A Jaguar ugyan a csodálatos szedánokról híres, most mégis alig bír eladni olyat, bezzeg az F-Pace egész kelendő. A frissítéssel soros, hathengeres dízelmotort kapott és szinte teljesen új műszerfalat, ám a kocsi lényegét tekintve maradt klasszikus SUV – és pont emiatt nem volt annyira meggyőző, hiába van tele jó részletekkel.
Valamiért különleges aura veszi körbe az angol márkákat általában, a Jaguart pedig különösen, ám nehéz eldönteni, pozitív, vagy negatív felhanggal. A közhiedelem egyszerre véli őket bőrkötésű fényűzésnek és megbízhatatlan problémahalmaznak, aztán az egyikre vágyik, akinek nincs pénze rá, a másikat meg kerüli, akinek van. Így alakul ki az a fura helyzet, hogy az F-Pace tesztautóhoz álltak meg az utcámban érdeklődni, hogy milyen, de az ilyen témában érdekelt felek többsége inkább X3-ba ül helyette. Vagy Mercedes GLC-be, sőt esetleg Macanba, mert egy ilyen 25 milliós Jaguar árából a Porsche is kényelmesen kijön.
A helyzet azonban még ennél is drámaibb, van ugyanis angol márka, mely egész jól megél a drága terepjárók piacán, az a bizonyos érdeklődő is Range Roverből volt kíváncsi a Jaguarra. Ráadásul még osztozik is az F-Pace a Land Rover technológiáján. Innen tényleg nehéz nyerni, úgyhogy minden együttérzésem a nagymacskás jelvény csillogásán ügyködőké, küzdenek mint malac a jégen, eredménye azonban kevés – a legújabb hírek szerint az elektromos átállás siettetésétől várják a megváltást. Úgyhogy most kell még gyorsan beülni egy ilyen, benzinkútnál tankolható Jaguarba, mert mire kifut a lízing három-öt év múlva, addigra csak villanyhajtásúra lehet majd váltani.
Az F-Pace egyébként meglehetősen nagyot szólt 2016-ban, egy darabig úgy tűnt, az éves százezres példányszámot is elérheti. Ez aztán nem sikerült, ma már a fele se nagyon jön össze, de így is a legkelendőbb Jaguar – szerintem az angolok nagyon sajnálják, hogy nem dobták korábban piacra. 2020 szeptemberében érkezett hozzá a frissítés, ami ráadásul viszonylag mélyen belenyúlt a kocsiba. Na nem az alakjába, azt bárki összekeverné az eredetivel, de a vezető környezete egy generációt ugrott előre, és a hibridség is betette lábát az ajtón.
E friss F-Pace D300 SE orrán új a jelvény és a hűtőrács, és újak a harciasan vékonyra húzott LED fényszórók. Megújultak a hátsó lámpatestek is, bár inkább a rajzolatuk, a bennfoglaló forma gyakorlatilag változatlan. Tény, hogy nincs rossz szöge a kocsinak, növök jó tíz centit ebben ülve, annyira erőt sugárzó a forma – a macsó városi terepjáró kategóriában még mindig az egyik etalon. És most már odabent sincs miért szégyenkezni, mert a Range Roverekből ismerős, teljesen digitális cockpit látványos, sőt, gyönyörű.
A központi infotainment jól működik, a tekerős-érintőgombos klímapanel is finom, ám a kormányon elhelyezett kapcsolók itt valahogy nem adták ki olyan jól, mint akár abban a Range Rover Sportban, akár a Defenderben, amit próbáltam. Nem mindig sikerült elsőre kormányfűtést kapcsolnom például, és az óracsoport beállítása is túl bonyolult így, tekerőkapcsolóval és két nyíllal. Pedig a kijelző maga szép, és sokféleképp személyre szabható.
Szintén friss az orrában a nagy dízel, ami maradt háromliteres és háromszáz lóerős, de most már nem PSA V6, hanem a saját, Ingenium, soros hathengeres, lágy hibrid rendszerrel kiegészítve. Na, azt nem érezzük, a sorhatot viszont igen, mert a hangja nagyon gusztusos, ereje pedig annak ellenére végtelennek tűnik, hogy a csúcsnyomaték csökkent kicsit, 700-ról 650 Nm-re. Azért sem panaszkodik senki, ha a kastély renoválása miatt csak 65 szobát használhat a szokott hetven helyett, ez a nagyon korán ébredő hatötven is elég lesz. Vontatni tökéletes lehet vele, és a tempóra sincs panasz, a 6,4 másodperces gyorsulás meg a 230 km/h végsebesség érzésre játszi könnyedséggel megvan. De mielőtt sportkocsit vizionálna bárki az F-betű miatt, itt egy másik adat: feltankolva, velem a volánnál 2,1 tonna az F-Pace.
Ránézésre azt gondolom, hogy az alumínium karosszéria ellenére viszonylag magasan lehet a súlypontja, mert a peckesen álló motor teteje egészen fent van. Például mert a forgattyús ház alatt fut át az első hajtás, és azalatt is van még húsz centi. Ami a kategóriának megfelelő hasmagasság, de az egészből az jön ki, hogy amikor tíz év múlva a nepper kavicsos udvarán valaki be akar kukkantani az olajsapka alá, akkor jobb lesz sámlival készülnie, amire felállhat. Ennek ellenére meglehetősen stabil az F-Pace, szégyentelenül gyorsan lehet vele kanyarodni, és bár inkább limuzinos a kormánya, semmint sportkocsis, mégis jól tűri a dinamikus vezetést. És a dinamikus alatt itt azt értjük, amikor az utasok már az életükért kapaszkodnak a csendes és jó illatú kabinban. Ám a vagányság ára, hogy messze nem rugózik olyan jól, mint akár a kategória, akár a márka megkívánná.
Ez tíz éve még egyáltalán nem lett volna baj, akkoriban még ott tartott a tudomány, hogy a Porsche Cayenne is csak ahhoz képest volt ügyes. Viszont azóta sokat léptünk előre, és bár az F-Pace alá szinte már művészi futóművet terveztek, ezzel a tömeggel és magassággal szemben ennyi már kevés. Bezzeg ugyanez alacsonyabb kiadásban mennyivel többre volna képes! Ott a dízel-hibrid E Merci, az is éppen 2,1 tonnával terheli a csavarrugóit, mégis úgy tud sokkal kényelmesebb lenni, mint az F-Pace, hogy közben gyorsabb kanyarban. És ez nem arról szól, hogy a németek ennyivel ügyesebbek lennének, ó nem. Ha valamihez, a futómű beállításhoz világelső szinten értenek a Jaguarnál. De a BMW 5 Touring is fényévekkel kényelmesebb, mint az X3, ez egyszerű fizika.
Ha lenne kockás füzetem és plajbászom hozzá, azt is feljegyeztem volna, hogy a 8 fokozatú ZF mintha kicsit lustára lenne programozva, tehát míg a futómű akkor a legjobb, ha meghajtom, a hajtáslánc inkább elegánsan vonulni szeret. De ez csak apró kötözködés, pláne hogy egy ilyen autóban már rendszeresen frissítik a programozást. Az egy kicsit jobban zavart, hogy bár centire nagy a hely hátul, érzésre valahogy mégsem tűnt tánctérnek, talán mert az első ülések trónnak is beillenének, így kicsinek és törékenynek érzem magam az árnyékukban. A csomagtérre nem lehet semmi panasz, 601 literes, pakolhatósága, az ülések dönthetősége mind rendben van – és ez úgy, hogy a padló alá még befért egy viccesen keskeny és magas mankókerék.
Szóval az F-Pace ezzel a dízellel majdnem mindent tud, amit várhatunk tőle. Sok minden belefér, sokat vontathat is, hajtása-hasmagassága könnyű terepen gondtalan vezetést biztosít, ereje végtelennek érződik és a felhasznált anyagok, a látványos formák-színek, az egész kabin kialakítása fenséges luxust sugároz. Alakja is telitalálat, ebben mindenki tudni fogja, hogy megjöttünk. Én mégis csak arra tudok gondolni, hogy vajon milyen jó lenne ez a sorhatos dízel, meg ez a csodás futómű az XF kombiban, hátsókerék-hajtással. Az F-Pace, illetve hát az őt létrehozó öngyilkos divat miatt erre sosem kapok választ, pedig az tényleg ütős búcsú lehetne a Jaguar belső égésű érájától.
Ide kattintva kereshet készleten lévő, új Jaguar F-Pace-eket a Jóautókon .
