Csakazértis férfiautó

Nem mondom, a régi RAV-4, az igen, abból még Barbie-modell is készült, erre határozottan emlékszem, bár a neten nem találtunk erre bizonyítékot (rózsaszín Barbie-RAV-4 fotóért cserébe égszínkék műanyag Skoda 120-fotót küldök!). De ez a markáns, határozott, elegánsan darabos, szinte autóformájú autó, különösen öt ajtóval már nemcsak életem párját tenné boldoggá, de engem is. A háromajtós azért még mindig kacagtató kissé.

A legújabb, az idei modellév tiszteletére lezavart típusfrissítés során a lökhárítók és a fényszórók változtak. A RAV-4 ötajtós verziójában most már megvan az a je-ne-sais-quoi (= nemtudommi — a szerk.), amitől a forgalom többi résztvevője hajlamos komoly gengszterek komoly terepjárójának venni, és félni tőle. Tapasztalataim szerint a konkurensek közül a Nissan X-Trail is tudja ezt, míg a Honda CR-V-t én nehezen tudom komolyan venni. Persze mindez csak szubjektív spekuláció, nem is kell komolyan venni.

Spekuláljunk szubjektíven belül is egy kicsit: tesztautónk bőrözött kormánya is igen kellemesen simult kérges férfitenyerembe. Bár a kormány csak magasságban állítható, képes voltam ideális üléspozíciót találni nagy böszme testemnek, és a pedáloknál sem fenyegetett a veszély, hogy egyszerre nyomok meg kettőt a kőkemény proletárbakancsommal. A műszeregység centrumában kihívóan néz szemünkbe a fordulatszámmérő, ez sem nőautós vonás. Kissé gömbölyded és játékos a műszerfal és az ajtókárpitok vonalvezetése, de ez is bőven belül van az uniszex kategória határain. No de elég a nézelődésből és a tapogatózásból, lássuk, hogyan is megy a kicsike.

Mit nem csinál az ember egy terepjáró-szerűséggel, ha igazán ki akarja próbálni? Például semmiképp sem viszi reptéri kifutópályára. Mármint a többi ember, én a hatalmas behavazott betonplaccot még a RAV-4-gyel sem voltam képes kihagyni: két kilométernyi üres, csúszós sztrádán ökörködni a gázzal-fékkel-kormánnyal, van-e hasznosabb és értelmesebb módja a szabadidő eltöltésének? Van, ha az ember RAV-4-tulajdonos. Ez a kocsi nem való oda, és nem való arra. A kikapcsolhatatlan kipörgésgátlós-kitörésgátlós hajtáslánc-elektronika — amit a Toyota VSC-nek becéz — és a fix, előre-hátulra 50—50% nyomatékot adó 4X4 tökéletesen alkalmatlanná teszi az autót a szó hagyományos értelmében vett örömautózásra.

Akkor mire való a RAV-4? Sok mindenre. A nagyon praktikus, oldalra nyíló raktérajtón örömmel ugrik be hátra a 400 liternyi helyre a sportolni vitt kutya, a mazdás karakurit megszégyenítően egyszerű mozdulatokkal kivehető hátsó ülések hűlt helyével 1365 literesre nőtt csomagtér pedig készséggel fogad be szörföt, cefrét, ejtőernyőt, lőtt szarvast egyaránt. Ha mégis bent hagyjuk az üléseket, akkor hátul elégedett utasokat is szállíthatunk — igaz csak kettőt: a taszigálható-dönthető ülések meglehetősen kényelmesek, de középre már csak a forgalmi és a tetőről lógó középső öv engedélyez ötödik utast, a józan ész kevésbé.

Igazából a RAV-4-nek egy hibája van, amitől nem számít teljesértékű személyautónak: a durvább úthibákat nagyon kemény zökkenésekkel veszi tudomásul. Hiába elöl a McPherson és hátul a dupla keresztlengőkar, a Toyota merevtengelyes ütéseket produkál. Várandós asszonyokat kettőnél több számjegyű hazai úton csak folytonos zsörtölődés mellett szállíthatunk 60 km/h felett — persze azért ez a rázkódás nem azonos egy merevhidas terepjáró szörnyű ütéseivel, inkább olyan ignisesen kellemetlen. Azért a Nissan X-Trail ezt sokkal jobban tudja.

Jó úton nincs baj, a RAV-4 hihetetlenül stabil, megy, mintha madzagon húznák, és ezzel eddig a legjobb a kategóriában azok közül, amiket kipróbáltam. A kitörésgátló és az EBD gyakorlatilag minden vezetői hibát elsimít, ha bunkó lennék, akkor most mondhatnám, hogy Winklernek mégis igaza van, és női autó ez. Egyedül a fék viselkedett néha furcsán, de szerintem az időnként furcsán megpuhuló pedál inkább légtelenítésért kíált, semmint konstrukciós hibát jelezne. Ettől eltekintve a négy tárcsa meggyőzően fogta meg a kb. 1400 kilós autót.

< >