Hány lövést bír ki egy Ford pickup?
November huszonharmadika van, megkezdődött tehát a hónap utolsó teljes hete. Kezdhetünk barátkozni a mínuszokkal, de napközben se számítsunk sokkal többre 4-5 foknál. Kelemen és Klementina nevű ismerőseinket feltétlenül köszöntsük fel. Kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, itt a Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé
- Sebastian Vettel nyerte a Race of Championst, ezzel ő lett a bajnokok bajnoka. Elérte tehát azt, amit Michael Schumacher sem tudott soha. Érdekesség, hogy az ő párosuk a nemzetek viadalán zsinórban hatszor állhatott fel a dobogó tetejére, de egyéniben a mókáról és kikapcsolódásról szóló sorozat 1988 óta íródó történetében először avattak német győztest. Csapatban ezúttal Jason Plato és Andy Priaulx vezette sikerre Angliát. (autoblog)
- Megnövekedett a kereslet a Mercedes-AMG modellek iránt. Éppen ezért úgy döntöttek, bővítenek: a jövőben Mannheim közelében indul be az új gyártósoruk. 2016 februárjától készülhetnek ott V12-es motorok. (motorauthority)
- Elkészült a Kia új, mexikói gyára. A dél-koreai gyártó alig több mint egy évvel ezelőtt kezdte meg a kivitelezést, tehát igen gyorsan kész is lettek. Számokban kifejezve: 70 ezer új munkahelyet teremtettek és évi 300 ezres kapacitással tudnak majd üzemelni a közép-amerikai országban. (carscoops)
Ne pánikolj, készülj fel a hidegre!
Oké, jönnek a mínuszok, a magasabban fekvő területeken a hó is leesett. De ez nem jelenti azt, hogy kétségbe kell esni, és lehetetlenné váló közlekedést vizionálni. Inkább készüljünk fel!
- A téli gumi kiválasztásában a tesztek segítenek. Ha elolvasnád a legfrissebbet, ide klikkeljen.
- Az akkumulátor halálától félsz? Erre tessék!
- A fagyállóról itt értekezünk.
- Ha pedig arra vagy kíváncsi, mit érdemes az ablakmosó-tartályba tölteni, hát azt is megmondjuk.
- Általánosságban a téli felkészítésről ezen a linken tájékozódhatsz.
Anno – november 23.
- 1644-ben ezen a napon jelent meg John Milton Areopagitica című röpirata az angol parlament cenzúratörvénye, a nyomtatott szöveg előzetes engedélyeztetése ellen.
- 1910-ben utoljára hajtottak végre halálos ítéletet Svédországban. Johan Alfred Andert gyilkosságért ítélték el. Ő volt az első és az utolsó az országban, akit guillotine-nal fejeztek le.
- 1991-ben Freddy Mercury november 23-án jelentette be, hogy AIDS-es. Másnap meghalt.
Totalcar retró
- Öt évvel ezelőtt Subaru Outbacket teszteltünk, méghozzá bokszer dízellel. Tudják, az az, ami felkerült a húsz legrosszabb motor listájára is.
- A tévében pedig 2002. november 23-án futott az az adás, amelyben két, a magyarországi utcaképre ma már egyáltalán nem jellemző, de akkor sem gyakori autót teszteltünk. A Nissan Fairlady Z-t és a Fiat Ritmo 125TC-t.
TC-hétvége
- Szombaton kipróbáltuk az univerzális dugókulcsot, a Gator Gripet. Hogy mire lehet jó egy olyan szerszám, ami elvileg mindenre jó? Ide kattintva kiderül.
- A Belsőségen arról is írtunk, hogy milyen az, amikor nem pusztán mókából, hanem az életedért kell gyorsulnod.
- Vasárnap aztán Csikós Zsolt megírta, hogyan nem lehet berakni a motort a Pontonba. Majd berakta. Úgy.
- A Totalbike-on folytatódtak Stump Bandi téli robogós kalandjai, és a milánói motorszalonról is szivárogtak még az újdonságok. Ezeket egyébként itt összegeztük.
Ma
- Friss és ropogós még a Renault Talisman tesztje, egyenesen Winkler Róbert tollából. Itt olvashatják.
Cukor
- Nehéz elképzelni, hogyan okozhat örömöt valakinek az, hogy kárt tehet valamiben. Az alábbi videóban éppen azt mutatja be egy roppant szimpatikus fiatalember, hogy hány .50-es kaliberű lövedéket képes elviselni egy Ford F-150-es. Nézzék a vigyort az arcán. Beteg világ ez a miénk. (carbuzz)
Közlekedési koffein
Az Útinform szerint zavartalan a közlekedés Magyarország útjain, balesetről, torlódásról nem érkezett bejelentés. Friss információkért klikk ide!
Kerüld el a dugót!
Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!
A nap száma
Ha már Freddy Mercuryt említettük: nehéz rangsorolni a Queen számait – sőt, valójában értelme sincs egy ilyen próbálkozásnak. A zenekar nevét említve azonban kevés olyan ember van, akinek nem ugrik be szinte rögtön a Bohemian Rhapsody. Ez a dal mellesleg idén negyvenéves.
A nap képe
Sandro Munari és navigátora, Mario Manucci az 1975-ös Monte Carlo Rallyn. Az olasz páros zsinórban háromszor tudott győzni a Lancia Stratos HF-fel.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
