Bolhányi autóból elefántnyi cirkusz

A mopedautók helyzetével már két éve is foglalkozott a Totalcar. Már akkor is megállapítottuk, hogy ezek az aranyos és praktikus gyöszök a városi árumozgatást, a B kategóriás jogosítvány nélküliek mobilitását, a mozgáskorlátozottak közlekedését, illetve a fiatalok járműkezelési gyakorlatát kitűnően tudnák javítani. Az apró és gyenge négykerekűek elsősorban Franciaországban divatosak, a legtöbbet ott is gyártják, szinte manufakturális módszerekkel. Legnagyobb előnyük, hogy az Európai Unió törvényei és szabályai értelmében segédmotoros kerékpárnak minősülnek, azaz nem gépjárművek, nem autók.

Ez Magyarországon is óriási előny volna, de idehaza inkább ez a legnagyobb hátrányuk. Előny lenne, hogy a vezetésükhöz elég egy KRESZ-vizsga, hogy behozatalukkor nem kell utánuk regisztrációs adót fizetni, hiszen rendszám se kell rájuk, és előny az is, hogy használatukhoz csak a gyártó vagy forgalmazó által kiállított forgalmazói tanusítvány és érvényes kötelező biztosításra volna szükség. De mindez csak feltételes módban leírható, legalábbis itt, Magyarországon, most, 2008-ban. Mivel nem minősülnek autónak, nem vonatkoznának rájuk az autókat sújtó adóterhek, és a rendszeres műszaki vizsga kötelezettsége sem. Ezt pedig a magyar hatóságok nem nézték jó szemmel, így a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NHK) jogelődje, a Közlekedési Főfelügyelet Közúti Jármű Főosztályának vezetője 2005. december 21-én kiadott egy körlevelet.

Ebben a körlevélben barokkos hivatali halandzsával kifejtve az áll, hogy a mopedautó márpedig autó, mert annak látszik. Ugye ismerik a régi anekdotát a székely bácsiról, aki egy napon elment az állatkertbe, meglátott egy zsiráfot, és csak ennyit mondott: ilyen állat pedig nincs. Hasonlóan erős a hatóság érvelése is arra vonatkozóan, hogy a mopedautó nem segédmotoros kerékpár. De térjünk vissza a tényekhez, és nézzük, mi a gond ezzel a körlevéllel − az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint.

Elsősorban az, hogy ellentmond az EU-s szabályozásnak. Az Európai Parlament és Tanács Irányelve egyértelműen meghatározza, mi minősül segédmotoros kerékpárnak. Itt pár műszaki feltételről van szó, ami kizárólag a jármű tervezési sebességére, hengerűrtartalmára és teljesítményére vonatkozik. Egyéb feltétel nincs. Ehhez képest a körlevél a személygépkocsik közé való besorolást olyan kritériumokra alapozta, amelyek semmilyen jogszabályban nem szerepelnek. Ilyen például, hogy négykerekű, zárt vezetőfülkés, vezethetősége szgk-hoz hasonló, kormányzása áttételes és kormánykerekes, valamint hogy van benne hátramenet. Aztán ilyen kritérium még a szélessége, hogy van ajtaja és szélvédője, de ami talán a legszebb: van első és hátsó futóműve, lábbal kezelhető pedálrendszere. Emellett hivatkoztak arra is, hogy vezetése a kétkerekű, segédmotoros kerékpárokétól, illetve a motorkerékpárokétól eltérő technikát igényel (két nyomon halad, a sáv nagy részét elfoglalja, parkolás, hátramenet stb.). Az előbbiek egyébként mind igazak is, de az EU-s irányelv szempontjából, vagyis jogi szempontból „nem volt ilyen kérdés”. Másfelől pedig B kategóriás jogosítvánnyal lehet például mezőgazdasági vontatót (MTZ, Zetor) vezetni, pedig egy jó traktort már egy óvodás se néz autónak. Elnézést a hatóságokéhoz hasonlóan bántó demagógiáért.

A körlevéllel kapcsolatos további tartalmi jellegű probléma az EU-tagságunkkal függ össze. Nem szeretnénk nagyon mélyre ásni a blikkfangos jogi nyelvezetben, a lényeg, hogy az Uniónak vannak nagyon kemény, az egységes, közös piac megvalósítását szolgáló szabályai. Az EU Bírósága konzekvensen nyírja a tagállamokat minden olyan jogszabályuk vagy intézkedésük miatt, amely a szabad piac létrejöttét, az áruk, személyek és szolgáltatások szabad áramlását akadályozza. Ebből a fő irányelvből ered az a szabály is, hogy ha egyszer az EU-n belül bárhol segédmotoros kerékpárként jóváhagytak egy járművet, akkor mi sem mondhatjuk, hogy szerintünk nem az. Egyszerűen a már meglévő tagállami jóváhagyás alapján kell besorolni, ha ezzel ellentétesen járunk el, az a „mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül”. Ennek azon túl, hogy nem kedves magatartás egy tagállamtól, súlyos politikai és pénzügyi következményei lehetnek. Magyarán: hatalmas EU-s seggberúgás és zsebpénzmegvonás jár érte.

Tehát a gond egyrészt az, hogy kiadtak egy körlevelet, amely kifejezetten ellentétes a vonatkozó uniós jogszabállyal. Az igazi probléma azonban ott kezdődött, hogy volt, aki ezt komolyan vette. És miért ne vette volna bárki komolyan, amit egy országos hatáskörű központi közigazgatási szerv írásban megfogalmaz? A probléma gyökere onnan ered, hogy létezik egy kevésbé ismert, ám elég fontos jogszabály, a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv. Ez határozza meg a jogszabályok fajtáit, létrehozataluk módját és minden ezzel kapcsolatos szabályoznivalót. Rendelkezik az úgynevezett „állami irányítás egyéb jogi eszközeiről” is, meghatározza, hogy ki milyen formában és módon adhat ki ilyet. Ebbe se mennénk bele ennél bővebben, a lényeg, hogy – amint az ombudsmani jelentésből is kiderül – az NKH elnökének „irányelv” és „tájékoztató” kiadására van lehetősége, azonban ennek is megvannak az eljárási feltételei. Például előzetes véleményezésre meg kell küldeni az érdekelt miniszternek, társadalmi szervezeteknek, érdekképviseleti szerveknek.

Ennek alapján a kiadott körlevél egy kötelező erő nélküli papírnak, gyakorlatilag a hivatal véleményének tekinthető. A vélemény meg olyan, mint a segg. Mindenkinek van. De még ez sem okozott volna problémát, ha a dolgot a helyén kezelik, mint tették azt Hajdú-Biharban. Itt a szabálysértési eljárások következtében bírósági szakaszba jutott esetekben a bíróság megszüntette az eljárásokat (pont a fent már említett tagállami nyilvántartásba vételre hivatkozva). Más esetben viszont a szabálysértési hatóság büntetett, és a bíróság ezt jóváhagyta. Nyilván nem jó, ha az ország egyik részén megbüntetnek valamiért, amiért az ország másik részén viszont nem. Ezt hívják a jogbiztonság és a jogállamiság hiányának.