Négy új típussal bővül a Lancia kínálata, bár ezek közül három régi ismerős. Kitalálják, honnan? Persze, hogy a Chrysler szalonokból.
Az Ypsilon az egyetlen igazi újdonság: a kisautó negyedik generációja teljesen új tervezésű, és az elődjétől eltérően három helyett ötajtós. Az autó méretein lényegében nem változtattak, a hossza továbbra is 3,8 méter, a műszaki alapját pedig a Fiat 500-as 30 centivel megnyújtott tengelytávú padlólemeze adja. A motorpark is az ismert Fiat választékból érkezik, a jól ismert 1,2 literes, 70 lovas négyhengeres és 900 köbcentis, 85 lóerős, turbós kéthengeres alkotja a benzines választékot, a dízelváltozatokba pedig az 1,3 literes JTD-t szerelik 95 lóerővel.
A formaterv a Deltával megkezdett Lancia formavilágot követi, lényegében csak összenyomták, és kapott egy fokkal semmitmondóbb ábrázatot. Ez érthető is, hiszen olyan hűtőmaszkot kellett tervezni rá, ahol a Lancia és a Chrysler jelvény könnyen cserélhető, és ez nem túl feltűnő, így a többi részlet sem lehet túlzottan jellegzetes. A típust Európa nagy részén Lanciaként kínálják majd, viszont Észak-Amerikába és Nagy-Britanniába Chrysler Ypsilon típusjelzéssel viszik.

Ennyivel azonban nem ér véget a Lancia modellesője: gyakorlatilag a fél Chrysler palettát sikerült átcímkézni mostanra, így a Chrysler 300C-ből Lancia Thema lesz, a Chrysler 200-ból, azaz a Sebring felújított változatából Lancia Flavia. A nagy egyterű esetében még az átnevezéssel sem bajlódtak, egyszerűen Lancia Grand Voyagernek nevezték el az Európába szánt változatot, megtartva a Chrysler által bevezetett típusjelzést. Gyakorlatilag minden modellen csak a hűtőmaszkot cserélték ki, illetve az elérhető változatok listáját igazították a várható igényekhez. Így a Themának keresztelt 300C például csak V6-os benzin- vagy dízelmotorral lesz kapható, V8-assal nem.

Látszik, hogy a Fiatnál megpróbálják maximálisan kiaknázni a Chryslerben rejlő lehetőségeket, bár egyelőre nem vagyunk biztosak benne, hogy a próbálkozás sikeres lehet. A Lancia ugyanis vagy két évtizede csonka modellválasztékkal vegetált, így nem biztos, hogy néhány átcímkézett Chrysler modell elég lesz a márka gyors feltámasztásához. A kérdés úgy merült fel bennünk, hogy ki vesz például Lancia Flaviát a bejáratott márkák bejáratott típusai mellett, amilyen a Ford Mondeo, a Renault Laguna, az Opel Insignia vagy a VW Passat.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Most tied lehet az egyik legritkább Mazda MX-5
Csak az Egyesült Királyságig kell érte menned.
- Hírek
Baleset történt a Flórián téri felújításon, fél Budapest elesett
Az sem járt jobban, aki az M3-as autópálya környékén szeretné megközelíteni a fővárost.
- Hírek
A Mercedes már dolgozik az AMG ONE utódján
Erre utal egy sejtelmes kép, valamint iparági források is.
- Közélet
Külföldi nyaralásra kötöttem biztosítást, de itthon égett ki az autóm
A biztosító nem akar fizetni, érdemes perelni?
- Hírek
Ősztől nemcsak a gyomrodat, hanem a villanyautódat is töltheted a KFC-nél
Az áramot nem kosárban adják.
- Hírek
Nem lesz elektromos Maserati MC20, mert nem kell senkinek
Továbbra is a Nettuno V6 az úr.
- Hírek
Új elektromos modelljéről tett közzé fotókat a Mercedes
Az elektromos SUV még álcázva futja a tesztköröket, de a lényeg már látszik.
- Hírek
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
A magyar KAMManufaktur kitett magáért.
- Tesztek
Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus
Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.
- Hírek
Külön sávot kapnak a telekocsik és buszok a párizsi körgyűrűn
Csak a hétköznapi csúcsidőkben.
- Hírek
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.
- Közélet
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.
- Hírek
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.
- Hírek
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!
- Hírek
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.
- Hírek
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.
- Hírek
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.
- Tesztek
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.
- Hírek
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
Et tu, mi fili, Stellantis?
- Tesztek
Jönnek a fiatalok, de a V12 örökBemutató: Rolls-Royce Ghost és Cullinan Series II
- Hírek
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.
