Félkatonai szerkezet

Hála honfitársainak, sok előítélettel kell szembenéznie a Mahindrának errefelé. Az indiai autógyártást említve mindenkinek a 190-es Mercire emlékeztető orrú csúnya, gyenge Tata kisteherautó ugrik be, rosszabb esetben a rettenetesen gagyi személyautó, az Indica-Indigo páros. És nemrég kipróbáltunk egy új Tatát is, a Safarit. Működött, ment, de azért az se volt annyira húha.

Amikor először szembejött velem a Goa, tudtam, hogy meg kell szereznem. Bár akkor még nem tudtam, hogy ez egy Goa, csak egy hatalmas, fura arányokkal bíró pickupot láttam, pardon, PIK UP-ot, meg a hatalmas, szélesvásznú MAHINDRA feliratot a platóajtón. Tavaly december óta zaklatom az importőrt tesztautó-ügyben, és kitartásomért végre megkaptam méltó jutalmam. Egy fekete Goa pi ckupot, egy hétre.

Tényleg hatalmas. 194 centi magas, arasznyival magasabb nálam. A dupla kabinos kivitel öt méter tíz centi hosszú, 177 centi széles. Vessük csak össze az L200-as Mitsubishivel : az nagyjából ugyanilyen hosszú és széles, de csak 178 magas. A HiLux? Az még hosszabb is tizenöt centivel, de csak olyan magas, mint én: egy-nyolcvanegy. A Ford Ranger? 1,76.

Egy ekkora szörnyet már nehéz szemberöhögni. Pedig lenne rá okunk. Hatalmas bociszemeivel bambán mered a világba, alufelnit imitáló kivagyi dísztárcsái is mókásak. Aztán ott a PIK UP, ugye, és még egy felesleges ornamentika: épp hét lyuk került a hűtőrácsra, mert kinek van tradicionálisan hétlyukú hűtőmaszkja? Igen, minden terepjárók örök példaképének, a Jeepnek. Ezzel együtt van, akinek tetszik. Bár hallottam iskolásfiúkat hangosan röhögni, hogy milyen ronda, hallottam lelkesedni is érte, például egy kályhást (csikótűzhelyet szeretnénk a konyhába, eljöttek felmérni a terepet), aki azt mondta, hogy - nem viccelek - szép.

Bent is érdekes, egészében és részleteiben egyaránt. Látszik, hogy nem európai szemmel és kézzel tervezték, de az is látszik, hogy az európai szem és kéz számára. Már ahogy Indiában az európai szemet és kezet elképzelik. Karbon utánzatú középkonzol, mert szeretik a sportosat. Vastag, érdekesen formázott közepű kormány, mert szeretik a légzsákot (ami mellesleg nincs benne, nem is rendelhető). Döntve elhelyezett nagy gombok a középkonzolon, mert szeretik az érdekeset. Tiri-tarka üléshuzat, mert szeretik a vidámat. És ovális műszeregység, mert szeretik az oválisat.

A műszeregység tényleg szép, a többi meg kissé röhejes, néha kellemetlen. A kis tárolózsebek a hátsó ajtókon éles peremükkel a kezekre fenekednek, a kormány, a váltógomb puha, ragadós műanyag, és bár sok kis pohártartót, rekeszt alakítottak ki mindenfelé, ha nem akarjuk, hogy enyves szemek lássák, mit hagytunk a kocsiban, csak a kesztyűtartóba és legfeljebb az ülés alá pakolhatunk. Az emelő, kerékkulcs, elsősegélycsomag is szabadon hányódik szerteszét, a fix hátsó üléstámla mögött nincs meg a pickupokban megszokott tárolóhely.

És mégis, a kategóriában igenis nagyon kényelmes a Goa. Egy vadász vevő csak benézett előre, bólintott, hogy rendben, és beült hátra. Elterpeszkedett a széles padon, megörült a hátul ülők kényelmét szolgáló klímarostélyoknak, elképedt, hogy a magas ülésen nem kell a térdeit felhúzva szorongania (ez az összes konkurensben így van, messze a Mahindra hátsó ülése a legjobb mind közül), és azt mondta, kéri. Előre nem is ülsz be? kérdezte az eladó. Nem, az nem érdekel, a lényeg, hogy a vendégek, a német vadászok kényelmesen üljenek.

Na ez a kényelem csak amolyan pi ckupos kényelem persze; országúton, teher nélkül a merev hidas, kemény laprugós hátsó futómű és a torziós rugós, független első felfüggesztés ebben is fenemód ráz. A Mahindra büszke rá, hogy a futóművet a Lotus Engineering tervezte, és végülis joggal: a Lotusok rugózása is elég kemény.