Apasztja az erszényt: drága, és sokat fogyaszt. Folyamatos rizikófaktor a jogosítványnak: szinte lehetetlen betartani vele a sebességkorlátozást. Esztelen játék. Természetesen kéne, nagyon is.
Nincs mese, a szuperdízelek korában az egykoron (néhány szűk éve) oly sikeres szívó benzinesek (kivéve a bőven méretezetteket, pl. 1,5 tonna, három liter) egyszerűen vérszegény, beesett mellű, tornasor végén kullogó diákra emlékeztetnek. Itt a Skoda méltó válasza a gázolajos nyomatékbajnokoknak. Rögtön 200 lóerővel, ami így leírva nem mond sokat. Van autóm, ami (papíron) ennél erősebb. Vezettem már olyannak hatliteres kisöccsét, ami ennek a kétszerese. De egyik sem volt ilyen megveszekedetten és mániákusan előzésre késztető, vészjóslóan és vadállatian fordulatéhes.
Tehát 200 LE, 280 Nm = 240 km/h végsebesség, 7,3 másodperc 100 km/órára. Hogy ne akarjon az első bukkanón föld körüli pályára állni, egy átlagméretű utassal 15 mázsa. Ezt észre sem venni. Mindig örömmel gyorsul, legyen mélázó kocsisor a nyerges vontató mögött, akik nem hisznek a szemüknek, hogy igen, rajta, lehet előzni. Avagy német szabályokat hazánkba képzelő autópályás furakodó. Pár szekundummal később, kétszáztíznél kapcsoltam a kímélő hatodikat, aztán érdeklődve a tükörbe néztem, hol kullog az előbb annyira igyekvő kolléga? Nem láttam. Talán volt egy lehajtó. Esetleg felébredt az önkritika.
Pedig van tanúm ezernyi, hogy ez nem az én stílusom. Ha szokás volna az utasnak a sofőr véknyába nyomni a sarkantyút, ha lassú az iram, engem sűrűn ösztökélnének ily módon. De még a magamfajta maradi értékrendet valló polgárt is elragadja a hév. Pedig immúnis vagyok a, hogy is fogalmazzak, figyelemfelkeltő matricázásra. Meg a malomkeréknyi, /45-ös gumikba bújtatott kerekekre. Vagy a mögöttük lapuló, harsányzöld féknyergekre. Vagy a kilátást tetemesen korlátozó hátsó légterelőre. Ez az autó nem hazudja a teljesítményt a felsorolt sallangokkal. Ez tudja és sugározza, súlyosan fertőzve a vezetőt.
Belül - gondolom - sportosnak szánták a kétszínű bőr-szövet kárpittal és a máshol nevetgélésre késztető betétes műszerfallal. Helyette elegáns lett, és végre nem ókonzervatív, mint mondjuk a Superbben. Én szerettem, jól be tudtam állítani magamnak, és úgy láttam, hogy a termetesebb Rácz kolléga sem lökte hátra ütközésig a vezetőülést, ha le is kurblizta a padlóig. Biztos így tanulta, hogy sportkocsiban az aszfaltnak bele-bele kell kapnia az ülepébe. Neki valószínűleg pont jó lehet a mérete is, mivel rajtam lötyögött a sportülés. Azt viszont észleltem, hogy a gyerekülést könnyedén behajította, nem tetriszezett vele sokat.
Az előd tükrében
Na én vagyok az, Rácz kolléga, aki az előző RS-ről már beszámolt Önöknek annak idején. Egy hétvégére megkaptam az új modellt is egy debreceni turnéhoz, ha megengedik elmondom, mit tapasztaltam.
Az új RS-ben a gyártó kijavította az előd összes hibáját. Ezzel aztán oda is veszett az izgalom, a különlegesség jelentékeny része. A régi RS-ben hiányoltam a hatsebességes váltót, viszont azt kettesben 120-ig, hármasban 180-ig(!) lehetett húzatni. Az új váltóval már nincs meg az a szakadatlan, hosszú gyorsulásélmény, amit a régi olyan szépen tudott: harmadikban már 140-nél kapcsolni kell. Az is igaz, hogy az újban sokkal több a hely, hátul a lábtérre már egy embernagyságú kaszáspók sem panaszkodhatna. A sokkal több helyhez viszont egy jóval nagyobb, nehezebb kasztni kell, a könnyedség, átláthatóság, érezhetőség, amit a régi RS nyújtott, nincs többé. Ez nem egy fürge, nagyon sportos játék, hanem egy erős, gyors, kényelmes túraautó.
Aki tehát elsősorban a maga örömére keres sportos turbó-Skodát, talán jobban jár, ha felkutat egy alig használt előző RS-t. Ehhez a nagy, tágas új kasztnihoz - vigyázat, szentségtörés következik! - jobban passzol egy nyomatékos turbódízel, mint ez a hétezerig forgó sportmotor. Azzal nyilván kevesebbet is enne az autó. Az RS Budapesttől Debrecenig 120-150 körül hajtva, sok előzéssel 8,5 literes átlagot produkált. Aztán kétszáz kilométernyi helyi autózással az átlag leromlott 11,5 literre, ami 16 literes városi-elővárosi fogyasztást jelent. Ühhh.
