Évek óta téma volt a Proton eladása: a maláj autógyártó a hazai piac liberalizálása óta csak vitte a pénzt. Az új tulajdonos, a kínai Geely Holding most a Protonban 49,9%-os részesedést szerzett, azaz a maláj autógyártó részvénytöbbsége maláj kézben marad. Ugyanakkor a Lotus 51%-át szerezte meg a Geely, azaz a brit gyártónál egyértelműen a kínaiaké az irányítás.

A Geely gazdasági igazgatója, Daniel Donghui Li azt ígérte, kiaknázzák a Lotusban rejlő teljes potenciált, fejlődése egy következő szakaszába átsegítve a brit gyártót, új modellek és technológiák kifejlesztésével. A Lotus jelenleg nyereséges, de valószínű, hogy nem ez a Geely számára a cég legfontosabb vonzereje. A brit cég konzultációs részlege ugyanis közismerten számos olyan fejlesztést végzett el eddig is – részint más autógyártók számára – amelyből komolyan profitálhat a Geely, sőt, talán a Volvo is.
A kínai partner a Proton számára ugyanakkor a korábbi problémák megnyugtató megoldását hozhatja. A maláj gyártónak mintegy 400 ezer autó előállítására alkalmas gyártókapacitása van, de ennek jelenleg csak a töredékét használják ki. Így a modellválaszték frissítése sem fizetődik ki, teljesen új típusok kifejlesztéséről nem is beszélve. A Geely viszont korszerű műszaki alapokkal, illetve típusokkal láthatja el a maláj céget, miközben a megállapodás alapján a többségi tulajdon hazai kézben maradhat.
Korábban több nagy nemzetközi autógyártó is érdeklődött a Proton iránt, köztük a Peugeot-Citroën, a Renault és a Suzuki is, de a tárgyalások állítólag minden alkalommal azon buktak el, hogy a maláj kormányzat nem volt hajlandó külföldi kézbe átengedni az egyetlen hazai autógyártót.
Csak a maláj piac persze a Geely közreműködésével sem volna elég, hogy eltartsa a Protont, de a kínaiak a jelenleg kiaknázatlan gyártókapacitás, és a Volvo alapokra épülő korszerű típusok segítségével megpróbálhatják megvetni a lábukat Délkelet-Ázsia más országaiban, például Indonéziában és Thaiföldön is, ami már ígéretes üzleti lehetőség.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
