A luxust nehéz beárazni, hiszen sokszor már önmagában az is luxus, hogy valami nagyon drága. Lásd Range Rover, ami kisebb az X5-ösnél és a Q7-esnél is, de 20 millióval drágábban adják. Na, a Lexus RX-ben az öt centis hátsó hosszabbítás kerül hárommillió forintba.
Földhözragadték rávágnák, hogy kis haver, miért nem veszel egy új Swiftet, és parkolsz mögé, az nagyobb hosszítás, mint öt centi, és nem csak két plusz ülés. De egyrészt a Swift már 4 millió fölött van, másrészt urak eleve a hatüléses RX450hL-t veszik, ha van három gyerekük. Apu, anyu, három gyerek és egy szabadon választott nagyszülő így is elfér, de így egyetlen, bár annál elegánsabb tollvonással lemondtunk a nagycsaládosok szerzési kedvezményéről, a 2,5 millió forintról. Amit simán elvihetnénk ezzel a 25 millió pluszos luxusautóval is, hiszen kapható akár hét üléssel.
A formaterv egyszerűen borzasztó, mármint tényleg: ránézel és elborzadsz, de szó szerint, nem csak úgy képletesen, a kifejezés szóvirág-értelmében. Mintha egyetlen céljuk lett volna: más legyen, mint a többi. Elérték, de a többi nem véletlenül nem ilyen ám. A tekintete sunyi, de nem szexin sunyi, hanem nagyon-nem-szexin. Az a homokóra hűtőrács hogy mire jó, elképzelni nem tudom, az oldalsó hullámok meg mint integető lufiember a szélcsatornában. A hátulja... hát az is ott készült, ahol a többi része. Ráadásul pont az a része lett rossz, ami márkajelleg kéne, hogy legyen a Lexusnál: eltűntek a Lexus-lámpák.
A Lexus-lámpa hagyományosan egy olyan búra, ami színtelen, és a piros meg a narancssárga csak működéskor látszik. Valamikor az ezredforduló körül kezdték, és akkora divat lett, hogy a legkülönfélébb autókhoz jelentek meg utángyártottak, például még Golf 2-eshez is lehetett kapni. Legjobban akkor is a Lexusoknak állt, mert a Lexus, akárcsak például a Toyota Priusok, szinte kizárólag seszínű - ezüstmetál, pezsgőmetál, világos grafitmetál; a seszínű ötven árnyalata. A színtelen búra homogénné teszi magát a lámpát, egy seszínű kasztnira illesztve pedig az egész autót - apró finomság, de nagy kár érte, hogy most egy otromba, félig piros bumeráng került a hátsó sarkokra.
“Az új RX nyújtott változatában akár hatan vagy heten is kényelmesen utazhatnak, ám ez a bővítés kicsit sem csorbította az autó karosszériájának szépségét és vezetésének örömét.”(Lexus honlap)
A belseje is rémületes.. Nehéz megmondani, önmagában mi a rossz, hiszen például ez a sportos kormány egy IS 300-féle sportos kis szedánba tök jó. De ezek a furcsa, kusza vonalak a műszerfalon, és leginkább a műfát utánzó bőr - tényleg nehéz mit mondani. Az ajtóban és a kormányon is olyan, mintha valami nagyon ronda műbőr lenne, a körmömet nyomkodtam bele, úgy gyanakodtam - munkanéven lóbőrnek kereszteltem, pedig tényleg fa. El kell vonatkoztatni attól, hogy ez a barna csak az európai szemnek szokatlan. Amerikai és kínai szemekhez kasztingolták, de ezen kívül az ősi japán átok, a túl sok szín és túl sok forma is sújtja a Lexust. Nem sikerült egyforma zöldet találni a klíma kis belső keringetés-ledjéhez és a BSM (holttérfigyelő, lexusul), meg az EV Mode-visszajelzőihez - előbbi világos fűzöld, utóbbiak fenyőzöld.
Az ugyanakkor csodálatos, hogy bár a menüjén reszeltek valamit, ez egy ötéves belső, amit nagyon érdemes megbecsülni. Mert valószínűleg nem lesz több ilyen. Amikor a Tesla kihozta az első digitális pingpongasztal-monitort a középkonzolon, a nagy autógyárak velem együtt a fejüket csóválták, hogy mekkora baromság, mennyivel nehezebb így bármit is kezelni (leszámítva természetesen a digitális fingópárnát). Aztán egy évtized alatt sajnos leesett nekik, hogy oké, kezelni tényleg szörnyű, de mennyi pénzt lehet már keresni a megspórolt kapcsolók nem-gyártásán, nem-vezetékelésén, nem-beszerelésén! Úgyhogy normális gombokhoz rendelt egyszerű funkciókat egyre inkább csak az ilyen, kifelé menő konstrukciókon találunk. A Q7-ből jőve például elsírod magad örömödben, hogy a kormánytól balra megtalálod a HUD, meg az ablakfűtés kapcsolóját, és a váltókonzolon ott van szépen minden klímavezérlő gomb, az üléshűtésig.
Az ülés maharadzsásan kényelmes. A végeredmény, mármint hogy az átvett tesztautóban sem az ülést, sem a kormányt nem állítgatom, ugyanaz, mint az Audi Q7-ben, csak a német kemény üléssel éri el ugyanazt a hatást, ez meg fotelszerűen puhával. Ízlés kérdése, kinek melyik jön be, nekem speciel mindkettő, bár hosszú távon, valahol két és három órányi ülés táján az Audi keménységét kezdem el jobban kedvelni. Plusz bár az első ülések szellőztetettek (a hátsók fűtöttek), a szellőzést nem nagyon érezni, pedig 3-as fokozatban használtam, és direkt füleltem, hogy hallani is a ventilátorok súgását. Jó üléshűtésnél fázni kezd az ember háta, ez épp csak izzadáshatáron tart.
Az ülésekkel kapcsolatos legidegesítőbb hülyeség azonban, hogy a könyöklő és az ülőlap között van vagy két centi hely, úgyhogy ha sietve huppanunk be, és nem szortírozunk mindent a megfelelő rekeszbe, csak átdobjuk az utasülésre a brifkót, a telefont meg a kulcscsomónkat, bármelyik, szerencsétlen esetben akár mindhárom beleeshet a résbe. A luxusban az a nagyszerű, hogy ilyenkor nem az van, mint a proletároknál, hogy kiszállunk, és két mozdulattal előre-, meg hátrahúzzuk az ülést, hogy kibányászhassuk a cuccokat. Nem: szép lassan kúszik előre, aztán meg hátra, miután megláttuk, merre is van az a rohadt garázsnyitó.
A középső sor üléseit 15 centit tologathatjuk a leghátra beszálláshoz, és még koppra elöl is elfért a lábam, bár nagyon nem terpeszkedtem. Leghátul meg olyan, mint a legtöbb ilyen - ha valaki egyszer nagyon ki akar lépni a komfortzónájából, majd végigteszteli a hétüléses szabadidőautók hátsó üléseit, melyik a legrémesebb, de rám ne számítsatok. Félrebillent fejjel gunnyadtam, és bár van külön klímapanel, meg ablak is, alapvetően úgy látunk ki, mint amikor egy fapados repülőn nagyon rossz jegyet oszt az algoritmus. Az se megnyugtató, hogy a fantasztikusan szóló hifi egyik hangszórója pontosan a fülünk mellett, a hátsó tetőoszlopon kapott helyet. A hatüléses változat értelme szerintem, hogy így öt ember tényleg normálisan elfér - egy sorban hárman még mikrobuszban sem igazán kényelmes.
Az RX-be még 2005-ben szerettem bele, akkor iszonyatosan radikális volt ez a koncepció, a kis fogyasztású, 130-ról vadul kilépni képes szabadidőautó. Ez most az RX negyedik generációja, de a konfig szinte ugyanaz: 3,5 literes V6-os benzinmotor Atkinson-ciklussal, 262 lóerővel, plusz elöl egy 167, hátul egy 68 lovas villanymotor. A matek pedig ugyanúgy nem jön ki, mint a lágy hibrid Swiftben; az összteljesítmény nem 262+167+68=497, mert az összteljesítmény bizony csak 313 ló. A Swift onnan jutott eszembe, hogy abban sem adják a villanymotor plusz három lovát az összteljesítményhez, mert nem hozzáad, hanem kivon, a fogyasztásból, a visszatermelt áram segítségével. Az akkupakk 2,4 kWh, nagyjából annyit mehetünk csak villannyal, mint egy 3-as Prius. Nem is a lopakodásért van benne, hanem a 9 literes fogyasztásért.
Mostanában ültem végig a luxus-suv mezőny nagy részét, és mindet kedveltem, a Range Rovertől a BMW X5-ön át az Audi Q7-esig. A Range és az X5 plug-in hibrid volt, az Audi pedig dízel - mindegyik jobban gyorsult, és többet fogyasztott. A Lexus RX450 sima hibrid, vagy ahogy a Toyota nyelvújítása mondja, öntöltő, ami mintha a modern plug-inekkel szembeni elmaradottságot lenne hivatott palástolni, de valójában kevesebbet fogyaszt. A tökéletes világban, ahol mindenki szorgalmasan töltögeti a plug-injét, persze lehet szép katalógus-fogyasztásokat csinálni, de a nagy betűs életben az jött ki a plug-ineknél, hogy bármennyit dugtál, tíz liter. Ez az RX450h meg 9. Városban, csak úgy simán 9, városban, dugóban 9, autópályán törvénytisztelet függvényében 8,5-9,5 között.
Az a szép, hogy már az első generációs, 2004-es Lexus RX400h is ilyesmi fogyasztást tudott hasonló dinamikával, bár az még 10 másodperc alatt érte el a 100-at, és belül maradt a két tonnás határon. Azóta 8 centit nőtt a tengelytáv és negyed tonnát a tömeg, Érezni amúgy, hogy két évtized alatt egy méretet nőtt az autó, én történetesen széltében érzem sokkal nagyobbnak, pedig papíron oda csak öt centi plusz került. Már a régi RX is nagyon kényelmes autó, ez az öt centi, ha nem is mondhatom, hogy kellett, de jól esik. Ezek a nagy SUV-ok mindig kényelmesen futnak, de ez a Lexus érzi még a Range Roveren kívül a lényeget: ez a legkényelmesebb. Az X5 és a Q7 valamiért sportosabb próbál lenni - légrugóval azok is kényelmesek, de ennyire valahogy nem. A Lexus futóműve is adaptív, és alapban is rakhatjuk Sport, meg Sport+ állásba, de azok is kényelmesebbek, mint mondjuk az Audiban a komfort.
Biztos ki van mérve. A fókuszcsoport be lett ültetve, a kérdőívek ki lettek töltve és ki lettek értékelve, tehát a német luxusbálnák nem véletlenül sportosabbak, de én az amerikai iskola híve vagyok. Aki egy kettőnegyed-kettőfél tonnás autóval száguldozna, hülye. Ezekkel előrelátóan kell közlekedni. A forgalom tempójában, kihasználva a lehetőséget, hogy városban sok autó fölött látunk el, így hamarabb léphetünk le a gázról. És nem a testi fölényt kihasználva nevelni gyorsabb haladásra a többi közlekedőt. Az RX450h-val lehet kanyarodni és cikázni, csak kevesebb kedved van rá, mint a Q7-esben és az X5-ösben, és ez így van jól.
Valójában megy ez, mint a barom, jól szól a V6-os, ha odalépünk neki, csak minek. Sokkal több öröme van az embernek a csendben, amit a jó hangszigetelés, az aktív zajcsökkentés, meg a dupla üvegezés ad. Azt meg iparági sztenderddé tenném, hogy az RX az első autó, amiben normális sebességgel bír felhúzódni az oldalüveg - a dupla üvegtől szánalmasan belassul a Volvo XC90-től a BMW X5-ösön át a Bentey Flying Spur ablakemelője is. A Mark Levinson hifi hagyományosan szépen szól, bár nem tudom, hogy generációnként adnak-e hozzá egy új hangszórót, vagy párosával kettőt, mert az első RX-ben még 11 hangszórós volt a hifi, itt meg már 15. De gyönyörűen cicereg, és igazi anakronizmusként van még benne CD-játszó is.
És a fény, A FÉNY!!! Mióta az eszemet tudom, új lámpafajták jönnek-mennek, de hiába halogén, vetítőlencse, xenon, bi-xenon, vagy led, a vége mindig egyszerű: nagy foncsor=nagy fény, kis foncsor=farkasvakság. Ránézésre azt gondoltam, az alamuszi tekintet oltárán a Lexus feláldozza a világítást, főleg hogy fantasztikus bullshitparádé jár a lámpák mellé. BladeScan BiLed, melyben állítólag kis pengetükrök pörögnek 6000 percenként hatezres fordulattal. Látni speciel nem látni rajta a működést, még a kapcsolódó videón se nagyon, meg hogy akkor ez most csak a reflektorra vonatkozik-e, de tanúsíthatom, hogy a sima tompítottja is elképesztő fényt ad. De olyat, hogy megőszülsz: egyszerűen a fűszálakat számolgathatod a nagy éjszakában, kontrasztos, részletgazdag, mintha egy modern, nagy tévén néznénk az utat.
Vannak benne vezetőtámogató rendszerek, de valahogy takarékra állítva - igazi áldás. A sávtartóval nem kellett birkóznom, a táblafigyelő által beolvasott falsokat simán leszartam, és már arra kezdtem gyanakodni, hogy még sincs bekapcsolva minden, amit már ellenőriztem a menüben, hogy be van. A fáradtságfigyelő nem ijesztgetett feleslegesen, igaz, nem voltam fáradt, de mikor törődik ilyesmivel a VW?! Az állandóan odacsördít neked, ha kell, ha nem, érezd a törődést. Gyanakodtam tehát, hogy sok kütyü nem is működik, de egy valóban veszélyes ráfutásos helyzetben a radar becsipogott.
Egyszerűen annyira jó, hogy az X5, a Q7, a Cayenne, meg az összes többi közül is ez kéne. Pedig a külsejétől a sírás kerülget, a belsejétől a röhögőgörcs. Elképzelni nem tudom, hogyan jött ez ki, hogy egy autónak pont ez legyen a formája, és hogy mit érez, akinek ettől támad (ránézésre) vásárlási impulzusa. Nekem kicsit olyan a szisztéma, mint amikor jött a 2. Ukrán front, és a nők arcát bekormozták, nehogy a katonáknak erőszakolási impulzusa támadjon. Szóval na, nincs más megoldás, a formájától el kell vonatkoztatni.
