Almát a körtével

Hosszú életre számító családoknak bőven elég, és akkor a fogyasztás sem veszélyes. Nem úgy, ha sietős a dolgunk: 10-11 litert simán lenyel. 1600 kilométert mentem vele (jórészt sztrádán és főúton), de 9 alá sohasem csökkent. 10%-kal nehezebb az elődjénél, és úgy tűnik, üzemanyagból is elkéri a többletet. Vagyis ha pusztán benzinspórolásból (és nem az 1,3 millió forintos különbség miatt) vásárolná az 1,6-ost a kétliteres FSI helyett, ne tegye.

Az erőlködés a falánkságból is kitűnik, de még jobban a zajból. Száznál háromezer-háromszázat pörög. Botrány, hogy egyliteres vacakok is kisebb fordulaton járnak. Száztíznél kezd el morogni, 145-nél, kicsivel ötezer alatt harsogni. Ha ugyanezt a tempót lejtőn tartjuk, azonnal eltűnik az ordítás.

Ritkán lovagolok ilyesmin, de az új egyhatos Toledóban nincs szigetelés a motorháztetőn. A csupasz lemez veri vissza a zajt, hadd áradjon az utasfülkébe. Talán ötezer forintot spóroltak vele, de félmilliót veszítettek a minőségérzeten. A régiben van. Az új dízelben is. Tehát ismerik a problémát, csak itt nagyvonalúan kezelik.

Tulajdonképpen nem rossz ez a motor, csak kicsit alulméretezett. Sajnos, az A4-es is ezzel indul, rendesen rombolva az Audi presztízsét; abba meg bele sem merek gondolni, hogy az új Passat kombiban milyen keservesen muzsikálhat.

Komfortfokozat

A két autó belseje nagyjából azonos, elfogadható anyagokból készült. A korábbi kényelmes négy főnek, csomagjaik bőven elférnek a fél köbméternyi (bár szűkös nyílású) csomagtartóban. Fekete majd' minden; én jobban szeretném világosabb árnyalatokban, de ez van. Ülései tágasak, a lábak sem kényszerülnek zsugortartásba. Van benne minden, ami szem-szájnak ingere: automata klíma, gyári hifi 8 hangszóróval, esőérzékelős ablaktörlő, elektromos ablakok, beavatkozás nélkül sötétedő belső tükör, miegymás.

Az újról: eltántoríthatatlanul a hagyományos formákért rajongóként nem szeretem a dagadt jószágokat. Viszont hosszához képest olyan tágas, hogy ha nem is változtatok rögeszmémen, legalább értem az ilyenek vásárlóit. A tetőt akkor sem súrolná a frizurám, ha tarajos punk lennék. A kevéssé sudár alkatomra beállított ülés és a hátsó pad között félelmetes szakadék tátong.

A férőhelyek környezete mindenfelé tágas, ezért különösen érthetetlen, miért ilyen szűk a vezetőé. Szélesebb tomporral panaszkodni fognak a kemény oldalpárnákra, ráadásul a jobb oldalon a biztonsági öv csatja nyomja a combot. A műszerfal informatív, kár, hogy a kilométerórába belóg a cső alakú takaró. A beépített hifi jó közepes. Csakúgy, mint az elődnél, a tempó növekedésével magától növekszik a hangerő, kár, hogy nem kalibrálták jól.

Normális szintről indulva 130 körül minden mást túlüvölt. Még szerencse, hogy később elromlott (vagy kikapcsoltam?). Esetünkben kétzónás volt a klíma, praktikus tolatóradarral kaptuk, a belső visszapillantót sem kell facsargatni. És hát a remek tempomat: előre örültem, hogy az egyhuzamban levezetni óhajtott 600 kilométer sem okoz lábgémberedést a gázon. Hiú ábránd volt.

Alkalomszerűen működött, általában újraindítás után igen, aztán második próbálkozásra nem. Egyszer erős emelkedőn, százharmincnál döntött a sztrájk mellett, (nagy ijedtségemre) váratlan lassulást okozva. Aztán végképp megmakacsolta magát. Lehet, hogy egy apró kontakthiba, de bosszantó.

Vezessünk!

A két teljesen eltérő felépítésű, súlypontú autó gyakorlatilag egyformán viselkedik. Tapadnak az úthoz, fekszik a kanyart, nem hintáznak, de nem is pattognak. Az előzőnél ezen nem csodálkoztam, de hogy a nagy mafla új ilyen jó lesz, kellemes meglepetés. Természetesen a mostani Toledo érzékeny az oldalszélre. Főleg akkor érezhető, ha tereptárgyak vagy kamionok árnyékából lépünk ki. Én ezt vártam, mert mind így viselkedik; ezért csodálkozom, ha mások az effélékről mást állítanak. Azt feltételezem, hogy nem mentek ötvennél többel oldalirányú fuvallatban, esetleg egyszerűen hazudnak.

A hasonló rugózáscsillapításhoz teljesen eltérő kormánymű-rásegítés tartozik. A korábbi nagy erőt kíván, az új pehelykönnyű. Jobb volna egy ésszerű kompromisszum, mert az elsőt egyesek rühellik az állandó izomláz miatt, a másiknál meg semmi, de semmi visszajelzést nem kapunk az útról. Megmondom őszintén, amikor erről olvastam, mindig a rátarti szakbarbárság jutott az eszembe. Utólagosan követem meg a kollégákat, mert valóban kínos, ha kormány a megcsúszás előtti pillanatban is a biztonság csalfa érzetét kelti a sofőrben.

A fék az előzőben észrevehetetlenül, vagyis jól dolgozik. A frissebben viszont sokkal harapósabb, megszokást kíván. Ha erősen bólogató új Toledót látunk, vezetője valószínűleg ormótlan lábbelit visel.

Képzeljük csak el, mit szól a csinos, karcsú énekesmadár hitvese, amikor nászuk után asszonya egy kövér, formátlan fiókának hordja mázsaszámra a táplálékot. Előbb kérdezés nélkül lekever egy jókora pofont, majd megpróbálja kitessékelni a zabigyereket. Pedig csak egy kakukk pottyantotta tojását a fészekbe. Talán hasonlóan értetlenkednek a Toledót messziről elkerülő Seat-vásárlók.