Teszt: Peugeot 508 SW Allure 1.5 BlueHDi 130 EAT8 - 2023.

A Peugeot jelenlegi kínálatából magasan az 508 érdekelt a leginkább. Közepes méretű, jól néz ki és praktikus, tehát ideális családi autónak is. Épp ezért igazán örültem neki, hogy már a ráncfelvarrás utáni, vagyis a 2023-as kiadás került hozzám, ráadásul kombi formában, a normál dízellel és az alacsonyabbnak számító Allure felszereltséggel. Teljes nevén tehát Peugeot 508 SW Allure 1.5 BlueHDi 130 EAT8. Ennek magánügyfél alapára épp 15 490 000 forint, miközben a legolcsóbb ötajtós szedán 508 "csak" 14 090 000 Ft.

Az 508 második generációját a 2017-es Peugeot Instinct koncepció inspirálta, melyet még az időközben a Renault-hoz igazolt Gilles Vidal jegyzett. A 2018-ban bemutatott 508-at viszont már Giovanni Rizzo rajzolta, míg a kombi módosításai és tetővonala Sylvain Henry munkáját dicsérik. Manapság ő a rezidens a PSA-divíziónál.

Az összhatás megnyerő, az 508 SW pedig ezzel a tudatosan passzentosra szabott i-Cockpit beltérrel úgy érződik sportkombinak, hogy a dízellel csak 130 lóerős. Tehát nem a tempója a lényeg, ám a dizájnnak és a nyomatéknak köszönhetően így is hozza a dinamikus hangulatot. Mindez azért fontos, mert nem árt, ha az esetleg a kifejezetten a gyerekek miatt vett kombi némi vágyat is ébreszt a felnőttekben.

Úgy alakult, hogy az év végére maradt szabadságokat egy cseh körutazásra használtam fel, így pedig még az 508 SW tankját is sikerült kiüríteni. Ezer kilométeres hatótáv mellett ez nem is olyan egyszerű. Két utassal, a rendes fagyban és téligumikon a legjobb átlag 4,8 liter, az összesített pedig 5,5 liter volt 1419 vegyes kilométer leküzdése után. Csak azt ismételhetem, hogy egy ideális világban minden tesztautóval ennyit kéne mennünk.

Retkes autót viszont nem fotózunk, márpedig a történelmi Csehország, vagyis a dél-nyugati, Ausztria feletti rész bejárása során az olvadó hóban, a felszórt latyaktól olyan mocskos lett szegény Peugeot, hogy egyetlen képsorozatot csináltam róla külföldön. Méghozzá akkor, amikor egy jelentős erdei zsákutcába kerültünk, így ezúton is éljen az elsőkerék-hajtás a Continental WinterContact abroncsokkal. Ezen a bő másfél tonnás autón remekül teljesítettek havon, jégen és nedves aszfalton is, holott adtam rá lehetőséget, hogy megtréfáljanak.

Az 508 már nem kapható manuális váltóval, a nyolcsebességes Aisin EAT8 automata pedig jóval kifinomultabban bánik a 300 Nm-es csúcsnyomatékkal, mint a korábbi hatsebességes. A Peugeot egyik kellemes meglepetése, hogy hiába épül hasonló alapokra, mint akár az Opel Grandland, akár a szintén remek DS4, önálló karakterrel rendelkezik, így nem süllyed el a Stellantis termékek egyre bővülő tengerében.

Ha a belső konkurenciáról van szó, az 508 még az EMP2 V2.3 platformra épül, míg a Citroën C5 X, a DS4 és az új Opel Astra már az EMP2 V3-ra. Utóbbi kész a teljesen elektromos hajtásra is, ami az 1.5-ös dízellel szerelt 508 SW szempontjából mindegy is.

A ráncfelvarrás a már nagyra nőtt oroszlános orrot, valamint frissített szoftvercsomagot hozott, az SW 60:40-arányban osztható csomagtere pedig változatlanul 530 literes, így ezen a fronton is könnyedén felveszi a versenyt a pazarló SUV-kkal.

Az i-Cockpit beltérrel sokan nincsenek kibékülve, mert szűkösnek, illetve a kormány és a műszerek pozíciója miatt nehezen olvashatónak találják. A Peugeot ezzel szemben azt mondja, hogy hatalmas siker a 2012-óta alkalmazott utastér, mely „stimulálja" az autóban utazókat.

A kisméretű, szögletes kormánykerék, a magas műszercsoport és a viszonylag mély ülések miatt valóban szorosabban ölel a Peugeot, mint egyéb Stellantis modellek, ám ez engem majdnem 190 cm magasan egyáltalán nem zavart. Sőt, bár néha elfáradtak a lábaim, összességében úgy gondolom, a merész külsőhöz pont ilyen utastér passzol. Más kérdés, hogy a kamu szénszálas dekorelemek az 508-ban is nagyjából annyira fognak jól öregedni, mint amennyire a kétezres évek eleji német autókban hamar megtapasztaltuk.

A konzervatívok, a laposföldhívők és a Z-generáció tagjai számára is örvendetes lehet, hogy a fizikális aktiváló gombok ötletesek és jól működnek, a telefontükrözés pedig hibátlanul kommunikál, töltőkábel nélkül is.

A Peugeot 508 SW egyike azoknak az autóknak, amikbe csak úgy beleültem, és egyből értettem is, mit várunk el egymástól.

A hosszú, sok megállóval járó út során a dízel kombi bizonyított kiváló futóművével, fürge kormányművével és a fogyasztási igényekhez mérten kellően dinamikus hajtásláncával is. Néhány megszállotton kívül senki sem fog ódákat zengeni a Ford és a PSA közös fejlesztésű, ebben az esetben 130 lóerősre húzott másfél literes dízeléről, ám a japán nyolcsebességes automatával párosítva rosszat is nehéz rá mondani.

Egyetlen zavaró dolgot tapasztaltam, az pedig a start-stop rendszer. Csehországban, a rendes téli hidegben egyszer sem lehetett aktiválni, majd Budapesten, a dugóban egyszer csak úgy döntött, mégis eljött a spórolás ideje. Ez eddig akár átlagosnak is mondható, csakhogy az automata motorleállítás annyira túlbuzgó, hogy sokszor már a megállás előtt elveszi a gyújtást. Ettől pedig idegesen viselkedik az 508 is, hiszen nem nyugalmi állapotban veszti el a hajtást. Talán korábban nem véletlenül kímélt meg a funkciótól.

Az 508 Allure esetében opcionális aktív sávtartást ebben a modellben is több kattintás kikapcsolni minden újraindítás után, ám ezt már megszoktam a Stellantis-családtól. Ha ez az én autóm, két extrát fizettem volna még ki. Ebből az alapáras ülésekkel, vagyis a bőr-szövet kárpitozású autóból érthetetlen módon hiányzott az ülésfűtés, ami a katalógus szerint lehetetlen. Ami viszont még fontosabb, az az elektromos csomagtérnyitás, mivel annak hiányában egy piszkos 508 pakolása automatikus kézmosást von maga után. Lehetetlen másképp kinyitni.

Évek óta hallom, hogy a Peugeot felfelé tör. Hogy pontosan hová, azt nehéz belőni, hiszen egy 2008 volánja mögött továbbra is elönt a szomorúság. A kompakt crossoverről most vasárnap jön Elvis tesztje, nagyon várom már.

Ha az elérhető prémium alatt azt értjük, hogy egy autó jól néz ki, egyedi karakter a piacon, funkcióit tekintve pedig finoman jár, kényelmes és megfelelően felszerelt, az 508 SW teljesíti a kritériumokat.

Ebben a konfigurációban a Peugeot 508 kellően takarékos, áramvonalas a franciásan merész orra mögötti hosszított tetővel, belül pedig merem ergonomikusnak nevezni, az i-Cockpit helykiosztása mellett is. A digitális műszeregység limitáltan ugyan, de variálható, a kormányt pedig kifejezetten jó tekergetni, miközben a futómű is becsülettel teszi a dolgát. A szokásos MacPherson elől és multilink hátul, csak éppen Peugeot-módra hangolva. Az sem spanyol viasz, hogy az 1.5-ös dízel a nyolcsebességes automatával kifejezetten kedveli a hosszú utazásokat. 

Kedvenc részletem? A hátsó lámpák légterelő megoldása. Legfurcsább? Az 508-as logó a motorháztetőn már most elkezdett pörsenni, pedig a fotó készültekor még hétezer kilométer sem volt az autóban. A savas eső összefogott a vízben oldott útszóró sóval, ugye?

Aki 130 lóerő és öngyulladó gázolaj helyett szikrákkal provokált benzint és 180 lóerőt szeretne egy 508 SW-ben, máris legalább 19 milliót szurkol le egy ilyen autóért. A plug-in hibrid Sport kvázi minden extrával, nem mellesleg kombináltan 360 lóerővel 27 millió egység a harmatgyenge magyar forintból. Ezen a ponton letenném a kezem.

A tesztelt 508 SW Allure 1.5 BlueHDi 130 EAT8 néhány kütyüvel 16 környékén? Erről már lehetne beszélni, mert tényleg jó a családi Peugeot, amiről már 2018-ban is sejtettem, hogy az lehet. Mintha komolyan vették volna a feladatot.