Teszt: Hyundai Tucson 1.6 T-GDI LP Prime

Láthatóan ráment a dizájnra az új Hyundai Tucson, és nem eredménytelenül: minél többet vizsgálom, annál érdekesebb forma a negyedik generáció. Igen, negyedik, mert bár a másodikat Európában ix35-nek hívták, másutt az is maradt Tucson, és világos ív rajzolható fel a 2004-es első kiadástól mostanáig. Például abban, hogy minden szériával egyre szebb lett, és mára, túl hétmillió darabon, mer különleges lenni.

Talán pont az orra tetszik legkevésbé. Ugyan látványos a több elemre szakított, szárnyat mintázó nappali menetfény, ám a hűtőrács furcsán filligrán közelről, mert szinte áttetsző anyagból készült, hogy a részének tünjön a világítás. A valóságban nem közös elem a rács és a fény-mátrix, ami megváltó tény lehet koccanás esetén. És végtére nem kell erősnek lennie egy ilyen díszrácsnak, csak a látvány fura. Mögötte amúgy óriási hely van, mert annyira nagy a kocsi orra, hogy ez a négyhengeres keresztmotor egyszerűen elvész benne, bár gondolom a full hibrid hajtáslánc valamivel jobban kitölti.

De a Tucson egészén sokat dolgozott a formatervező részleg, az oldalán például addig préselgették-hajlítgatták a lemezeket, amíg origami hangulatú lett. A fenekét is látványos lámpatest uralja, ha a nappali menetfény szárny, akkor a zárfény a karmos láb – úgy tűnik, ragadozó madár járt Sangyup Lee vezető tervező fejében. Futotta olyan kellemes apróságra is, hogy az ablaktörlő rejtett a középső féklámpa árnyékában, így hatalmas H logó trónolhat a látványos hátsó közepén. Más kérdés, hogy a csomagtér nyitó gombot közvetlen ez alá tették, ami remek hely, ha elektromotor mozgatja az ötödik ajtót, ám ebben a viszonylag olcsó változatban még kézzel kell kiemelni, amihez át kell fogni a kilincsről az ajtó aljára a nyitáshoz.

A mindössze öt éves elődhöz képest változatlan a szélesség (1850 mm) és a magasság is csak fél centit nőtt (1650 mm), a hossza viszont már több, mint 4,5 méter. Legalábbis nálunk, a Közel-Keleten és Közép-Amerikában, ahol a rövid tengelytávú változatot forgalmazzák. Ez sem rövid igazából, nőtt az elődhöz képest (2680 mm), de a világ többi részén nyújtott, 2755 mm a tengelytáv, és így a teljes hossz is nagyobb. Biztos nyomós oka lehetett rá a Hyundainak, ha két verziót fejlesztettek, de innen nézve nem értem, mi szükség erre, mert már az európai Tucsonnak is hombár méretű a belseje.

A csomagtér katalógus szerint 620 liter, amibe valószínűleg beleértik a fedél alatti rekeszeket, de azok nélkül is legalább 550 literes kell legyen, ami hatalmas. Költözködés esetén 1,8 köbméterre növelhető a hátsó üléstámlák előre buktatásával, csak elötte az oldalajtóhoz kell fáradni, mert hátul nincs kallantyú. Plusz pont viszont, hogy a támlát több meredekségben lehet rögzíteni, amit hosszabb úton értékelni fognak a pihenni vágyó utasok. De a hátsó sor számomra mégis a Tucson egyetlen szégyenfoltja, itt ugyanis hiába hatalmas a tér, a pad mégis csak kétszemélyes. Annyira bent kezdődik ugyanis a két szélső ülés, hogy a középső egészen keskeny lett közöttük, ami ekkora autóban nettó pazarlás.

Négy embernek azonban testmérettől függetlenül pazar helye van, és a kabin kialakítása is kellemes. A tesztautó legtöbb extrája éppen ide tartozik, hiszen a drágábbik óracsoport, a feláras navigáció és klíma, illtve az ötvenezer forintos Teal design csomag is mind azt szolgálja, hogy az elöl helyet foglalók modern és kellemes környezetben érezhessék magukat. Sikerrel, mert a Samsung és az LG hazájában tudják, mennyit javít egy szép rajzolatú kijelző a minőségérzeten, úgyhogy a 10,25 hüvelykes navigáció képe leveri az ellenfeleit, mint vak a poharat, de még BMW-ből átülve sem érezzük a visszalépést.

Ha egyszer arról akarnék előadást tartani, mennyire nem a katalógus mondja meg, milyen érzés egy autóban ülni, hát a Tucson biztosan mellékelt ábra lenne. Számos piaci ellenfele kínál háromzónás klímát például, de szinte mind a szokásos rostélyokat használja légbefúvásra, a Hyundai viszont a műszerpult íveibe kisebb légrések sokaságát rejtette, és ezeken keresztül is tud levegőt beengedni – nem hajszárító, hanem szellőztetés, sokkal kellemesebb. Vagy a tolatókamera, aminek itt éles és tiszta a képe éjjel-nappal, míg számtalan rossz felbontású ellenfele csak ideális körülmények között használható. Az ilyen életet könnyítő apróságok miatt lehet megszeretni egy használati tárgyat, úgyhogy jár a taps.

De ugyanez az elv érvényesül a futómű esetében is. Papíron szinte minden ilyen közepes családi crossover hasonló fefüggesztést kap – elöl MacPherson, hátul multilink. De ezt itt olyan, mint a Pángalaktikus Gégepukkasztó, egyszerűen kifagy az agyam tőle, úgy tesz zárójelbe Fordot, Hondát, Toyotát, bárkit. Rugózik, elnyeli az úthibákat, a kocsi mégsem billeg, nincs hajózás, csak engedelmes egyenesfutás és gyönyörű kanyarvétel. Nem sportautó természetesen, de olyan magabiztosságot ad a vezetőnek, akár rossz úton is, ami messze nem általános a kategóriában. Megkockáztatom, hogy ebben méretosztályban dobogóra érdemes, árcédulától függetlenül, pedig ellenfél akad bőven.

Ez a 150 lóerős 1.6 T-GDI LP egyébként a belépőmotor, mert bár az egyik dízel gyengébb, de drágább is. Alapvetően jó karakter, zokszó és különösebb turbólyuk nélkül teszi a dolgát, 10,3 másodperces gyorsulása jelzi, hogy pont elég erős a sofőrrel 1,4 tonnás autóhoz. Azonban a téli hidegben 9 liter körül alakult a fogyasztás, és bár nyáron ez valószínűleg inkább 8 lesz, az alá csak sok országúti kilométerrel szorítható. Vagy a félmillió forint felárért kínált, 48 voltos lágy hibrid rendszerrel, ami a csúcsteljesítményt nem növeli, de az elindulásban és a dugóban segít. Automata váltót is csak ahhoz lehet kérni, ehhez a sima benzimotorhoz kizárólag manuális társítható, bár 4WD kapható, ha kell, 650 ezer forint felárért.

A vezetőülés és a kormány tág határok között állítható, és mindkettő fűthető is, ráadásul nagyon bika a rendszer, percek alatt átforrósodik a textilkárpit, úgyhogy szerintem a legtöbb testalkattal el lehet itt helyezkedni, és a kezelőszervek is jók. Az egész vezetési élmény egyedül a váltókarnál bicsaklik, ami könnyen és pontosan jár, de régmúlt Opelekre jellemző kilométeres úton – szó sem lehet csuklóból váltogatásról. Manapság szokatlan hiba, de az a fajta kényelmetlenség, amit simán meg lehet szokni, és hátrányt nem okoz, hiszen ez egy városi terepjáró, nem roadster.

Az ergonómia viszont harmadszor is döccen a csomagtérnyitás és az ülésdöntés után: a kormányon ugyanis van hangerő és szám léptető kapcsoló is, közvetlen egymás mellett, mégis egymáshoz képest fordítva működnek. A hangerőn felfelé van a plusz, a léptető viszont lefelé nyomva ugrik a következő számra, ami ilyen igazi WTF hiba, nem is értem, hogy lehetséges. Apróság, tényleg apróság, de minden másban annyira erős a Tucson, hogy az ilyenek nélkül konkrétan a kategória trónjára törhetne, ugyanis még az ára is jó.

Állandó kedvezményekkel 9,5 millió ez az 1.6 T-GDI LP Prime változat, ami szerintem a mai piacon kiváló, mert annyival olcsóbb a hasonlóan felszerelt full hibrid ellenfeleknél, hogy a fogyaztása már nem akkora hátrány, a vezetési élmény pedig lemossa a többségüket. Nem véletlen, hogy Európában az egyik legnépszerűbb típus a Tucson, évek óta folyamatosan százezer feletti éves értékesítéssel. Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy ez a mostani is nagyot fog aratni, és ez a majdnem belépő szintű tesztautó megmutatta, hogy nem kell sokat költeni rá, hogy jó legyen.