Lenyúlod csajodtól, anyádtól is

Ford Puma 1.0T 125 LE MHEV Titanium X – 2020.

2020.04.20. 06:32 Módosítva: 2020.04.20. 08:37

A Puma olyan dolgokat tud, ami a tervezőinek szerintem eszébe se jutott. Meg egy pár dolgot nem annyira. Íme, a régi Puma sportkupé, az első Toyota RAV4 és a Honda Jazz közös utódja, egybegyúrva!

Délben kellett leadnom a saját döntőseim hét tagból álló listáját egy még koronavírus-mentes november végi pénteken az Év Autója-intézőbizottságnak. A Pumához nem tudtam hozzáférni, ezért kis híján kimaradt, de csodával határos módon a szentendrei Ford-kereskedésben délelőtt fél tizenegykor még be tudtam pattanni egybe. Volt kábé tíz percem, hogy kipróbáljam, mert a határidők nem viccelnek. Egy perc alatt körbejártuk az autót a píáros Györke Orsival, beültem, indítottam, kihajtottam a telepről, és mire negyedikbe kapcsoltam, tudtam, hogy a Puma ott lesz a listámon.

Ennyire jó.

Csodákat persze nem kell várni tőle, hiszen ez csak egy kis crossover, egyike fajtája legolcsóbbjainak – csak a környezetvédelmi intézkedések furcsa fintora miatt indul hétmilliótól a kínálat, mert ha egy évvel korábban, az akkori normáknak megfelelni tudó, egyszerűbb hajtással jelenik meg, öt és fél, maximum hatmilliós autó lenne. Na ja, elszálltak az árak. A tavaly hétmilliós kocsikat meg ma nyolcfélért mérik, érdemes áthangolni az agyunkat.

Tehát divatos, főként nők, fiatal párok és idősebb emberek körében népszerű, B szegmensbe tartozó crossoverről van szó – azaz a szabadidőautóknál kevésbé terepjárós, de a normál autóknál még azért szabadidőautósabban magas stílusú izéről.

A mérete szerint a sokat tupírozgatott, de még mindig ijesztő nyuggermobil, az Ecosport és a vagány új Kuga közé slisszol a kínálatba, tehát közvetlen piaci vetélytársai az olyasfélék, mint a Nissan Juke, a Seat Arona, a Skoda Kamiq, a VW T-Roc, a Mini Countryman, a Mazda CX-3, a Renault Captur, a Peugeot 2008, vagy a Citroen C3 Aircross, vagy éppenséggel a Fiat 500X. Biztosan kihagytam valamit, de így is szédítő a kínálat, nem? Innen kellene kitűnnie az új Fordnak. Minimum ekrazit kéne hozzá...

Pedig a végén még az is megeshet, hogy sikerül neki. Ebben nyilván segítségére lesz a Porsche Macan-karikatúrájaként megrajzolt forma, ami ügyesen egyensúlyoz a borotvaélen, és magassága, keskenysége ellenére sem válik viccessé, s Fordként is beválik. Az is dob a dolgon, hogy az átlaghoz képest egészen igényes cuccokkal tömték tele az utasterét – itt egy kis puha anyag, amihez a kéz érhet, ott egy adag hivalkodásmentes, jelzésértékű fautánzat, amott egy foltnyi farmeranyag, varrások, szűk marokkal mért krómok, egyfajta hullámzó harmónia. Évtizedek óta a Ford egyik legjobb kisautó-belterét látjuk.

2020 emberét kevéssé érdeklik a műszaki részletek, a többség számára az autót hajthatja akárhány henger, bárhány köbcenti, tök mindegy, hogy villanyt, benzint, gázolajat vagy hidrazint kell-e beletenni, hogy menjen, a lényeg, hogy mindenhol kapható legyen a bele való cucc és a kocsit nehéznek bizonyuljon félretankolni. Egy divatos formátum, lehetőleg lapos és terjengős, Paris Hilton-színvilágú szupersportkocsi, de ha az nem fér bele, akkor minimum valami szabadidőautó-szerűség legyen, jól megjegyezhető pofával. És mindenképpen legyen benne gyors kapcsolódás a telefonhoz, hangos és nagyot dobbantó hifi, illetve egy csomó vezetési segédlet, hogy ne kelljen nagyon odafigyelni a kocsi használatára, mert ugye, mindig jönnek azok a fránya messenger-üzik.

Pipa, pipa, pipa, pipa, pipa és még pipa. Pipa-hegyek. A Puma mindenre „igen” választ ad.

Stílusos, megjegyezhető, fenemód cuki is, de egy férfinak sem ciki kiszállnia belőle – már ha megfelelő a színe, mert vannak határeset árnyalatok. A formátum épp jó, a Ford-féle EasyFuel-betöltőnyílásnak köszönhetően pedig ebbe csak az fog rossz üzemanyagot tankolni, aki kannából méregeti a kéz alatt beszerzett ukrán 86 oktánost. Modern cuccok vonalán? A telefon pillanat alatt kapcsolódik, vezeték nélkül töltődik benne, ha kell, tíz felé megosztható a kocsi saját wifije, a hifi Bang & Olufsen benne (már az ilyen matricát se szokás olcsón adni) és a lehetőségekhez képest egész szépet odazördít a dobhártyáknak, s van sávelhagyás-figyelő, radaros tempomat, fűtőszálas szélvédő, full digi-műszerfal... ehh, inkább nem sorolom, a telefonkönyv-fetisiszták és a leendő Puma-vásárlók látogassák a cég internetes modellkonfigurátorát.

Ez itt már tényleg sok vonzó cucc egy ekkora dobozban, de Fordék úgy gondolták, ha ráemelnek kicsit a tétre, abból nem lehet nagy baj. Az egészhez hozzácsaptak tehát még olyan finom ötleteket is, mint a cipzárral nyitható és az ülésvázakról levehető, utána pedig kimosható huzatot, vagy például a Megaboxot. Aki olvasott már korábban Puma-beszámolót, vagy látott a kocsiról készült videót, annak szerintem fennakad a szeme e név láttán, mert felületes nézelődőnek úgy is tűnhet: új Puma=Megabox. Nagyon sztárolják.

Az ötlet szerintem evolúciósan adta magát: ahogy az autógyártók fokozatosan leszoktak a pótkerékről, s áttértek a defektjavítókra, egy elég nagy, kerek vödör felszabadult a csomagtartóban, amit ki lehetett nevezni második tároló rekesznek. A legtöbb autóban sajnos nem lehetett a csomagtér teljes szélességéig kihúzni ennek határait, e lépésnek útját állták a futómű lengőkarjai és a kipufogódob, bár épp a Ford, épp egy crossoverben kis híján teljesen megvalósította azt is: az Ecosport raktere ugyanis szinte a talajszintig ér, és az ajtó is majdnem abból a magasságból nyílik.

A Puma Fiestától származó szerkezeti felépítése viszont nem engedte ezt a megoldást, így hát maradt a teljes csomagtér-alapterületnél kisebb üreg, amit amennyire lehetett, kihúztak a szélekig, szögletes dobozt kapva ezzel. A szögletes dobozt fém helyett műanyagból készítették el, az aljába tettek egy kivehető gumiszőnyeget, az alá pedig egy kipattintható lefolyót.

E második csomagtartó máris mosható (konkrétan slaggal), súrolható lett, így alkalmassá vált akár horgászzsákmány, sáros bakancsok, de akár kisebb olajos-rozsdás vasdarabok szállítására is. Sőt, mivel a fölé tett kemény padlót élére állítva is el lehet helyezni, az így kapott Megabox aljába bele lehet állítani magasabb szállítandó tárgyakat is, egészen 1,1 méteres magasságig. Közepes méretű szobanövényekkel szokás illusztrálni e lehetőséget, de egyéb, magukat elfektetve nem túl jól érző cuccoknak is jól jöhet, például a bébi zsiráfunknak, vagy éppenséggel a megbontott, tízliteres Veuve Clicquot-pezsgőnk hazaviteléhez is. Amióta a Honda Civic már nem magas építésű és emiatt megszüntették benne a felhajtható hátsó üléspadot, a Jazz maradt az egyetlen személyautó, amiben kényelmesen lehetett egy méternél magasabb tárgyakat (pálmát, bébi zsiráfot, óriáspezsgőt) szállítani. Kabrió, nagy nyitható tető nem ér! Hát most lett még egy.

Mint autó sem rossz ám a Puma. A mi tesztautónk egy 125 lóerős, turbós, háromhengeres, egyliteres benzinessel hajtott példány volt, amelybe beletették a fékezett habzású hibridséget (mild hybrid) biztosító, erős szíjjal a főtengelyre kapcsolódó villanymotort is. Ez itt egy közepesnél erősebb modell, hiszen később lesz a Pumából 125 lovas dízel, 100 lóerős benzines, 125 lovas, sima, hibridtelen változat is, de most egyelőre csak az MHEV-ek, a villanymotorral kisegített 125 és 155 lóerős változatok vannak a listán.

Mire jó, hogy 125 lóerős kivitel létezik szóló benzinmotorosként és hibridizáltként is? – kérdezhetné bárki. Ehhez nem árt felidézni, mennyire halottak szoktak lenni a modern, turbós, kis benzinesek, ha lustán autózunk velük és nem pörgetjük őket eléggé. Naná, hiszen kis fordulaton a motor nem termel elég kipufogógázt, hogy rendesen megpörgesse a turbót, feltöltés nélkül pedig egy ilyen motor, hát... halott. De ebben a kivitelben, ott, ahol még nem él a turbó, beletapos a pedálba a villanymotor, ezért ez a kivitel kiszámíthatóbb, barátságosabb cucc, ráadásul a vele szerelt autó rugalmasabb is. Ezt egyszerűen úgy nevezik - nyomatékosabb. Nagy fogyasztáskülönbség nincs a két 125 lovas között – az egyik 5,5, a másik (a mostani, mienk) 5,4 liter benzint kér százra.

Mild hibrid, tehát nem tud tisztán villannyal menni, itt az elektromosítás csupán arról szól, hogy a kocsi legalább egy keveset megfogjon a fékezési energiából az akkujában (48 voltos a hajtórendszer), majd amikor a benzinmotoron érzi, hogy kapkod levegő után, odaküldje segíteni a villanymotort, Lényegében autós pedelec ez, nem más.

Működni szépen működik. Elsőre persze hosszan keresgéled a kényelmes pozíciót a vezetőülésben, mert az egész elhelyezés kicsit sámlis, a szék magas, az ülőlap rövid, ehhez pedig a kormányt sem szokványosan kell belőni. De előbb-utóbb megjön a sóhaj, mehetünk. Egyébként, ha jól van beállítva a vezetőülés, akkor még viszonylag magas pilóta mögött (vagy a 187 centim még nem az?) felnőtt is elfér hátul. Nem olyan kényelmesen, mint egy Seat Aronában, de mindenképpen több ott a hely, mint a Mazda CX-3-asban, tehát az átlagot megüti a Puma is. És legalább van csomagtartó – még ebben a hibrid változatban is, ahol az akku is rabol szépen a helyből, 401 liternyi.

Szóval megyünk. A három hengert elég rendesen hallani, főként kisebb fordulaton, erőltetve – ott végig velünk van az összetéveszthetetlen nazális kerregés, amíg rendesen tölteni nem kezd a turbó. Onnantól viszont előjön a háromhengeresek jó tulajdonsága, mármint hogy pörgetve szép, simán járnak. Ez is. Ügyes a hangolás, a villanymotor miatt tényleg elég erősnek érezni a motort, mert már a fordulatszámmérő 1200-as osztásától kezdve érezhetően tolni kezd. Később, amikor 1600 táján belép rendesen a turbó, van ugyan egy kis lépcső a gyorsulásban, de nem vészes, figyelni kell rá, ha érezni akarjuk.

Mondom, rendesen szalad a gép, a váltó jól kézre esik, precízen, rövid utakon mozog, öröm lenne kapcsolgatni, de Ford-hagyományok szerint ilyenkor, új korában még akad egy leheletnyit. Annyira éppen eléggé, hogy belőlem öntudatlanul, azonnal kihozta a duplakuplungolási ösztönt, hogy simítsam a váltásokat. Sebaj, mire ez a példány kikerül a tesztflottából, már vajpuha lesz a kapcsolás.

Így, menet közben jön elő a Puma másik szuper tulajdonsága – közvetlenül a Megabox után. Ezt jó vezetni, tényleg, az autóvezetés klasszikus értelmében. Finom, érzékeny a kormánya (egyébként egy üzemmód-választóval a gázpedál érzékenysége és a kormányszervó karaktere is kapcsolható volt, de jó az alapállás is), a két sárvédőpúppal jól lehet tájolni az orrát és szép, pontosan rá lehet tenni az ívre. Nem is a mozgása, hanem a magas üléshelyzet miatt van az egészben egy olyan érzés, mint amikor életünkben először túl magas talpú tornacipőt húztunk, de mivel a Puma laposan, túlzott mocorgások nélkül fordul, hamar megjön hozzá a bizalom. Ismerjük; a Fordnál jó pár évtizede nem szeretnek ügyetlenül mozgó, dülöngélős autókat készíteni, hiszen még a teljesen alkalmatlannak kinéző Ecosportban is van egy csipetnyi dög, pedig attól senki nem várja el.

Nem vitás, a Puma a szegmens egyik legügyesebben kanyarodó autója, talán csak a Mazda CX-3 tudja ezt a szintet. De azért vannak hibái. A sportos mozgáshoz ugyanis elég keményre vették a csillapítását, ami a nagy kerekekkel kombinálva nem ad ki pihentető rugózást. Volt folyamatosan egy keményre fújt gumilabdán ugrálok-érzésem benne, ahogy Budapest utcáin tekeregtem vele. Becsületére legyen mondva, hogy soha nem üt igazán, de a remegés állandó velejárója a használatának – igaz, a Mazda CX-3-nál dettó. Úgy látszik, olcsó eszközökkel vagy sportos tud lenni egy autó, vagy tűrhetően kényelmes, tessék tovább spórolni, ha mindent akarunk.

Másutt is érezni a pénzügyi részleg kíméletlen szigorát: meglepően zajos ugyanis. A motor kis fordulaton való erőltetésre kiadott tiltakozásáról már esett szó, de autópályán még kellemetlenebb dolgok történnek: először kapunk egy adag gördülési zajt, aztán 120-as tempótól felfelé szépen megjön a szélzaj is, és ami a legrosszabb: a motorzaj közben sosem szorul teljesen háttérbe. A végeredmény egy elég kellemetlen zúgás-sustorgás-morgás koktél – önmagában egyik zaj sem vészes, de együtt azért már elég szép koncertet adnak ki.

És azért van az a pillanat, amikor a MacPherson-rendszerű első futómű és az egyszerű csatolt lengőkaros hátsó rendszer kivillant egy idegesen fehér fogat az íny mögül. Mert a Pumával megesik, hogy annyira jólesik vele a kanyargás, az az érzés, hogy az alapvetően orrtolós mozgást egy kis gázelvétellel, leheletnyi fékkel mennyire szépen át lehet kenni semlegesbe, majd még szűkíteni is lehet így az ívet, hogy kicsit túltolja az ember a dolgot. És akkor jön egy szűzanyámsegíts-pillanat, amikor már nem csak finoman kattan hármat a menetstabilizátor, figyelmeztetésül, hogy ne tovább, hanem érezhetően meglódul az autó fara, az ESP pedig rémült és durva kerregésbe kezd. Hát igen, a mindenféle körülmények között kiszámítható és a bajt jól előrejelző futóművet térlengőkarosnak hívják mifelénk.

De az, hogy egy ilyen magas, alapvetően nem vad autósoknak szóló, olcsó járművel eljut valaki oda, hogy ballábas fékezésben, ívszűkítésekben gondolkozik, mutatja, hogy mennyivel magasabbra üt a Puma a saját méreténél. Őszintén szólva, a Skoda Kamiq-ot, Citroen C3 Aircrosst eszembe se jutott ennyire meghajtani. A Puma elég jó, tényleg – és amikor fejben próbáltam összemosni a korábbi emlékeimmel, hogy mikor vezettem először ilyen jó, nagy kerekű, kicsi, sportos autót, beugrott hirtelen egy másik Puma szellemi előd – az első Toyota RAV4, bizony, abból is inkább a háromajtós. És mi a harmadik előd, amiről írtam? Nem nehéz kitalálni – a húsz évvel ezelőtti névrokon Puma, ami szintén Fiesta-alapú volt, szintén baromi jó volt vezetni, szintén elsősorban a csajoknak szóltak a vonalai, ellenben kupékarosszériát hordott. Kicsire nem adunk.

És ha már fogyasztás – sajnos ezt az autót már a koronavírus sűrűjében teszteltem, ezért szó se volt napi munkába járásról, nagy kanyargásokról hazafelé. Nem mentem vele sokat, igazán csak egyetlen félnapnyi időm volt elszabadulni az otthoni karanténból és elvinni egy kiadósabb tekergésre. Azt, hogy egy autó milyen pályán, kanyarban meg úgy általában, ennyi vezetéssel, némi rutin birtokában fel lehet mérni, de ahhoz, hogy legalább nagyjából releváns fogyasztásértékeket mondjon valaki, több napon átnyúló, rendszeres használat kellene, vagy dedikált fogyasztásmérés. Ezért senki ne induljon ki az én 7,3 l/100 km-es értékemből, amit láttam a fedélzeti számítógépen, mert normálisabb használatban szerintem simán hét alá vihető még a kombinált átlag is. Persze a gyári 5,4-hez segítségül hívnám Dolák-Saly Róbertet, aki köztudomásúlag nagyon messzire lát, sőt, még annál is messzebb, mert az efféle távlatok az én képességeimen kívül esnek.

És igen, a tesztautó nem is az alap-Titanium volt, hanem egy Titanium X felszereltségű, az, aminek nagyobb (18-as) kerekei, levehető üléshuzatai vannak, így pedig már 7,9 millióról indul az ára. Hát, nem kevés egy ekkora kocsiért, még én is szokom ezeket az új árakat. Kíváncsi vagyok azért, mennyi lesz a valódi ára – én ugyanis látok már kerek hatmillióért is vadonatúj darabokat a használtautós portálokon...

Annyit meg hóttbiztosan megér.