Haszonjármű teszt: Nysa csettegő

Valószínűleg mindannyian találkoztunk már csettegőkkel. A verhetetlenül fapados, ám annál hasznosabb igáslovakkal, amelyek többnyire faluhelyen látják el a házi mindenes szerepét. Városi ember nem is nagyon foglalkozik velük, csak előzésükkor hangzik el egy-két jóízű káromkodás, ha nem húzódnak le kellőképpen.

Pedig mindenképpen érdemelnek némi figyelmet. Minden egyes ilyen jármű híven tükrözi szülőhelye alkatrész-körképét illetve a tulajdonos lehetőségeit. Egyhengeres szivattyúmotortól a kétütemű motorkerékpár-motorokon át egészen az MTZ motorokig széles a paletta. Ezt nem is részletezném tovább.

Az én áldozatom egy Nysa kisteherautó volt, legalábbis elsőre annak látszott. Egy tompai ház hátsó udvarán állt, amit egy meglehetősen szűk bejárón lehet megközelíteni. Amikor ezt a szóvá tettem a tulajdonos Misi bá'-nak, ő váltig állította, hogy az innen való kiállás korántesm meríti ki a fizikai lehetetlenség fogalmát. Nem kételkedtem a képességeiben, csupán én nem tudtam volna elvégezni a fenti műveletet. Ekkor odahívott a melléképület egyik kilógó gerendájához, amin halványan látszott a rákenődött kék festék.

A Nysa karosszéria ugyanis, főleg a furgon, iskolapéldája annak, hogy nem csak manapság tudnak jellegtelen autókat tervezni. Arányos lekerekítések mindenütt, de sehol egy fikarcnyi játék a formával, merészebb ív vagy az egyhangúságot megtörő elem. Mintha felfújtak volna két szögletes bádogdobozt. A platós teherautónál a praktikus okokból szögletes plató valamelyest ellensúlyozza ezt, viszont nem sok sikerrel.

Az orr esetében se sokkal jobb a helyzet. A lengyel tervezőgárdának sikerült pontosan úgy elhelyezni a lámpákat és a hűtőrácsot, hogy azok ne adjanak ki semmilyen arcformát. Csak az elgörbült motorháztető formál egyfajta ferde szájat, némileg agresszívebb külsőt adva hordozójának.

Lépjünk most egy kicsit közelebb. A bal oldali ajtó fölött feltűnhet egy megerősített lyuk, ami tökéletes lenne, mondjuk, egy zászló beillesztésére és a hátfal is tele van körben vágásnyomokkal. A jobb oldalon egy valamikori ajtókeretben ér véget a vezetőfülke, ráadásul egy fél zsanér is ott fityeg valahol a kilincs magasságában. Ahogy Misi bá' mesélte, valaha mentőautó volt. Csakhogy ez a hátfal minden bizonnyal gyári, tehát a kezdetektől fogva ott volt. Így biztosan nem zavarták a vezetőt a küzdőtérben zajló események.

Bal oldalon a jármű mellé térdelve és innen körbetekintve még izgalmasabb kép fogad. A szépemlékű üzemanyagtartály félregörbített tartói alatt előrenézve feltűnhet, hogy az első tengely gyanúsan vastag. Sőt, ott középtájon kerekedik is rajta valami. Ráadásul egy mindkét végén kardáncsuklóval ellátott fémrúd is nyúlik belőle hátra egy zártszelvényekkel felrögzített valamibe. A csettegőknél szinte kötelező összkerékmeghajtás csalhatatlan jelei!

Folytassuk a vizsgálódást egy kicsivel beljebb, konkrétan a motortérben. A motorháztető kinyitása külön művészet. Ahogy az elölről készült felvételeken látszik, furcsán kiáll a vezetőfülke síkjából, és ez nem véletlen. Oldalanként egy-egy távtartó rúddal kapcsolódik ugyanis a vezetőfülkéhez. Először előrehúzzuk a motortetőt amíg a két távtartó függőleges nem lesz, gondosan ügyelve az abszolút párhuzamos mozgatásra, mert különben menthetetlenül beragad. Ebből a pozícióból azután próbálkozhatunk a felnyitással is, hasonló elővigyázatosság mellett.

Hallottam, hogy Multicar motor van benne az egykori NDK-ból, de ennek akkor nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. Gyanítottam, hogy egy kicsi dízellel fogok találkozni, de azt nem, hogy ekkorával. A mindössze V2-es léghűtéses motor annyira apró, hogy az egyébként se túl méretes motortérben kényelmesen elfér mellette egy viszonylag terjedelmes gázolajtartály is a többi alkatrész mellett.

Ezek után lássuk, mit tartogat ez a csettegő annak, aki a kormány mögött helyet foglal? Nem sok kényelmet, helyet még kevesebbet, viszont három váltókart, egy Barkasosan kézre eső motortetőt és tolóablakokat, egy meglepően kis holtjátékú kormányt és még sok apróságot, de vegyük csak sorjában!

Ha a vezetőülésből letekintünk, máris szembekerülünk a valószínűleg eddig kitalált legeszelősebb pedálelrendezéssel. A kuplung és fékpedál ott virít gyári helyén a kormányoszlop tövében, épp csak a gáz hiányzik. Ez utóbbi némileg hátrébb került, egész pontosan kicsivel az üléspárna vége elé, így nem egyszerű feladat finoman kezelni. Persze nem ok nélkül került ide, ugyanis ez a pedál már az evolúció következő lépcsőfokát képviseli a gázpedálok között.

Míg a hagyományos, primitív ősöket csak lábbal lehetett nyomni, ennél már egy többszörösen hajlított fémrúd képében lehetőség kínálkozik kézi gázadagolásra, akár szimultán kézzel-lábbal is, ahogy a képen látszik. Ennek köszönhetően bír némi alapszintű tempomat funkcióval, ráadásul minden ilyen alkalom után lehetőségünk nyílik újra beállítani az alapjáratot zajtűrő képességünknek megfelelően, de erről később. Amennyiben pedig bal lábunk unná magát a hosszú, poros utakon, kiváló edzési lehetőséget kínál a lábbal pumpálható ablakmosó.

A kormány önmagában is érdekes jelenség, mivel állandóan döcög, ugrál és mégis: a holtjáték szinte minimális. Ha hozzávesszük, hogy egy lassú járműről van szó, ez több mint elég. Váltókarfronton némileg jobb a helyzet, mint a Winklerék által Soltvadkerten tesztelt típusnál, mivel itt három kar van és abból is csak kettő működik. Az egyik a hagyományos váltókar, a másik a felező. A harmadik kar be volt ragadva, amióta Misi bá' tulajdonába került a gép, így ennek funkciója rejtély maradt, de nagy valószínűséggel ez volt az összkerékhajtás kapcsolója.

Szemmagasságban feltűnhet a gigantikus belső tükör, aminek tulajdonképpen kívül volna a helye, de valami okból helyet cserélt az eredeti belsővel, ami most jobboldalt kint árválkodik. Annyi bizonyos, hogy megfelelően beállítva az egész plató szemmel tartható vele, nem is beszélve a jármű mögötti útszakaszról. A kárpittól már régen megszabadított ajtót megvizsgálva olyasmire bukkanhatunk, amit ma is előszeretettel reklámoznak nevesebb autógyártók: megerősített oldalvédelemre. Igaz, hogy csupán két cingár merevítőbordáról van szó, de a szándék akkor is dicséretes!

A szellőzést javítandó került még egy szellőzőnyílás is a tetőre, amit két gomb tekerésével lehet kinyitni, illetve adott szögbe állítani. Bezárásához már némi izomerőre is szükség van, mivel a gombok csak nyomni tudják a szerkezetet, amihez nincsenek is rögzítve.

Ezek után röffentsük be a kis kéthengeres dízelt. Először állítsuk be találomra az alapjáratot és helyezzük a rendszert áram alá a motorház jobb oldalára felcsavarozott főkapcsolóval. Ezután a biztonság kedvéért izzítsunk néhány másodpercig. Sajnos csak saját időérzékünkre hagyatkozhatunk ez ügyben, mert semmilyen visszajelző nincs bekötve. Ekkor némi indítózás után az esetek döntő többségében fülsiketítő robajjal beindul a motor.

Sajnos ez a bizonyos robaj, amit a főkapcsoló körül megmaradt zajcsökkentő betét hasztalan próbál csillapítani, végig társunk lesz, amíg a kis kéthengeres működik. Sőt, a teljesen lecsupaszított beltér egyfajta erősítőként funkcionálva tovább növeli azt. Hatásában leginkább az idei Szigeten végigtombolt Anthrax koncerthez tudnám hasonlítani, habár utóbbi némileg élvezetesebb volt. Ilyenkor már teljes biztonsággal beállíthatjuk az alapjáratot, bizonyos fordulatszám alatt egészen elfogadható zajszintet eredményezve, de akár el is indulhatunk.

Nekem ez utóbbi nem állt szándékomban, mivel ahogy már említettem, cikkem tárgya a hátsó udvarban állt. Ráadásul az alig autónyi kijáró is el volt torlaszolva egy asztallal, székekkel és a családi összejövetelre érkezett vendégekkel, akik érthető okokból nem kedvelték ezt a zajforrást. Úgy döntöttem tehát, hogy leállítom...

Ilyenkor mit tesz a zöldfülű, gyári benzines autókhoz szokott vezető? Úgy van, elveszi a gyújtást! Én is ezt tettem, illetve csak tettem volna, mert a motor vidáman pöfögött tovább, ahogy egy jó dízelhez illik. Ekkor sietett a segítségemre Misi bá', aki inkább az alapjárat elvételét javasolta.

Ezzel sikerült is elnémítani a jószágot, valószínűleg a vendégek nagy örömére.

A teszt gyakorlati része ezáltal most elmaradt. Szívesen kipróbáltam volna, milyen érzés ezzel a nem túl sok lóerővel, de némileg több nyomatékkal gazdálkodni. Talán majd legközelebb. Addigra szerzek füldugót.