12 év, malacorr
A szervokormány sajnos nem az igazi: arra jó, hogy elvesszen
a közvetlen kapcsolat érzete az úttal, de ez sajnos csak az
irányíthatóságra igaz, mert a legkisebb aszfalthibát is megérezzük
a tenyerünkben. Az útfekvéssel nincs gond, bár a futóművet inkább
kényelemre, mint sportosságra hangolták. A behemót karosszéria nem
lepi meg sofőrjét kitörési trükkökkel, kissé eltúlzott kanyarokban
csak az orrát tolja, gázelvételre pedig meghunyászkodik, és
visszatér az ívre. Elöl tárcsa-, hátul hatalmas dobfékek lassítják
tűrhető hatékonysággal az autót, ABS-nek nyoma sincs. A gyári 14
collos felnik és az ehhez passzoló 185-ös gumik is elegendőek a kis
dízelhez.
Van még egy tényező, ami jelentősen meghatározza a kispénzű magyar
autós viszonyát kocsijához: a fogyasztás. A Passat
büszke tulajdonosa szerint öt liter gázolajjal is beéri
százon - jobbára országúton hajtva, kényelmes 100-110-es tempó
mellett. Az érték némi egészséges kételkedéssel bár, de hihető: a
katalógusok 90 km/h-ra 4,4 (figyelem, 1200 kiló és 1988-as
modellév!), autópályára 6,2, városra 6,8 litert adnak meg 100
kilométerre. De legyünk nagyvonalúak, és számoljunk 5,5 literrel.
Tudják, hány kilométerre elegendő ez? A 70 literes tankot teletöltve csak 1270 kilométer elteltével kell megállnunk. De ha tankolásnál ravaszul kiakasztjuk a tágulási tartály szelepét a beöntőnyílásban, további jó pár liter olcsó gázolajat hozhatunk át tankunkban bármelyik határon. A kiváló hatásfokú motor birtoklása feletti örömünket visszapillantóba tekintéskor sem rontja meg üröm: a nem szétkopott, jól beállított kis dízel még padlógáznál sem hagy maga után ocsmány koromfelhőt.
Az autónak a végtelen belső téren és a minimális fogyasztáson túl
maradandósága az igazi értéke. A tizenkét éves autó
fényezése - egy vidám kulcsos gyerek játszadozásától eltekintve -
kétéveseken is elmenne, a kilincsek, fogantyúk, pedálok borítása és
működése a tucatnyi esztendő alatt mit sem változott, a kapcsolók,
kezelőszervek működése akár az újé.
Ezekben az autókban még nem vitték túlzásba az elektronizálást; a világítást, az ablaktörlőt masszív kattanással helyezhetjük üzembe, a gyári Beta rádiómagnó hangerőszabályzó potméterének kattogása, de még a szintén gyári kazettatartók kipattanása is örök életet, ipari felhasználhatóságot sugall.
Bár a CL a mindenkori Volkswagenek legfapadosabbja, jól
járhatunk a vásárral, mert ez a kocsi a már említett szervokormány
mellett légkondival és centrálzárral is büszkélkedhet. A vezetőülés
magassága minden Passaton állítható - itt még a régi,
kormánybakapaszkodós-fenékemelős módszerrel. De legalább van, sőt,
a kormány magassága is a vezető ízléséhez idomítható. A Passat azon
kevés autók egyike, amelyeket nem szeretek legalsó üléspozícióban,
legalsó kormányállással vezetni, mert így eluralkodik rajtam a
kisebbrendűség-érzet, mintha a bálterem padlóján ülnék. Elektromos
ablakemelő nincs, viszont a kurbli könnyen jár - bár sokallom a hét
és fél fordulatot egy leeresztéshez.
S hogy hány a mennyi? A tesztjószág 1,1 milliót kóstált. A
használtpiacon ritka a kis tádé-Passat, a jó állapotú meg még
ritkább. Ha nem széthajtott, esztétikus, viszonylag tisztázott
előéletű példányra vágyunk, 1.100.000 - 1.300.000 forinti összeget
kell érte leperkálnunk. Ugyanennyiért, vagy kicsit többért már
elérhető a '92-ben piacra került 1.9-es turbódízel - vigyázat, nem
TDI! -, ami kissé lomhább és éhesebb a tesztelt autónál, de
feltételezhető, hogy volt tulajdonosa ritkán használta lámpás
gyorsulásra, így a hengerfej vagy a turbó talán jobb állapotban
lehet.
Mivel a beltér alig-alig kopik, a kasztni nem hajlandó
rozsdásodni, mindenképp célszerű tapasztalt segéddel elindulni
malacorrút venni. A tesztautó órájában 170.000 kilométer sincs.
Állapota alapján az óra ugyanúgy mutathatna 70, vagy 270 - de
megkockáztatom, hogy talán 370 ezret is. Szóval - tessék vigyázni!
|
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.