Ez történik, ha túlfújod a gumit

2017.04.28. 07:08

Jó reggelt kívánunk április huszonnyolcadikán, pénteken. Újabb munkahét ér véget, ráadásul hosszú hétvége áll előttünk, lesz időnk kipihenni a fáradalmakat. A Valériák ünneplik névnapjukat, és ma van a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja is. Országszerte változóan felhős lesz ma az ég, sokfelé számíthatunk csapadékra is. Ne hagyd otthon az esernyőt, indulás előtt pedig fogyaszd el a mai Hidegindítót!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Legendás modelljeihez biztosít a jövőben alkatrész-utánpótlást a Nissan. A japánok a gyári tuningrészlegen, a Nismón keresztül hozzák létre a Heritage Parts Programot. Elsőként az R32 Skyline GT-R-tulajdonosok örülhetnek, később az R33 és R34, valamint a 300ZX és a 240Z ellátottsága is megoldódik. Ha minden a tervek szerint halad, idén ősszel rajtolnak. (carscoops)
  • Komoly pénzt pumpál Indiába a Kia: a koreai autógyártó 1,1 milliárd dollárból építenek új üzemet. Az építkezés várhatóan 2017 utolsó negyedévében kezdődik, a termelés pedig 2019 második felében indulhat meg. Kapacitása évi 300 ezer autó lehet. (carscoops)
  • Dubajban nyitotta meg legnagyobb szalonját a Lamborghini. Az 1800 négyzetméteres területen elterülő létesítmény kicsit talán túl nagynak is tűnhet egy olyan márkának, amely tulajdonképpen két modellel (Huracan és Aventador) rendelkezik. Az új üzletben viszont a limitált szériás modelleket és különkiadásokat is kiállítják, emellett pedig szervizközpont is működik. A hamarosan érkező Urus SUV-val pedig amúgy is szeretnék felpörgetni az eladásokat. (leftlanenews)

Anno – április 28.

  • 2001-ben e napon indult el az első űrturista, Dennis Tito a Nemzetközi Űrállomásra.
  • 1947-ben vágott neki társaival a Csendes-óceánnak Kon-Tiki nevű tutajjal Thor Heyerdahl.
  • 1945-ben végezték ki olasz kommunista partizánok Mussolinit és szeretőjét, Carla Petraccit.
  • 1131-ben megkoronázták II. Béla királyt.
  • Forma-1-es nagydíjból négy esett erre a napra: 1974-ben Jaramában Niki Lauda, 1991-ben Imolában Ayrton Senna, 1996-ban a Nürburgringen Jacques Villeneuve, 2002-ben Barcelonában Michael Schumacher győzött.

Totalcar retró

  • Voltál már vezetéstechnikai tréningen? És kisteherautóval? Mi tíz évvel ezelőtt igen, aztán meg is írtuk, hogy milyen volt.
  • Öt éve Csikós próbálta ki a Mazda CX-5-öt, ami igazából nem is működhetett volna abban a formában. És mégis.
  • Három esztendeje pedig a család gyilkos barátja járt nálunk. Hogy miért érdemelte ki ezt a titulust a Focus ST Wagon ST3? Innen kiderül.

Tegnap a Totalcaron

  • Ellátogattunk a győri Audi-gyárba, és arra is fény derült, milyen hatással vannak a böglyök a termelésre.
  • Miért nevezhetjük a cseheket alternatív németeknek? Kiváló példa erre a Tatra T87-es, amellyel hamarosan itthon is találkozhatunk. Az autót Papp Tibi mutatta be.
  • A friss Égéstér is elkészült tegnap, aki lemaradt, itt pótolhatja.
Kapcsolódó
A böglyök hatása a magyar Audi-gyártásra

A böglyök hatása a magyar Audi-gyártásra

Egyetlen rovarfaj meghökkentő dolgokra képes, de azért nem tudnak kifogni a győrieken. És nem a Chemotox a megfejtés.

Cukor

  • Mi történik, ha durván túlfújod a gumiabroncsot? Persze nem 2 bar helyett 2,5-tel, hanem úgy igazán. Erre a kérdésre ad választ az alábbi videó. Nagy meglepetéseket azért nem tartogat, de jobb, ha nem csináljuk utána.

Közlekedési koffein

  • Hegyeshalomnál az M1-es autópályán, valamint az 1-es főúti határátkelőnél a ki- és a belépő forgalom zavartalan. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

1956-ban ezekben a hetekben egészen hosszasan vezette a slágerlistákat Little Richard a Long Tall Sally című számmal. Szóljon hát most ez.

Az oldalról ajánljuk

Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
  • Hírek

Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik

Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.

tegnap, 18:58
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35