Néphibrid a láthatáron

2009.01.23. 14:51
Olcsóbb, kevesebbet fogyaszt és érezhetően gyengébben megy. Márpedig könnyen lehet, hogy ezek lesznek a lehető legvonzóbb tulajdonságok, melyekkel egy autó rendelkezhet, amennyiben a válság miatt a következő években az emberiség kicsit visszavesz az arcából.

Az Insight a Honda kisebbik hibridautója, ami két dolog miatt érdekes. Az egyik, hogy a nagyobb, a Civic IMA volna a Toyota Prius vetélytársa , és az is olcsóbb (5,5 M), mint a Prius (7M). Az Insight új generációja viszont a Honda Jazz módosított padlólemezére épül. Tehát még olcsóbb lesz, miközben alig kisebb, mint a Civic.

Dizájnban egyszerre nagy előre- és visszalépés az új Insight. A Honda 2000-2006-ig gyártott kishibridje eredetileg elképesztő szerzet volt. Négy méternél rövidebb, háromhengeres egyliteres motorral, viszont csak két üléssel és olyan formával, hogy minél többet nézegetem a képeit, annál jobban látom benne a közeljövő halálosan menő klasszikusát. Egy Insight I. akkora őrültség volt, hogy az már menő, nem beszélve a nyomin extrém formáról. Egyszer, fejben nagyon vennék egy régi Insightot hobbiautónak ( egyetlen darab van a Mobilén , hárommillió alatt, de a sportautó kategóriában, kép nélkül). Csak 852 kiló, márpedig ha környezetbarát járműről beszélünk, annak könnyűnek kell lennie, mint ennek az áramvonalas szerencsétlenségnek az alumínium-műanyag karosszériájával.

Ráadásul nem csak a formája érdekes, de fáraszthatjuk a szomszédot egy csomó technikai érdekességgel, például az első alumínium féknyergekkel és hátsó fékdobokkal, meg a vékony falú szipóka-kipufogóval. De persze leginkább azzal, hogy ebben a Honda első hibrid rendszere, az IMA (Integrated Motor Assist) még az egyliteres benzinessel és a főtengelyre épített10 kilowattos villanymotorral is olyan sok helyet foglalt, hogy szó sem lehetett négy ülésről. Plusz ott vannak a magas nyomású, alacsony gördülési ellenállású gumik, az alacsony viszkozitású (0 w20) olaj a motorban, 0,25-ös légellenállási együttható.... Egyszer lesz egy Insight I-em, ha addig élek is.

Az Insight volt az első, Amerikában kapható hibridautó, de mára minden kontinensen a Toyota Prius az alap-hibrid. Az Insight üzletileg és imidzs-építésileg is kudarcnak bizonyult. 18 ezret adtak el belőle világszerte, tehát gyakorlatilag csak azok a környezetvédők vették, akik a hátukra bilincselve hordanak legalább három folyóméternyi atomerőmű-kerítést. Miért nem jött be az Insight I? Nem nagy talány. Hogy gyengén ment, hagyján, hogy szörnyen nézett ki, relatív és szubjektív, de hogy csak két ember fért bele, már komoly gát. Míg az Insight csak a magányos greenpeace-eseknek felelt meg, a Priusban családostul is utazhat egy környezetvédő, ami azért nagyobb vonzóerő, mint az Insight I 3,4 literes fogyasztása.

A Honda persze nem adta fel, és a Civic hibrid változatával árversenyben próbálta megverni a Toyotát. Az Insight II-vel pedig teljesen új frontot nyitnak: ez már öt személyes, használható csomagtartóval, és olyan árral, ami annyival alacsonyabb a Priusénál, hogy a hibriddel kacérkodó érdeklődőknek már ne jelentsen kifogást a hétmillió forint körüli ár. A Civic IMA ára 5,49 millió, az Insight II-nek lényegesen olcsóbbnak kell lenni, de a magyar forgalmazót egyelőre a jen 40 % emelkedése miatt veri a víz, és még nem tud árat mondani.

Ravasz, stratégiailag átgondolt formaterv, amit nem a dizájnmúzeumoknak szántak, kizárólag a piacnak. Az új Insight szemből olyan, mint a jelenlegi Civic, persze csak mert az eléggé hasonlít az FCX hidrogénautóra, aminek majdnem egy az egyben átvették az elejét. Oldalról és hátulról pedig mint egy Prius. Úgy látszik, a Hondánál férfidöntést hoztak: belátták, hogy az első menetet a Toyota nyerte, és a második körben már egyfajta saját hibrid-védjegyként használják a Prius jellegzetes formai elemeit. Gondoltam legalábbis, míg meg nem néztem a svájci rendszámos régi Insightot – az van, hogy a hibrideknél a jobb számoknak nagyobb a szerepe, mint bármi másnak, ezért a klasszikus hibrid háta egyszerűen ilyen. És akkor egy a csótány-line nem is a Toyota, hanem a Honda nevéhez fűződik.

A csótányhát hibridautós szempontból szépen el is választja egymástól a hibridek világának két evolúciós ágát, zöld hibrideket (Prius, Insight) és hedonista hibrideket (Lexus GS, LS, RX), mely utóbbiak csak zöldnek látszanak, valójában azonban nem szennyeznek kevesebbet, mint egy dízel, csak pokolian gyorsan mennek és rettentő csendesek. Hibrid Lexusban tehát senki ne várjon tapsvihart a WWF közgyűlésén: átlátunk ám a szitán!

Az új Insightnak nem sok köze van a régihez, de kézenfekvő döntés volt újra elővenni a nevet. Hiába volt üzleti kudarc, az Insight kompromisszummentesen zöld dolgot jelentett, modern technikával. A Honda évi 200 ezer Insight eladását tervezi, ebből a felét az Egyesült Államokban. Állandóan szóba kerül valami Honda hibrid Type R-féle is, amit a hondások általában cáfolnak, de az évi össz-hibridmennyiséget Hibrid Type R nélkül is évi félmillióra növelik. Az új Insight ugyanabban az irányban különbözik a Priustól, mint a Civic IMA: olcsóbb, kevesebbet fogyaszt és érezhetően gyengébben megy. Lehet, hogy ezek lesznek a lehető legvonzóbb tulajdonságok, melyekkel egy autó rendelkezhet, már amennyiben a válság miatt a következő években az emberiség egy kicsit visszavesz az arcából.

Mint autó nincs benne semmi különös. Beülünk, kulccsal indítunk (azért egy parasztvakító gombos indítás elfért volna), automata váltó D-be, elindulunk. Az ülések elöl-hátul kényelmesek, én például magam mögött bőséggel elfértem, de még az ülést koppig hátratoló és megemelő Karlovitz kolléga mögött is épp kiadta. A csótányhát persze kompromisszumkész környezetvédőket igényel, fejtér nulla, és aki nem úgy 180 centi magas, mint én, hanem kicsit hosszabb a felsőteste, az már bizony félrebillent fejjel kell hogy üldögéljen. Egyébként lehajtott könyöktámasszal hátul egész kényelmes.