Corolla Katarba

Teszt: Toyota Land Cruiser V8- 2008

2008. június 23., hétfő 00:08
Tudjátok, igazából mi ez? Kérdezte Papp Tibi. Már vagy öt perce nézegettük a Land Cruiser V8-at a garázsban, különös tekintettel a beltérre és a motorházra. Na? - kérdeztünk vissza, hiszen nyilván beugratós kérdés. - Hát egy kurva nagy Corolla.

A turbó közteshűtője például fent van a motor felett, de a levegőt nem a géptetőn vágott nyíláson át kapja, pedig az minden turbós autót dögössé tesz. Már a RAV4 is egész emberes tud lenni egy intercooler-beömlővel, Subaru Foresternél is abból látni, S Turbo-e, a Land Cruiser V8 azonban nem emberkedni akar: ez egy elegáns autó, ami inkább diszkréten meghúzódik valahol, mint Abramovics jachtja , ami nem fért be a szentpétervári kikötőbe.

Hanem, visszatérve a töltőlevegő-hűtő légellátására, elöl, közvetlenül a motorháztető alatt csúszik be a menetszél, amit három darab ide-oda ragasztott gumicső terel a megfelelő helyre. Na, egyrészt ez volt az, amiért Papp Tibi lecorollázta. A megállapítás igazságtartalmát a vezetőfülkében tett egyhetes tartózkodás után csak igazolni tudom: ez tényleg egy irtózatos nagyra nőtt Corolla. A beltéri luxus igazából csak egyszerű jólét, ami egy Corollából átülve sem vágja mellbe az embert.

Egyrészt, mert már egy Corollában lenni se kellemetlen. Másrészt a Land Cruiserben nem vág mellbe semmi, amivel például német luxusautók nyűgözik le az embert. Egyszerű, otthonos, jó minőségű anyagokkal, de semmi olyasmivel, amit érdemes lenne a szomszédnak mutogatni, hogy attól fogva irigykedve gyűlöljön. A fényezés nem drámaian narancsos, bár egy polírozást megérdemelne, a formát meg nem nagyon vennék észre, ha kisebb lenne. Csak hát még egy X5-ös BMW mellett is borzalmasan nagy. Nem fenyegető jelenség, formatervezési szempontból egész elegáns, de ez a majdnem öt méter x majdnem két méter x majdnem két méter a mi éghajlatunkon durva.

A vele való közlekedés második napján már nem is érzem olyan reménytelenül nagynak. A szokásos helyeimre ezzel is be tudtam állni, kicsit ugyan óvatosabban kell centizni, de ami összejön a Tehénnel, az a Land Cruiserrel se megvalósíthatatlan. Az meg végképp nem zavaró, hogy egy alacsony padlós városi buszon ülőkkel az ember egy magasságban van: ha nagyon jaszkarizni akarnék, még be is segíthetnék a keresztrejtvénybe.

A műszerfalon még azok a dolgok is ismerősek, amiket még sose láttunk. A fabetéteket alig vesszük észre, még a bőr-fa kormány se tűnik luxusnak – valahogy minden természetes, mint egy furcsa álomban, ahol egyszerre csak így néz ki egy Corolla, de mivel alapvetően másról szól az álmunk, nem akadunk fenn csekélységeken. A napszemüvegtartó picike, az enyémek közül a kisebbik se fért bele, a hamutartó mellett viszont van szivargyújtó is, plusz laptop/bármi töltő aljzat is. A kézifék normális helyen van, de az első ülések közötti könyöktámaszon igazából még kényelmesen elüldögélhetne valaki. A rekesz meg hűtött, és gyanítom, egy karton kóla is simán elfér benne.

Fél évszázad szép földi cirkálói

Minden indulásnál le kell okéznunk, illetve angolul ájegríznünk (I agree, mint elfogadom), hogy menet közben nem nyúlkálunk az érintőképernyőhöz, mert az balesetekhez vezet. Akkor se hagyhatjuk ki a félig-meddig jogi gombnyomást, ha eszünk ágában sincs használni a navigációt, ugyanis a hifit is az érintőképernyővel vezéreljük. Márpedig ez egy hatlemezes DVD tár, ami MP3-at is játszik, ami így vagy 50 órányi zenét jelent. Akkor viszont turkálnunk kell a lemezek, folderek és számok között, és én tényleg nem szeretném, ha közúton, menet közben bárki a Paradise Cityt keresgélné a három tonna közeli szörnyetegben.

Az elektronika ugyanakkor okosan barátságos, például ha hátramenettel kezdünk, az okézást meghagyja akkorra, amikor D-be rakjuk az automataváltó karját. Nem erőszakoskodik, tehát minden működik, csak mielőtt elkezdenénk a szórakozást, emlékeztet a veszélyekre. A biztonsági övért sem hisztizik, bármeddig guruljunk is lépésben, tempóra viszont pittyegni kezd, és ez már részemről teljesen oké, így kéne ezt csinálni. Ugyanakkor maradtak a programban egyértelmű hülyeségek. Például ha behajtottuk a külső tükröket, tolatáskor ugyanolyan szögben billenti le.

A tolatókamerával viszont van néhány gondom. Az egyik, hogy bár ez alapvetően luxus-extraként van beharangozva, főleg, hogy a képernyő íveket is számol nekünk, most már nyilván filléres, illetve pár száz forintos tétel. A baj pedig ott kezdődik, hogy klasszikus tolatóradar nincs hozzá. Tehát amikor először becentiztem a Land Cruisert a teremgarázs sarkába, a monitor nem figyelmeztetett, hogy a lökhárító kanyarja mindjárt hozzáér a falhoz, és figyelmeztető puttyogás se jött. Onnan vettem észre, hogy vége, hogy nem ment tovább. Kicsit meg is karcolódott a lökhárító, ami természetesen fényezett, aminek pont annyi értelme van, mint a tolatókamerának szonáros érzékelő nélkül. Ráadásul elöl sincs parkolóradar, pedig nagyon kéne

Jó pont, hogy a navigáció akkor sem anyátlanodik el, amikor elveszti a műholdjelet, és még a teremgarázsok mínusz sokadik szintjén is korrektül mutatja, milyen utcák merrefelé vannak felettünk. És ha bemegyünk egy alagútba, vagy bármi fedett helyre, az elektronika automatikusan visszaveszi a monitor fényerejét.

Viszont kicsit kretén a program, mint minden navigáció. Beviszem a címet, nyomok egy okét, de semmi nem történik, mert bár átvált egy másik képernyőre, ott még kér egy entert. Aztán ha megkapja, azt mondja, please proceed to the highlighted route, de semmiféle (r)út nincs hájlájtolva, amerre proszídelhetnék. Az még legalább 10-15 másodperc, mire megjelenik – navigációs programozónak nem lenne szabad felvenni szadistákat.

Zengedezzünk egy kicsit a V8-as dízelről, ez nálunk úgyis egzotikum marad. Csendes környezetben egyértelműen dízelhangja van, de városi háttérzajban már oda kell hajolni a motorházhoz, hogy megtudjuk, mivel megy. A szaga viszont nagyon nem dízel: egy teremgarázsos forgolászás, és rámpára bőgő motorral felparkolás után egyáltalán nem érezni a szokásos bűzt. A széndioxidot dúsan termeli, de tiszta, illatos motor.

Ez a 8,2-es gyorsulás ez döbbenet, és úgy általában hihetetlenül megnyugtató, milyen lazán ugrik az autó 80-ról 120-ra. Viszont hiába V8, akkor is csak dízel, kellemetlen, fémes mellékzörejjel, ami határozottan fárasztó, ha mondjuk szőlőhegyen poroszkálunk lehúzott ablakkal, és a hang visszaverődik a kőkerítésekről. Egy nagy benzinesnek épp ebben a fordulatszám-tartományban, 1500-2000 között van igen kellemes hangja, ez viszont határozottan fárasztó. A pusztában nem gáz, de minden visszaverő tereptárgynál, minden egyes munkaütemnél eszünkbe vési, hogy kutyából nem lesz szalonna, és a luxusautó továbbra is benzines, vagy benzines hibrid .

Olvasóink írták


Vannak olyan útszakaszok ahol viszont nem ártana a légrugó. Azt kár, hogy kihagyták a Mo-i verzióból.

Írjon ön is ítéletet

A motor tehát a hangját leszámítva csoda: 180-ig elszántan, egyenletesen húz. Igazából 200-ig is felküzdi magát, de a lényeg itt a 8,2-es 0-100 gyorsulás. Ha lepadlózzuk, azonnal elmúlik a már-már PD-TDI-sen idegesítő dízelcsörgés, és 3000-es fordulat fölött kezd úgy szólni, mint egy bármilyen V8-as. A városi fogyasztás 15 liter körül van, ami még dízelből sem sok. (A gyári adat 12 literes városi fogyasztás, de én még olyan 12 literes városban nem jártam.) A Mitsubishi Pajero dízele bő száz lóval gyengébb, az autó 300 kilóval könnyebb, de így is 17-18 literes városi fogyasztást mértünk vele. A Pajero bizony ennyivel korszerűtlenebb, a nagy fogyasztás titka mindkét autónál a feleslegesen cipelt nagy tömeg.

Mármint feleslegesen: ha valaki nem terepjárásra használja ezeket az autókat. Ugyanis az erős alváz, plusz az erős karosszéria, plusz a merev tengely, a zárható differenciálok, extra erős lengőkarok teszik ki a plusz fél tonnát, amit feleslegesen viszünk a hátunkon, ha a Pajerót és Land Cruisert csak aszfalton használjuk. Ilyen célra a Toyotának több jó SUV-ja is van. Na mindegy, ha az aszfaltos használatból indulunk ki, márpedig Magyarországon ki az az őrült, aki ilyen luxustornyot terepezni vesz? Ez a különleges V8 dízel a felesleges féltonna kompenzálására hozza ezt az irgalmatlan erőtartalékot, ami egyszerre két nagy luxus egy autóban.

A Land Cruiserben hosszasan utazni egyébként a méretből, a finom futóműből, a jó hangszigetelésből és az általános kényelemből kifolyólag pihentető. Terepre nem vittem, egyetlen kavicsdombon próbáltam ki, mit tud a Toyota egyik legérdekesebb high tech fejlesztése, a KDDS, a terepen a kanyarstabilizátort lelazító rendszer. Felmásztam a buckára, és hát igen: nem kell ezt sokat terepeztetni, hogy lássuk, mit tud. Egy merevtengely már csak ekkorát facsarodik, ha engedik, márpedig a KDDS-nek épp az a lényege, hogy engedik. Ilyen rugóutakkal pedig nagyon sok gödörbe fog leérni a kerék, nem megy el a hajtás, mielőtt be kéne lépni a Torsennek, meg fékdifferenciálnak.

Ilyen hosszú rugóutakkal persze építenek terepjárókat, csak azok 100-as tempónál már életveszélyesen kóvályognak, és úgy pattognak, mint egy rugós krampusz. A Land Cruiser gyönyörűen siklik, hátul is csak a kifinomultabb utazók panaszkodnak a merev tengelyre. Egyvalami aggasztó: utasokkal együtt bő három tonna vagyunk, és ettől nem lehet, de nem is szabad elvonatkoztatni. Megjártam vele egy Budapest-Pécs-Budapestet, újra elszörnyedve tapasztaltam, mennyi életveszélyesen előzgető ökör járja az országutakat. A Land Cruiserrel meg igen könnyű gyorsan előzni, mégis ötször meggondoltam minden előzést, mert ráfékezve visszarántani a sávba három tonnát a világ legjobb futóművével sem életbiztosítás.

Az alapjárat a fordulatszámmérő szerint 500. De például fogalmam sincs, miért mászkál a fordulatszám 500-ról 700-ra, aztán 800-ra, aztán vissza 500-ra, amikor a piros lámpánál állok, lában a féken, a klíma nem megy és még a kormányt se tekergetem. Mi az a búgás balra lent elöl, alacsony tempónál? És miért kerregnek a fékek, mintha laza talajon, vagy havon ESP-zne az autó, amikor felállok egy nem is túl magas járdaszegélyre?
Véres a tízezer kilométeres tesztautó torka?
Egy Land Cruisert egy vadon befogott hegyi gorillának se lenne szabad tönkretennie tízezer kilométer alatt.

Súlyos hiba a hétüléses verzióban, hogy nincs csomagtértakaró, tehát bárki megtekintheti, hogy odabent egy laptop van. Viszont akkor már nézzük meg a többi ülést is. Az első kettő tökéletes. A második sor is kényelmes, főleg,. Hogy oda külön klíma szól. És persze egy két méter széles autóban már elfér három ember egy sorban. A hátsó ülések az elfogadhatóság határán vannak, kicsit jobbak, mint az Audi Q7-ben, kicsit rosszabbak, mint a Mercedes-Benz R osztályban . Viszont a második sor ülést hihetetlenül könnyen lehet ülőlapostul előredönteni, meg a harmadikat is le-fel.

Amikor először láttam róla képeket, tudtam, hogy ez lesz a következő autóm. Most már tudom, hogy nem: ez egyszerűen tényleg túl nagy, és oké, hogy nagy autó sokat fogyaszt, de ha valaki nem jár sokat komoly terepen, ez teljesen felesleges. Maradok a Toyotánál, de inkább lövök öt év múlva egy jó, 8 év körüli 4Runnert, négy liter, V6, benzin. A Land Cruisert pedig meghagyom Katarnak, hiszen a programot, amire ezt kitalálták, úgy hívják: desert safari .

Toyota Land Cruiser 2008 Luxury Toyota Land Cruiser 2008 Luxury

A Totalcar értékelése:

Magyarországra teljesen értelmetlen autó. *** A helyet, ahol élnie kéne, úgy hívják: Egyesült Arab Emirátusok. Ott *****

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette