Azt hittem, nem lesz mit írni: hiába csiszolgatják, egyik STi olyan, mint a másik. Csodálkoztam is, mikor kiderült, az új Imprezának nemcsak a formaterve változott, teljesen új autó lett. Ez a vér nem az a vér.
Amennyire jó őrjöngeni egy WRX STi-vel, annyira hálátlan feladat írni róla. Valamit mindig fejlesztenek rajta, hol a motor lesz erősebb, hol a futóművet alakítják át, máskor a hajtáson vagy az elektronikán reszelnek valamit a gyárban. A vége azonban mindig ugyanaz, az újságíró a keze közé kaparint egy brutális vadállatot, ami nagy gázra kiüti a szemét a tarkóján, leírja, hogy durva és ezzel vége is a történetnek.
Ennél sokkal többet nehéz megosztani az olvasóval, a csúcs-Imprezák, hiába változtak, mindig nagyon hasonlítottak egymásra; egészen mostanáig. Nem azt mondom, hogy az új STi nem brutális, ellenkezőleg, nagyon is durva. Már 300 lóerős, nem 280, és 2 tizedmásodperccel hamarabb van százon, mint az elődje. Az 5,2-es gyorsulás, a folyamatosan el-elfogyó fokozatok, a brutális fékerő és az iszonyatos kanyarsebesség továbbra is megvan, vagyis az Impreza még mindig képes rá, hogy megszokott véradagunk sokszorosát kényszerítse az agyunkba, eközben pedig elhallgattassa a kocsiban ülő egyéb személyeket egy odafagyott mosollyal – vagy épp sikollyal – az arcukon.
Akkor meg mi a baj? Először is nagyon csúnya lett. Csikósnak ugyan tetszik, sőt, találtam még egy embert, aki odáig volt tőle, de a többség csalódott az új formatervben. Ahogy nézegettem, az az érzésem támadt, hogy egy koreai cég dizájnerei álmodták meg még valamikor a kilencvenes évek vége felé, de aztán elvetették a dolgot, mert nekik sem tetszett igazán.
Jól tudom, a sport-Imprezáknál sosem számított a dizájn, sosem ez volt az erős oldaluk, és sosem volt rá szükség, hogy ez legyen az erős oldaluk, hiszen a világ leggyorsabb kocsijai közé tartoznak, s ez már magában elég, hogy szeressük őket. Mondják, nem árt, ha a nő csinos, a férfi azonban már akkor is rendben van, ha egy hajszállal szebb az ördögnél. Az eddigi Imprezák ilyenek voltak, vagányságukkal ellensúlyoztak minden egyszerűséget, szálkásságot, ami a külsejükből áradt. Ez az új azonban egy puhány.
A teljesen semleges ötajtós nem is emlékeztet az elődjére, de ez a legkisebb probléma. Jellegtelen, érdektelen, nélkülözi a karaktert, s ez bizony már baj. Van persze négy szép, nagy 18-as alufelnije, ugyanennyi bazi nagy kipufogója, gigantikus hátsó szárnya és irdatlan légbeömlője a motorháztetőn, de még így sem árad belőle az a mosdatlan brutalitás, ami az elődeiből; nem véletlenül.
A Subarunál tudatosan próbáltak összehozni egy olyan formát, ami szélesebb rétegeket vonz, tudatosan szakítottak a rosszfiú imidzzsel. Szeretnék, ha nemcsak a Mitsubishi Evo vásárlók kacsintgatnának a Subaru felé, de a Golf GTi és Focus ST jellegű autók tulajdonosai is. Rendben, de akkor miért nem csináltak egy épkézláb dizájnt belülre, miért maradt meg a rosszfiúnak megbocsátható, itt azonban visszás érzéseket keltő sok rossz műanyag meg a béna tetőkárpit?
Ha a Legacynak sikerült igényes belsőt varázsolni, szegény Imprezát miért nem upgrade-elték? Természetesen erre is van válasz: azért, mert eddig ért a takarójuk. Talán a következő modellel már egy kicsit jobban nyújtózkodhatnak, és akkor majd lesz szép belső is a barátságosnak szánt formaterv mellé, és akkor majd fejvesztve adogatják el a sportos Megane-okat, Golfokat, Focusokat a tulajdonosok, hogy végre Imprezába ülhessenek. Meglátjuk.
