Eddig nem jutott el hozzánk a tesztautó, pedig lassan két éve itthon is újra kapható a Lada ősterepjárója, a mostanság 4x4-nek nevezett Niva. Igazi időgép, pontosan ugyanolyan kalandos együtt élni vele, mint bármivel, amit harminc éve gyártottak a vasfüggöny rosszabbik oldalán. A Lada már újkorától szállítja a speciális felhasználói élményeket, ezért Andris nagyon kedveli, bár néha felgyújtaná. Miután kipróbáltam az autót, mindkét érzéssel azonosulni tudok.
Az önfeledt próbadélelőtt végén egymás tenyerébe csaptunk a szerkesztőség előtt, ám nem sokkal később ismét csörgött a telefonom. Andris volt az. Elfelejtettem elmesélni a beázós sztorit – hadarta, és mivel előzőleg pontos képet kaptam arról, hogy mi mindennel jár egy új Lada 4x4 birtoklása, tudtam, hogy az apróságnak is dramaturgiai jelentősége van.
Menthetetlenül megkedveltem a Ladát, bár tény, hogy ezt az autót nagyon kell is szeretni az elviseléshez. A motor ezerhétszáz köbcentis, befecskendezős, és mindig 10-12 litert fogyaszt száz kilométerenként. Andris nem szokványos terepjárós, mert igazán kemény körülmények közt nem használja a Ladát. Egyszer megmentett vele egy elakadt Mercedes ML-t, máskor fával rakott utánfutót vontat, tehát kap terhelést az autó. Mindig el mer vele indulni télen is, ami nagy dolog manapság a műanyagautók korában, ahogy ő fogalmaz.
Családjával az agglomerációban lakik, általában a gyerekeket viszi óvodába, iskolába a másfél éves 4x4-gyel, és a motor olyan hatékonyan alakítja hővé a benzint, hogy percekkel az indítás után már dől a meleg az utastérbe. Fél órával később a két hűtőventilátor is üvölt, így az ember óhatatlanul odakapja a fejét, amikor az autó mellett áll, de ezt csak én teszem hozzá.
Sokat megy városban, országúton és néha autópályán, off-road fesztiválokon soha. A Lada mindenhol helytáll, és mondhatom, vezetni is különleges érzés. A váltó olyan pontos és könnyen kapcsolható, mint a legcsöpögősebb ladás legendákban, a gyorsításokat addiktiv búgó hang kíséri, de igazán azon lepődtem meg, hogy nem tűnik tohonyának a 4x4, miközben papíron nagyon is az (19 másodperc kell neki a nullaszázhoz). Van felező és differenciálzár, mint a régi szép időkben, és semmit sem vezérel elektronika.
A kaszni egészen apró a maiakhoz képest, szinte mint a Suzuki Jimny, ám a sebességélményt nem teszik tönkre olyan modernista hívságok, mint biztonságos utascella, vastag tetőoszlopok, vagy hangszigetelt utastér. Nem kérdés, hogy az összes szoci autó ilyen volt harminc harminc évvel ezelőtt, de tök vicces, hogy az oroszok a mai napig csak annyit bonyolítottak a konstrukción, ami a piacon maradáshoz elég. Az AvtoVAZ-nak könnyű dolga van, hiszen a világnak azon a táján nem olyan végtelenül nagy érték az emberélet, mint nyugatabbra. Gondolok itt a nulla légzsákra, például.
A kormány két ujjal tekerhető, mert szervós, a fékek is megteszik, persze ne essünk tőlük hasra, a futómű pedig, hát olyan, amilyen. Amíg az a cél, hogy a húszcentis szabad magasságú autó átlépjen egy vizesárkot, nyilván verhetetlen ez a Lada, a szilárd burkolaton pedig ezekkel a traktorkerekekkel olyasféle élmény, mint egy már éppen forgalomképes munkagépé. Máshoz nem hasonlítható, vagy ha igen, azt lovak húzzák. Oké, belátom, Budapesten nincs olyan úthiba, amit nem röhög ki.
Amikor Andris néhány hete elárulta, hogy mit vett a család tizenhat éves Suzukija mellé, teljesen lázba jöttem: tényleg árulnak manapság olyan autót, amely ráneveli a hétvégi bütykölésekre a tulajt? Tényleg diszkontáron térnek vissza a nyolcvanas évek, és velük az állandó aggódás, bosszankodás, a férfias konzultációk a márkatársakkal, meg a cirill betűs feliratok? Mi az, hogy. Már itt is vannak.
Eddig 16 ezer kilométert tett meg Andris az autóval, de már nagyon jól ismerik a márkaszervizben, sőt, fel is vennék szerelőnek, mert alaposan kiismerte az autóipar fél évszázada csiszolt Koh-i-Noor gyémántját. A Lada 4x4 igazi időgép: máris úgy néz ki, mintha 80-100 ezer lenne benne, rengeteg helyen kelt kopottas benyomást. Gazdája nem bánta meg a vásárlást, bár néha felgyújtaná, és őt ismerve azt hiszem, a többség ilyen kalandok után nem csak néha tapogatná a zsebében az öngyújtót.
2016 tavaszán még öt év garanciát adott hozzá az importőr, aki viszont manapság fizet be egy terep-Ladára, már csak kettőt kap. Felárért lehet hosszabbítani. A 4x4 tulajdonképpen maga a Niva, és bár rég nem ezerhatszáz köbcentis, karburátoros motor van az orrában, a mostani nyolcvanpár lóerős, egyhetes alapjaiban nagyon hasonló, csak ugye befecskendezős, katalizátoros és elektronikus a gázpedál is.
Az utóbbi évtizedek során állóra cserélték a klasszikus hátsó fekvőlámpákat, még műanyagabbra a műszerfalat, meg minden mást, amivel fizikai kontaktust létesíthetünk, és nem fémből készült. Egyébként úgy látom, hogy ami a Ladán fémből van, az a szélein felsértheti az ember kezét, és rozsdásodásra hajlamos, ami viszont műanyag, az katasztrofális minőségű és törik.
Andris autója az átvétel pillanatától olyan volt, mint a szocialista szellem vasútja. Némi ismerkedés után elvégezte rajta az alapos alváz- és üregvédelmet, ahogy egy rendes tulajtól elvárható. Azt viszont nem érti, miért gomboltak le róla 100 ezer forint üzembehelyezési díjat, ha sem erre, sem a különböző beállításokra és a gyári összeszerelési hibák korrekciójára nem gondoltak az átadás előtt. Az ablakok például egyáltalán nem mentek a helyükre, amíg Andris nem állította be őket. Csak többé-kevésbé sikerült, mert ha le vannak tekerve, amikor útnak indulunk, 90 km/óra fölött most is benyomja, vagy kifeszíti őket a sínből a menetszél, így feltekerhetetlenné válnak, amíg nem lassítunk le. Egyébként is mágikus sebességhatár ez, hiszen az ötödik fokozatot körülbelül ekkortájt szabad kapcsolni. Nyolcvanig állítólag nem kap elég kenést a hozzá tartozó fogaskerékpár a váltóban.
Még nem volt ezer kilométer a 4x4-ben, amikor Andris úgy döntött, lecseréli a gyárilag betöltött 10W30-as motorolajat valamire, ami nem a tajgán jellemző hőmérsékletekhez igazodik, és nem hígul fel a májusi melegben. Később kiderült, hogy a furcsa motorhangokat nem az olaj, hanem a selejt vezérműlánc okozta, amely megnyúlt, így eleinte csak hidegindításkor, később melegen beindítva is csörgött néhány másodpercig. A márkaszerviz jólelkű munkafelvevőjének hála a láncot, a vezetősínt, a patronos feszítőt és a fogaskerekeket is garanciában cserélték.
Utána egy darabig csak a jellegzetesen mechanikus Lada-hangot élvezhette a család menet közben, ám mostanában visszatért az indítás utáni csörgés, ami hol van, hol nincs. Andris D.I.D lánc beépítését tervezi. Cserélni kellett még a hűtőrendszer öt bilincsét, mert itt-ott szivárgott a hűtőfolyadék, utánhúzni viszont nem lehetett őket, mert elszakadt a menetük.
A napi használatban lévő Lada 4x4 átlagosan hetente kér egy kis cirógatást a szolgálataiért. Szintén a korai hónapokban kellett kicserélni a jobb első indexburát, mert más színű volt, mint a bal, a műanyagok minősége miatt amúgy is állandó harcot kell vívni az autóval. A kesztyűtartó belső alkatrésze már a nullkilométeres korában is törött volt, azóta az első ülések reteszelőkallantyúi is fogynak. Lehullik a csuklópontjuk fedele, eltört a hűtőfolyadék-tartály zárósapkája is, az utastér burkolatai pedig általában olyanok, mintha tényleg csak a szín különböztetné meg őket egy tejfölösdoboztól.
A műszerfal modernebb, mint régen, viszont rondább a burkolata, és lóg, bár az még pont nem tört el. Lógnak a külső tükrök is rendesen, de Andris nem vesz belőlük tartalékot, mert nemrég 9 ezerről 19 ezer forintra emelték az árukat, és minden más alkatrész is drágult egy nagyot. A Renault-nak nyilván elege lett abból, hogy ennyire eltér a hozzá tartozó egyes márkák alkatrészeinek ára, és így előzték meg a vevőlázadást.
Az utánszerelések kiterjedtek a kerékdob-betétek beépítésére is, mert az utángyártott lengyel jobb minőségű, mint a gyári, és az autó valóban igényli a védelmet. Andris fűtött garázsban tartja, így a kaszni most csak néhány helyen rozsdásodik, ott is csak kicsit. Rozsdát látni az első rugótányérokon is, tisztára mint a merkúros időkben, illetve a motorvédő páncélon, amely elég sok anyagból készült, ezért elfogyni biztosan nem fog.
Andris az otthoni békében tárta fel, majd hárította el a beázás okát. A jobb első kerékdobnál, az akkumulátortálca alatt jutott be a víz, mert ott valahogy elfogyott a tömítőpaszta két lemez találkozása közt. Andris betömte a rést, és mindig rajta tartja a szemét a többi átlapoláson is. Szintén kritikus pont az A és C-oszlop találkozása a tetővel, mert ezeken a helyeken szintén elég trehány a felületkezelés, egy vékony csíkban mindig felüti a fejét a rozsda. Ezt valahogy megoldja majd a 4x4 gazdája, a szélvédő alatt, télen jelentkező sókicsapódás viszont egyelőre ördöglakat, és ott is várható a barna rém támadása.
Az autó sosem robbant le, nem kellett hozzá trélert hívni, bár amikor új korában a kipufogóleömlők fölött elvezetett elektromos vezetékek burkolata olvadni kezdett, a Lada 4x4 finoman jelezte, hogy középtávon nyitott az efféle kalandokra is. Azóta Andris fabrikált oda egy csinos hőterelő lemezt, így a kábelek most már biztonságban kanyarognak keszekuszán, ahogy behányták őket a helyükre.
Hasonlóan szórakoztató volt az ismeretlen eredetű indításgátló jeladójának szétesése is, mert akkor egyáltalán nem indult a szép orosz terepjáró. Egy másik alkalommal megjelent a kis sárga tengeralattjáró, vagyis a check engine piktogram a műszerfalon, mert tönkrement a vezérműtengely-jeladó, de ettől nem állt le a motor. Ha a gyújtáskapcsoló környékén körülnézünk a műszerfalon, láthatjuk, mennyire vették komolyan a nyugati piacokra való visszatérés ügyét az oroszok. Semennyire: tudták, hogy mindenhol van pár tucat, vagy pár száz potenciális vevő, aki éppen a sajátos keleti romantikát keresi.
A Lada 4x4 nemcsak Andrisban ébreszt gyengéd érzéseket, más is szeretne klasszikus kemény terepjárót venni hárommillió forint alatt. Más is egyetlen nagy aknamezőnek tekinti a használtautó-kínálatot, és bőven akad, aki vállalja, hogy új Ladáját az első pillanattól úgy kell javítgatnia, mintha legalább tíz éves lenne. Kérdés, milyen lesz az autó, amikor valóban tíz éves. Andris nem akarja eladni, inkább folyamatosan gyógyítgatja, így ő biztosan megtudja majd az igazságot.
Amikor rájött, hogy ha teletankolás után ferdén áll meg az autóval, a karosszéria alá, egyenesen az utastérbe szivárog némi benzin, suzukisra cserélte a tanksapkát, de hamarosan talál megoldást a már lógó ajtózsanérok ügyére is. Törődik a Ladájával, amikor ideje engedi. Íme, ilyen egy igazi szabadidőautó.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.
