színben és kategóriában, akár még kártyára nyomott színes rajz formájában is megunhatatlanok a formái. Az ember nézegeti, akár élőben, akár egy kopott, horpadt matchboxon, és elfelejti minden baját; Bracq Mercedeseit simán lehet mandala helyett szuggerálni.

Szívesen áradoznék az állólámpás formájáról, de most a BMW M635 CSi a munkadarab. Bracq fájdalmasan rövid időt töltött a BMW-nél, de 1970 és 1974 közti regnálása során olyan mobilszobrokat tervezett, mint az M1 alapjául szolgáló Turbo tanulmányautó, és persze ez, a 6-os kupé. Nem tudok róla mit mondani, kicsit mindig megrogynak a lábaim, ha látok egyet. Markáns, de nem tahó, erőteljes, de nem hivalkodó, finom, de egységes. Cápa BMW eleve nem lehet rossz, vagy legalábbis nem láttam még. Kupét is nehéz elrontani. És akkor képzeljék el: ez még egy zseni szintjén is különlegesen jól sikerült!

70-es évek-arányai vannak, mintha fele-fele lenne az oldalablak és a vas aránya, pedig valójában ezért nyilván nem, inkább 2/3-1/3, de Bracq valószínűleg nem véletlenül feketítette be a küszöböt, hangsúlyozta annyira az ajtóvédő gumicsíkot és rakott még fölé egy centis vastagságú dekorcsíkot – természetesen utóbbi is máig beszerezhető. A középső tetőoszlop is matt fekete, hogy lebegjen a tető, a hátsó tetőoszlopon is van egy fekete sáv a Hofmeister-Knick mellett, hogy még könnyedebb és légiesebb legyen a C oszlop. Ha azt mondom, beszarás, az egy nagyon erős understatement.

Mindehhez pókhálós felnik, és gyönyörű, ballonos gumik, amik csak persze mai szemmel ballonosak, hiszen ezek voltak az első peres gumik utcai BMW-n. Tudom, szakszerűen alacsony profilú gumit kéne írnom, de ránézek, és egyszerűen nem áll rá a szám. Pedig ott van rajta, feketén feketén, hogy 240/45 ZR 415, egyfelől tehát radikálisan sportos, másfelől, a mából nézve klasszikusan ballonos. Harmadrészt milliméteres, nem colos méretezésű, ami eléggé megdrágítja a gumicserét.

Ez a híres TRX-felni, vagy igazából TRX-gumi, ami az első nagyszériás peres (alacsony oldalfalú) gumi volt. Az 1975-ben bemutatott Michelin-termék sírját végül épp az ásta meg, hogy milliméteres méretezéssel gyártották. Darabja ma 1200 euró. Igen: 1200 euró. Igen, darabja, igen, a guminak. A pókhálós felni több darabból áll, más szélességű ráfot is rá lehet csavarozni. És bár régen minden olyan őszinte volt, a központi csavaros versenymegoldás csak kamu: a fedél alatt öt hagyományos kerékcsavar van.

Régen nem ilyen idegbeteg modellciklusok voltak, mint manapság, az E24-es cápa 6-os is már nyolc éve volt a piacon, mire csináltak belőle egy rendes sportautót – 1983-ban mutatták be a frankfurti szalonon, és 84-ben lehetett megvenni. És 1989-ig gyártották, ami bő 13 év, amennyi alatt manapság sokan két modellciklust is lezavarnak. Sőt: a Bódi Süllvy- 6-osnak (E63) összesen szűk hét esztendő adatott (2004-2010). Az első pár évben a Karmann készítette a 6-osokat, azok a rohadósak, de a későbbiek sem rozsdamentesek. Ez is hiába áll a fűtött szalonban, a csomagtartóperem alatt szépen megindult már a rohadás a jobb sarokban.

A belseje is legalább olyan ráérős, mint maga a modellciklus, a vezető felé fordított cockpit is jóval szellősebb, mint a mai stílus; a gombokért szinte nyújtózkodni kell. A kormány karimája már akkor is jó szafaládés volt, de a küllők elképesztően filigránok, és ha átnézünk a kormányon, azt a furcsa jelenséget látjuk, hogy 1984-ben még mennyire nagyon tükröződött a műszerfal plexije. Ha pedig rázoomolunk a részletekre, észrevesszük, hogy akkor a BMW még németül kommunikált. Ami tök romantikus, abszolút támogatom is, amíg csak a Bremslichtig jutok, és kissé elbizonytalanodok, amikor eljutok odáig, hogy Kennzeichl. Persze, persze, ha megmondod, mi az, majd a homlokomra csapok, hogy ja, hát ezt tudtam, csak addig vagyok gondban, míg meg nem mondod.

Kényelmesek az ülések, a kárpit bivalybőr, érted: nem fantázianév, mint ma a Dakota, ami nem is dakotákból készül, hanem tényközlés. Bivaly bőréből van, nem is esett szét 35 év, meg 112 ezer kilométer alatt, különösebb gondozási trükkök nélkül is kibír még egyszer ennyit. Az ülések inkább kényelmesek, mint sportosak, láttam már M635i-ben sportosabb gyári ülést, igaz, ez mindenféle irányban állítható. Magunk mögött is jól elférünk, ráadásul a hátsó oldalablak ha félig is, de lehúzható.

Nemcsak az autó legenda, de a motorja is: ez az M88-as kódjelű harmadik variációja. Sor hat, 3,5 literre növelt hengerűrtartalommal, hengerenként négy szeleppel, egysoros vezérműlánccal. Az elsőt a szupersport M1-be szerelték, 277 lóerővel és szárazkarteres olajozással, ez annak az utcai változata. Ugyanebből készítettek turbós versenymotort is 900 lóval, ez szerencsére nem az. 4500-as fordulatszámon éri el a csúcsnyomatékot, ami 330 Nm, 6,9 másodperc alatt van 100-on, ami ma sem rossz. Nem lő ki, csak mint egy nagyon erős motorcsónak, aminek mégiscsak a levegő közegellenállásának nyolcvanszorosát kell legyűrnie. Örvényleni viszont mégiscsak a levegő örvénylik körülötte, és ez 100-as tempó fölött azért már hallatszik is szépen. Hiába, az 1980-as években még vagy keret nélküli volt egy oldalablak, vagy csendes, a kettő együtt nagyon nem ment.

Vezettem már ezt az autót, de a váltóján mindig felsóhajtok, hogy oké, az S2000 az etalon, és az Aisin ma is ír maximális-közeli dolgozatokat, de lám, valamikor a BMW is tudott ilyesmit. Az autóban nincs sok kilométer, egy váltócsere már volt benne, de csak mert a tulajnak volt egy ilyen váltója, és akkor miért is ne cseréljük már ki. Hasonló alapon („kell egy projekt”) van egy olyan terv, hogy idén csavarra szétszedik és összerakják a motort. Elég népes delegáció hajtogatja, hogy nem kéne, minek azt. Ha éppen kitapossuk a belét, jön a kipufogóból egy kis kékesszürke füst, de hát miért ne jönne?

A gyári gyorsulását érzésre nagyjából tudja, a 245 km/h-s végsebességet is, ha van hozzá elég német autópálya. A BMW M GmbH által épített második sportos, és nem sportautó, legalábbis az M535i (1980) után, és a sportosságát tényleg csak akkor tudjuk értékelni, ha egy bármilyen kortárs autóból ülünk át. Aki vezetett már régi, mondjuk 70-es, 80-as évekbeli sportautót, nem fog meglepődni: akkoriban az jelentette a sportos futóművet, hogy egy jobb-bal kormánymozdulatot követően nem állsz fejre.

Kéne valami nagy 70-es évekbeli GT-összehasonlító, hogy kiderüljön, a kor színvonalán mennyire volt sportos az M635 CSi. Persze csupa gyári állapotú autó kéne, hiszen negyven év alatt annyi minden történhet egy futóművel, hogy az teljesen összehasonlíthatatlanná teszi az autókat. Hát igen, gyakorlatilag reménytelen – úgy képzelem, még tehetősebb újságok is úgy csinálják az ilyen összehasonlítókat, hogy fotogén autókat választanak a képekre, aztán hazudoznak valamit.

Ennek az M635CSi-nek például a kor színvonalán muszáj volt határozottan keménynek számítania, hiszen már az alap 6-os kupé is azért volt, hogy egy kicsit sportosabb legyen, mint egy korabeli 5-ös és 7-es. 40-80 ezer euró között mennek, az utóbbi néhány évben kezdett megindulni az áruk, párhuzamosan az E30 M3-mal. Úgyhogy csak annyi a dolgod, hogy megnézed az utóbbi 5-10 év árait, szerkesztesz egy grafikont, meghosszabbítod a vonalat, aztán megnézed, elég meredeken emelkedik-e ahhoz képest, hogy ezek már egy páraelszívós sivatagban is simán elkezdenek rohadni. És persze bármikor jöhet egy kis kékes füst a motorból.