Még több lóerőt?

A fejlődés megállíthatatlan. Az autógyárak a folyamatosan szigorodó előírások ellenére egyre gyorsabb és erősebb autókat készítenek nekünk. Minap próbáltuk ki a legújabb, 420 lovas M3-as BMW-t az Euroringen, a tesztvezetés után fogalmazódott meg agyamban a kérdés: kinek van erre szüksége? Normális, hogy manapság egy 200 lóerős autóra mindenki csak legyint; mi az, egy dízel Signum? Nagypapa Mercije?

A szíve mélyén az ember mindenfélére vágyik anélkül, hogy tudná, pontosan mi történne, ha egyszer meg is kapná. Ha nem kéne dolgoznunk, csak költeni a lottónyereményünket, egy-két év pénzszórás meg utazgatás után lehet, hogy szépen lassan totális depresszióba süllyednénk a folyamatos semmittevés közepette, aztán jönne a drog, meg az öngyilkosság. Nem törvényszerű, de elképzelhető, a lényeg, hogy nem feltétlenül van összefüggés aközött, amit gondolunk arról, ami történni fog, és ami a valóságban történik majd velünk. Ugyanígy van ez az autókkal. Csurgó nyállal nézegetjük a sok dögerős gépet, pedig lehet, hogy nem is bírnánk velük.

A gyártók folyamatosan egymásra licitálnak. Ahogy a mosóporok is egyre fehérebbre mosnak - pedig tíz éve sem volt velük baj -, az autógyárak is ontják az egyre erősebb gépeket, mi meg bedőlünk nekik. A Subaru első pozícióból emel a WRX STi-vel, a Mitsubishi az EVO IX-cel a kezében tartja, a BMW a gombról visszaemel az M5-össel, mire a Mercedes azonnal all-in megy kisvakból - mindegy, pontosan mi van nála, bármelyik AMG modellnek jók az esélyei.

Egymás után jelennek meg a piacon a 3-4-500 lóerős gépek, mi újságírók kipróbáljuk, élvezzük őket, elmondjuk Önöknek, milyen fasza volt, aztán mindenki úgy fekszik le, hogy elalvás előtt még ábrándozik félórát egy S 2000-ről, egy M3-asról vagy egy Subaru Imprezáról . És éppen itt van a kutya elásva.

Az említett autókról mi mást írhatnánk, mint hogy szépek és jók és nagyon élvezetes vezetni őket. Tényleg szuper mind, no, el kell ismerni, de azt sosem írtuk, hogy gondolkodás nélkül vegyék meg bármelyiket, ha van rá pénzük. Ha valaki komolyan megkérdezné, vegyen-e ilyen autót, azt mondanám, NE! Vegyél inkább Swift Sportot , Fiesta ST-t, Clio RSt-t, vagy Corsa OPC-t, vegyél MX-5-öst, ha hátsókerekesben szeretnél élvezkedni, de semmiképpen ne vegyél szörnyet, mert meg fogsz halni, vagy megölsz másokat. Jó esetben lesz egy félelemmel teli féléved, aztán eladod.

Mielőtt bárki úgy érezné, megsérült az önérzete, kifejteném az álláspontomat. Mindenki azt hiszi, tud vezetni, valójában viszont nagyon kevesen tudnak. Az utcán autóval közlekedni persze mindenki tud, van, aki 40 éve nem okozott balesetet, de ez nem jelenti, hogy vezetni is tud. Vezetni Michael Schumacher tud, meg Kimi Raikkönen. Az kérem egy szakma.

A hétköznapi értelemben vett vezetés és az igazi vezetés között ugyanúgy lehet párhuzamot vonni, mint a kádban éneklés és a Milanói Scalában való fellépés között; az egynégyes Corollához lehet, hogy elég egy hamiskás Száz forintnak ötven a fele, de a Scalában csúnyán be fogunk égni.

Volt idő, amikor azt hittem, autóversenyző vagyok, sajnos rá kellett jönnöm, ez nincs így, ahhoz már ötévesen gokartban kellett volna ülnöm. Ennek ellenére tapasztalt sofőrnek tartom magam: több évig versenyeztem, többféle versenyautót, és még többféle borzalmasan erős utcai autót próbáltam közúton, versenypályán egyaránt.

Úgy gondoltam, egy átlagos úrvezetőnek nagyon sokat taníthatok, ezért tavaly év végén nyitottam egy versenyzőiskolát , ahol bárki versenyautóba ülhet, és megtanulhatja a pályaautózás alapismereteit. Az iskola elindult; gyorsan kiderült, mélységesen igazam volt. Hiába jött valaki tuningolt Subaruval vagy M6-ossal, Porschéval vagy AMG Mercedesszel, a pályán még a legmagabiztosabbak is hamar rájöttek, van még hová fejlődniük.

Hozzám olyan emberek jönnek, akiknek általában erős autójuk van, szeretnek vezetni, szoktak gyorsan menni, tehát elméletileg egy átlagos úrvezetőnél tapasztaltabbak, de még az ő mozgásuk is nagyon esetleges, rossz beidegződésekkel teli. Tízből jó, ha van egy-kettő, akivel nem a legelejéről kell kezdeni, és még az ügyesebbek is megzavarodnak, ha valamire hirtelen kell reagálni - megcsúszik az autó feneke ott, ahol nem számított rá, vagy az elénk kerülő autó pilótája tesz egy hirtelen manővert.

Közvetlen közelről látom az alapvető hibákat, látom, hogy kínlódik néha az a szegény verseny Astra, látom, milyen jóságos, milyen megbocsátó, és pontosan tudom, mi történt volna, ha az adott hibát nem egy ilyen béketűrő 110 lovas autóban, hanem mondjuk valami olyan mocskos szörnyetegben követi el az illető, mint például egy Corvette, vagy a sokat emlegetett M3. Még így is van csúszkálás, megpördülés bőven, belegondolni is rossz, mi történne, ha ugyanezt mondjuk Nissan 350z -kkel csinálnánk. És mondjuk közúton.

Mindenkinek, aki szeretne gyors autót, azt javaslom, fokozatosan üljön át egyre erősebb gépekbe, és előtte, közben mindenképpen tanuljon vezetni. Kérje meg az autóversenyző haverokat, hogy segítsenek, menjen nyílt napokra versenypályákra, végezzen el vezetéstechnikai tanfolyamokat. Ha fokozatosan haladunk, mire eljutunk az M3-asig, már nem egy gyilkost, hanem kedves játszópajtást látunk majd benne, de ha tapasztalatlanok vagyunk, ilyen autót vásárolni az öngyilkossággal egyenlő. És ezt most pont olyan komolyan gondolom, amilyen komolynak hangzik.

Amikor legutóbb szerkesztőségileg kimentünk az Euroringre, három gépet vittünk. Az M3-ast, az Opel GT-t és az MX-5-ös Mazdát. Melyik volt a legerősebb? Természetesen az M3-as. Melyik futotta a legjobb köridőt? Hát persze, hogy az M3-as. És melyik volt a legélvezetesebb, melyik volt az, amit a szerkesztőség minden egyes tagja boldogan hazavitt volna, amelyikkel mindenki együtt tudott és szeretett volna élni? Naná, hogy az MX-5.

Ne dőljünk be a gyártóknak. A vezetési élmény soha nem a motorerőn múlik. Persze valamennyi erőre szükség van, hogy ki tudjunk gyorsítani a kanyarokból, de a Mazda 160, vagy a verseny Astra 110 lóereje már bőségesen elég az élményautózáshoz. Ráadásul ezekben az autókban nagyobb biztonságban vagyunk, mint a sokszázlóerősökben, kisebb a tempó, több időnk van reagálni, ha valami történik, és a jobb lábunk esetlenkedéséért sem kell feltétlenül az életünkkel fizetnünk. Aztán idővel jöhet a 4-500 lóerő, bár én személy szerint azt gondolom, utcára 300 lónál erősebb autó teljesen fölösleges.