Gyereknevelés önvezető Teslával
A Dezsők ünneplik névnapjukat az év 143. napján, május 23-án. Jó reggelt mindenkinek, kezdődik a Hidegindító. 1990-ben éppen ezen a napon alakította meg kormányát Antall József, a rendszerváltás utáni időszak első miniszterelnöke. 1995-ben ezen a napon jelent meg az internetes alkalmazásokban ma is meghatározó Java programnyelv első változata, és 2012-ben Adam Lambert lett a világon az első olyan vállaltan meleg énekes, aki albumával az első helyen debütált a Billboard kétszázas listáján. A nap szülöttei Anatolij Karpov világbajnok orosz sakkozó, Martinek János olimpia-, világ- és Európa-bajnok öttusázó és Rubens Barrichello brazil Formula 1-es versenyző. A nap dala pedig egy Blink 182 sláger, mert a zenekar dobosa, Scott Raynor szintén ma ünnepli születésnapját.
Hírsaláta
Nem kevesebb mint 160 milliárd forintnyi, vagyis 400 millió angol font összegű támogatást kapott a kínai kézben lévő London Taxi co., hogy kifejlessze a brit főváros ikonikus taxitípusának elektromos meghajtású változatát. A Geely kezében lévő vállalat tervei szerint 2017 negyedik negyedévében kezdődik a villanyos London cab forgalmazása és az amúgy szintén Nagy-Britanniában működő gyár évi 36 ezer példány elkészítését vállalta. (Autonews)

A Stern TV beszámolója szerint a müncheni tartományi bíróság a múlt héten kedden hozott ítéletében a tulajdonos keresetének helyt adva kötelezett egy autókereskedőt egy a dízelbotrányban érintett 1,6 literes EA189-es dízelmotorral rendelkező Seat Ibiza visszavásárlására. A Volkswagen AG szombaton megerősítette a hírt, és bejelentette, hogy az érintett kereskedő a konszernnel egyetértésben megfellebbezi a döntést. Az autók ugyanis minden korlátozás nélkül ugyanúgy részt vehetnek a közúti forgalomban, mint korábban. (MTI)
Több mint nyolcvanezer, 2012 és 2016 közt gyártott Fiat 500-at hívnak vissza világszerte a kuplungkinyomó-szerkezet lehetséges hibája miatt, jelentette be a gyártó FCA Group. A hiba a megnövekedett kuplungholtjáték formájában jelentkezhet, amely nehézkessé teszi a sebességváltást. A visszahívás a turbós motorral szerelt 500-asokat nem érinti és eddig nem okozott balesetet. (Autonews)
Vasárnap harmadik alkalommal tartják meg a fogyatékossággal élők – mozgásukban, látásukban, hallásukban, beszédükben vagy mentálisan akadályozott emberek -, valamint a velük szimpatizáló ép barátaik, ismerőseik, szövetségeseik a Rehab Critical Mass felvonulást. Az esemény célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, melyek haladéktalan megoldást igényelnek. Május 29-én 13 órakor gyülekeznek a résztvevők a Clark Ádám téren és 14 órakor a Lánchídon keresztül vonulnak az Erzsébet térre, ahol koncertek, kulturális- és családi programok várják őket. (Bővebben itt)
Közlekedési koffein
Az 5-ös főúton, Kecskeméten a 90-es km-nél egy személyautó és egy autóbusz ütközött össze, útszűkület mellett halad a forgalom. Az M1-es autópályán Hegyeshalomnál ellenőrzést tart az osztrák hatóság, kamiontorlódás alakult ki a külső sávban. Az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán beton elválasztó elemeket telepítenek. Budapest felé a 19-es és a 24-es km között a belső sávot zárva tartják, a forgalmat sávelhúzással a külső és a leálló sávra terelik. A Vásárosnamény felé vezető oldalon a 20-22 km között a daruzási munkálatok idejére lezárták a külső sávot, várhatóan 15.00 óráig csak a leállósávon halad a forgalom. Az M0-s autóút déli szakaszán, Diósd térségében az M1-es autópálya felé vezető oldalon, a 9-es kilométernél javítják a burkolatot, emiatt a két belső sávot lezárták, a forgalmat sávelhúzással a külső és a leállósávra terelik. Több km-es a torlódás. (Útinform)
Gyereknevelés Teslával
Az önvezető funkciót tartalmazó szoftverfrissítés után nem sokkal érkezett a Tesla Model S, parkolást segítő megoldása, amelynek segítségével az autó, saját indítókulcsával, kívülről is manőverezhető, így a tulajdonos szűkebb helyekre is be tud parkolni a széles és hosszú villanyautóval és a garázsból ki-beálláshoz sem kell a volán mögé ülnie. Ezt használta ki egy amerikai apuka, hogy megtréfálja a fiát.
Kerüld el a dugót!
Tájékozódj az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben, az Androidra és iOS-re is ingyenesen letölthet Waze közösségi navigációs alkalmazással. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyíts a térképen a környéketekre!
Totalcar retro
"Beülve azonnal az ADK tűnik fel (Azannyát, De Kényelmes!). Az ülések hatalmasak és puhák, de nem olyan süppedősen puhák, hanem mintha valami deformálódó sűrű zselébe ülnénk; az ember azt várná, hogy kiszálláskor majd cuppanunk." Tizennégy éve éppen ezen a napon írtuk meg a Volvo S60 D5 bemutatóját. Ma ez is egy olcsón vehető, stílusos használt autó.

Ma nyári meleg, holnap eső
Hétfőn is marad a nyárias meleg, azonban nyugaton, északnyugaton ismét élénk, erős lehet a délies szél. Eleinte sok lesz a napsütés, kora este azonban nyugat-délnyugat felől záporok, zivatarok érkezhetnek. Hajnalban 10-14 fok várható, míg délután 24 és 28°C közötti csúcshőmérsékletekkel számolhatunk. Hát, így indul ez az új hét, az Időkép szerint.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
